Veress Miklós

Szig/lig/etelések

1. Atlasztan

(előálom)

Tegnap egyest kaptunk az unokámmal,

mert a történelematlaszával baj van.

Észrevettem, és – tényleg – visszadobtam

versírás közben, míg poharam feldőlt,

de bocsánatot kértem a tanárnőktől,

akikkel sosem aludtam Trianonban

háromszögűleg. Rossz hír egy nagyapárúl,

aki Ane-nak szamárságot is kreál,

és vétségére csak annyi a mentség,

hogy oroszból semmit sem tanult franciául,

mint merszibien. Valamint sanoár.

Fekete macskák nem hoznak szerencsét:

Szigligeten egy lépcsőfordulóban

attraktíve jelezte mégis, hogy ott van.

2. Nyilván-valóság

Csak megbotlottam. Abban, ami semmi.

Elszáll rigóm, és visszainteget,

míg megpróbálgathatom elképzelni

a halálom előtti tárt eget.

Tehát semmiképp kórházi plafont,

a kimeszeltet s fehéren hibátlant –

inkább hidastul dalos Avignont,

amelynek közelében sosem jártam.

Uram! Annyiszor kaptam létem tőled,

valahányadszor elszöktem előled,

de visszarendelhetsz, s ha úgy akarod,

lehetnék akár itt komornyikod.

Ám francúzul ne kéne kitanulnom

költőt, ki el is gyáváskodna Villont,

csak elrimbaud-lni egy részeg hajót,

amely ide tart és egyébb csudamód,

ahol végállomásul kis taván

kastélykertben ért ringat óceán,

susogó partján ahol a nád bugáz;

s papírcsónakot indít Nagy Halász

szellemei egymásnak integetnek:

cselédek úrnak, aztán vice versa,

mert napszakonként jön egy másik korszak,

ha idétlenség lesz úr mindörökre,

meg ráadásul majd tegnapelőttre

éppenségesen lesz másnap a Holnap.

Így Dénes Zsuka élhet halhatatlan

a föld-szinten bár, sokféle alakban,

azokért, kik itt Adyt mégse értik.

Nem soká. Csak 99 évig.

3. Kifejletvég

A romban fönn emlékek messzi kútja.

Kis visszhangvödre – holla – föl-le visz.

Az állomást idézi vissza újra

a föntek lentje, azaz: Tördemic.

Ki itt éldelt, minek is volna furcsa:

alul kastély, fönn meg a dísz-romok.

Bérel szobát, aztán beáll egy tusra,

lemosni, mitől visszasompolyog,

mert itt sírokban, akik megtörmedtek,

bár miccenetük hóhérnyit sem ér,

művészi látszatai metszeteknek:

miként lehet az emberből kenyér.

Vagy bor. Hadd létezhessen általunk,

kiért élőnek magunkká halunk.