Ébert Tibor
Gnúként
(életben-halálban)
In memoriam Rudnai Gábor
„Farönk a folyóban, vagy talán krokodil?
Ha bárki is megmozdul, lecsap, mint a nyíl.
És mégis át kell kelnem, sodor a többi gnú,
nem gátol gyávaság sem,
nemhogy gyanú!”
Ezt írtad versedben nem sokkal halálod előtt. És ezt idéztem utolsó telefonbeszélgetésünkkor. Igen, gnú voltál, maradtál…
Elment Dezső, elment Géza, elment Laci, elment Roger, elment
András, elment Misi, elment Gergő… Elmentek mind, akiket összekötött valamiféle
egymáshoz tartozás a létezés egyidejűségében. És most elmentél Te is. Milyen
igaza van az írónak, aki szerint, akit elhagynak, egyre inkább árva lesz,
árvább, árvasága szorítja, fojtogatja. Egyre inkább árvábbak maradunk (maradok)
a hiányban, a ránk terülő magányban. Elképzellek, ahogy ott ülsz az U Kaliche
(mert szeretted Prágát nagyon) sörözőben, kortyolgatva a gyöngyöző habos
pilsenit, barna budweissit, és felidézed Hašekot, Kafkát, Hrabalt meg a
többieket… ahogy a
Szeretted (volna) az életet, belekapaszkodtál, ragaszkodtál hozzá emberfeletti szenvedéssel, kínokkal, talmi önáltatással… Tudtad, az élet minden, a halál semmi – és fordítva.
Író, költő, tanár voltál. Többet érdemeltél volna, sokkal többet a magyar irodalomtól, pontosabban az irodalmi élettől. Mert ahogy Voltaire mondja, az irodalmi élet nem mindig jelenti az irodalmat. De ez most már mindegy, érvénytelen: az elismerés, az el- s befogadás, a kánonhoz való tartozás lehetősége, a rang… a gradus ad Parnassum csábítása.
Nem érdekes már, mint ahogy a szavak, a szó, szavaink sem…
„Várnak tágasabb rétek, dúsabb legelők,
Akkor is odaérek, ha meghalok előbb.”
2008. augusztus 27.
A fuvolás
szólnak a zongorák
öt zongora szól
allegro allegro
allegro furioso
a sarokban hallgat
egy fuvolás
neki szünetje van
tacet…
hosszú hosszú szünet
a pianisszimókból
lett ez a csönd a csöndje
s az öt zongora sikolt
senki se ül ott
a billentyűk
maguktól versenyeznek
a fuvolás érti ezt a zenét
ő a tegnapé
és csak dünörög dübörög
egymással viaskodnak
a fuvolás
hangok hangtalansága
hangtalanságok hangja
az örök szünet
a hallgatás
Kontraszt
elvettétek
(miért vettétek el?)
…
a semmit
a semmiségem
a semmiségeteket
…
megmaradt
a semmiségen kívül
a minden
…
feleslegünk