Turczi István

Közeledik

Odavagyok magányért.

Kávégép zúg, teremtő pihen.

Különben is, ki vagyok én,

hogy csak úgy egyszerűen.

Kerti csap elzárva. Fönn a

téli gumi. Megtörtük a diót.

Nagyapa örülne, megszerelték

a tranzisztoros, régi rádiót.

Most híreket hallgatok.

Mint mindig. Tévesen: megint.

Egy rend váltás ruha, húsz év zakó,

szaporodnak kinnlevőségeink.

Csak semmi puhaság, kézi leltár,

a bemondó szokás szerint hadar.

A hallgató? Hallgat,

nem akarja azt, amit mégis akar.

Az alkony kásafénye árnyakat

sikál a falra szerteszét.

Mire felnézek, elomlanak,

mint a hangtalan beszéd.

A felhőknek is befellegzett.

Már csak tompa köd araszol.

Ahogy közeledik feléd,

mintha már láttad volna valahol.

Ideje, hogy eljöjjön az idő.

Legyen módszere, legyen arca.

Világítson is, ha nincs,

aki a tükröket a fénybe tartsa.

Még hallgatom az időjárást.

Az ajtón, szájon erős zár van.

Valahogy nem tudok hinni

a tél tapintatában.

Válságvers

„A szorongás gyülekezési jog.”

       Erdély Miklós

Az van, hogy beesteledett megint.

Tervezhető, nettó lappangási idő.

Lebutított csend a kerti fák felől.

Ezt jelentenem kell a madaraknak.

A szomszédból átszivárog valami

slágeregyveleg. Mert zene az kell.

Majd szóváltás. Akiért a harag szól,

az a hangosabb. „Csak abbahagyják”,

mióta idegalapon nyugtatom magam,

gyorsan oldódom a lesz ami leszben,

ahol cirka minden lehetségessé válik,

és a készültségnek értelme látszik lenni.

Mai ésszel szinte semmi gond. Létjogosult

lettem, birtokba vehetem az álmaim.

Ilyenkor én vagyok a nagy alkonyhalász,

és befogom a pikkelyes égbolt utolsó fényeit.

Ilyenkor érzem a levegő reszketését,

élvezem a közönség barbár ámulatát,

és attól sem félek, hogy a zsákmányt

végül nem lesz kivel megosztanom.

Elképzelem, de inkább nem.

Válság van, ez megy már hónapok óta.

Kinézek; kész pazarlás

ennyi csillag a függöny mögé.

Nemzeti panasznapok a tévében,

tartós féknyomok a képemen. Barátaim,

a hivatásos aggódók, ha felhívnak néha,

ajkukról leolvad az irodalom.

Begyűrűzik a lét perisztaltikája.

Világunk mégis velejéig nagyszerű.

Lám, bónusz is jár a tízparancsolathoz,

mely imigyen szól: Ne parázz!