Triznya Mátyás

(1922–1991)

 

Triznya Mátyás akvarelljei az Erdei Éva Galériában

 

Az akvarell köztudottan az egyik legkönnyebbnek látszó és mégis legnehezebb festészeti műfaj. Nagyon kevés idő áll ugyanis rendelkezésére a festőnek, hogy az előre megnedvesített papíron előbb vázlatosan, majd véglegesen fölvigye a színeket. Ezért sokan úgy is gondolják, hogy tulajdonképpen csupán pillanatnyi benyomások virtuóz megörökítésére alkalmas. Triznya Mátyás képeit szemlélve azonban meglepődve tapasztalhatjuk, hogy a festő –, mintha szándékosan nehezíteni akarta volna a maga elé tűzött feladatot – akár természeti tájat, akár épületet vagy romot választott tárgyául, minden alkalommal az örök, nem múló mozzanatok megörökítésére törekedett, nem pedig úgynevezett hangulatfestészetre.

Szépen igazolja ezt az a tíz-egynéhány akvarell is, amelyeket Triznya István saját tulajdonú képeiből ajánlott fel Erdei Éva felkérésére a csepeli kiállításra. Szőnyi Zsuzsa a hazatérése óta különböző városokban rendezett Triznya-kiállításokat, köztük a leggazdagabbat, amely 2012-ben, a festő születésének 90. évfordulójára nyílt meg, Szentendrén. Ha ennek Klemmné Németh Zsuzsa által szerkesztett katalógusát forgatjuk, akkor láthatjuk, hogy Zsuzsa micsoda gondossággal választotta ki a saját gyűjteményéből, valamint a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum anyagából, továbbá különböző magángyűjtőktől azokat a képeket, amelyek lehetőség szerint megfelelőek voltak teljes portrét rajzolni a férjéről, valamint felvázolni egész életútját. Triznya Mátyás a vergiliusi értelemben vett szent Itália emblematikus tájai közé állítja be az emberi alkotással és az emberi léttel kapcsolatos elgondolásait. Ezek az emblematikus tájak: az Alpok, az Appenninek, ahol az Anio ered, és a tengerpart, ahol hajdanában állott az azóta beljebb került Ostia, és amely mellett húzódik a híres follonicai fenyves is. (Egyébként ez utóbbinak rendkívül szomorú a jelenlegi sorsa: a környékre telepített vegyiipar hatalmas pusztítást végzett a növény- és állatvilágban, a fűtakaró természetes karbantartása pedig megszűnt, hiszen eltűnt a pásztorkodás.)

Az így meghatározott és aranykorinak láttatott, még háborítatlan természet körülveszi az ügyetlen, de jámbor lakók tákolmányait, a padláslakást vagy az amatőr füstelvezető csövet, hiszen ebben az ablakban is virág díszlik; de a palatinusi üres diadalív és rekonstruált palotaépület szintén bele tud simulni egy kerítés mögött díszlő kertbe, szinte kertépítészeti műrommá válva. Ha igaz az eddigi rekonstrukció, akkor ember és természet együttélése, illetve harca a vezérfonál, amelyre felfűződik az a tíz-egynéhány akvarell által sugallt gondolatmenet, és akkor megkereshetjük azt is, hogy Triznya Mátyás, illetve Szőnyi Zsuzsa milyen véget, milyen kimenetelt jósol ennek a kozmikus összeütközésnek?! Véleményem szerint az egyik a civilizáció teljes pusztulása: ezt jeleníti meg a hajdani, egész Róma által dédelgetett világkikötő, Ostia központi épületének siváran meredő romja, összeomlott színház elhagyatott színpadaként; a másik pedig az örök újrakezdés. Ezt az utalást a Bűvös kör c., 1985-ben festett képből vélem kiolvasni: egy ritkás erdőben mintha máltai vagy szardíniai ősnépek dolmen-kezdeményezését látnánk, a félig megfaragott, félig még terméskő jellegű, kör alakú oltárt vagy ahhoz hasonló építménycsírát szemlélvén. Mágikus erejű kép, és eldönthetetlen, hogy vajon egy hajdani civilizáció romját szemléljük-e, vagy valami merőben újnak a kezdetét.

Sajnos nem tudom, hogy hol találta a festő ezt a kőegyüttest. Melyik erdőben, melyik rommezőn, melyik ligetben. Vannak hasonlók Rómában és Róma környékén is, én magam például a Rómát hajdan elpusztítással fenyegető, aztán a rómaiak által teljesen elpusztított Veii romjai közt láttam hasonlót.

Triznya Mátyás jó néhány tanulmánya is tanúsítja – mindvégig világtörténelmi hátterű történetfilozófiákban gondolkozott, kedves írója Toynbee volt, és ezért tudta úgy berendezni maga körül az új hazát, hogy az folyamatosan ébren tartsa benne és felejthetetlenné tegye a régit. Minden emigráns legfájóbb rejtélyét oldotta meg így a maga és felesége vállalkozásaként, és tanításul mindazoknak, akik megismerhették személyesen vagy megismerkedhetnek vele képei révén.

 

Szörényi László