Auvergne-i dalok
A lombard asszony balladája
(La Damme Lombarde)
„Jöjj csak velem, szép barna hölgyem,
jöjj csak velem!
Zöld kígyó él a rengetegben,
jöjj, döfjük át!
Vörös borból egy pint elég lesz,
keverd belé!
Férjed, ha vaddal visszatér majd,
megszomjazik.”
„Fejts bort nekem, szép barna hölgyem,
fejts bort nekem!”
„Ó, esküszöm, Pierre, szerelmem,
nincs más borunk.”
Ki szótlan még, bölcsőnyi gyermek,
most felkiált:
„Apám, a bort te meg ne kóstold,
meghalsz bizony!”
„Idd hát ki te, szép barna hölgyem,
idd hát ki most!”
„Ó, esküszöm, Pierre, szerelmem,
nem szomjazom.”
Alighogy jó felét kiitta,
halálra vált,
s mihelyt a bort fenékig itta,
szíve megállt.
„Átkom szálljon reád, te herceg,
király fia!
Ezt az italt nekem keverted,
s most meghalok!” (Piémont)
Az asszonygyilkos
(Renaud, Renaud ne tarda pas)
Renaud fortélyos szelleme
a királylányt nyűgözte le,
s rontotta, vitte messzire,
ragadta százmérföldnyire.
Az erdő kellős közepén
a lány szól: „Szomjas lettem én.”
„Igyad, szép lány, a véredet,
nem töltenek több bort neked.”
Az erdő kellős közepén
„Renaud – szól –, éhes lettem én.”
„Friss gyönge húsodat egyed,
nem törsz meg többé kenyeret.
Szép lány, fényes patakban ott,
tizenhárom asszony halott.
Királylány, őket követed,
te is ott végzed életed.
Fényes patak kies partján
ruhádat vesd le, szép leány!
Bontsd ki tüstént szoknyád s letedd
zölddel-arannyal vert öved.”
„Forduljon el, ki jó lovag,
ha látja hölgye szégyenét,
sőt gyolcsával, ki jó lovag,
sietve kösse be szemét.”
Renaud, Renaud megérti, még
köti gyolcsával a szemét:
„Tán fölteszem, tán levetem,
fényes patakba bevetem.”
„Renaud, Renaud, a mélyben ott,
hol tizenhárom a halott,
királynak méltatlan veje,
az lesz sírod méltó helye.”
„Jöjj, szép lány, induljunk haza,
már vár apád hívó szava.”
„Nem kábítasz már, nagylegény,
álmomból fölocsúdtam én.”
„Apád-anyád mit mondanak,
ha magad megpillantanak?”
„Ne várd ezt a gonosztevőt!
Apám, egy tóba öltem őt.” (Haute-Bretagne)
Fordította: Ullrich Ágoston
Joseph Canteloube de Malaret (Annonay, 1879. okt. 21. – Grigny, 1957. nov. 4.) zongoraművész, zeneszerző és népzenetudós. Auvergne régióban született, értelmiségi családból. Négyéves korától zongorázni tanult, felnőttként a kor neves komponistái (Vincent d’Indy, Isaac Albeniz stb.) képezték korán kibontakozó tehetségét. Korai kompozícióiban még érződik e késő romantikus szerzők hatása. Később megtalálja saját hangját és a zenekari színek nagy mestere lesz.
A komponálással párhuzamosan élénk érdeklődést mutatott a francia népzene iránt, és nagy jelentőségű gyűjtésbe kezdett. Az általa és követői által felgyűjtött anyag a világ egész francialakta területére kiterjedt. Ám szülőhazája népzenéje állt szívéhez legközelebb, az ott fellelt népdalokból két sorozat feldolgozást készített Auvergne-i dalok címen.
Ezekben a népdal-feldolgozásokban érhető tetten gazdag zenei fantáziája. Dús, igen érzékeny és színes zenekari kíséret veszi körül a változatos és értékes népi anyagot.
A dalszövegek nyelvezete tájanként nagy eltérést mutat az irodalmi, de még a beszélt francia nyelvtől is. Ezért az eredeti mellett a gyűjteményben ott található azok francia nyersfordítása is.
A gyűjtemény közel 2400 éneket tartalmaz. Ezek egy része azonban nem népi eredetű, hanem közszájon forgó, régi és ismert szerzők darabjai is (Au claire de la lune). A dalok száma más gyűjteményekhez – például a magyarhoz – képest szegényesnek tűnik, a francia kultúrában mégis fontos szerepet tölt be.
A közölt fordítások ebből a gyűjteményből valók. Ahol lehetett, igyekeztünk megjelölni a dalok származási helyét is.