Szlafkay Attila

Konstanca násztánca

A tenger nyugodt ruhába öltözött. Hullámok játszi cikázásai sem ingerelték. Fölötte atlasz-sátor tündökölt.

Vizén egyre több apró kis fény-ezrek gyúlnak. Minden hajó egy pontnyi sziget: több ország üzenetét tolmácsolják. Fedélzetükön ágyúk békés hada dördül, színes petárdák ívelnek a tágas égig: piros, kék, zöld, sárga… sárga… zöld… sárga…

A törökös karcsú utcák megtelnek kíváncsiskodókkal, a mecsetet mind többen csodálják. Szavak zuhataga csapódik a fülnek – fehér és fekete ajkúak beszélgetnek, nézelődnek, élvezik az ünnepet.

Bodékhoz friss hús illata csábít. A monológ akár dialógus is lehetne.

–Az a lány ízléses-csinos. Alig lehet 16 éves.

–Jó lenne megismerni

–Még sohasem láttam sehol.

–Nagyon zárkózott lehet.

–Szívesen bezárkóznék vele…

–Jellegzetesen török arc.

–A szomszédasszony szerint: nagyon elkülönülnek és senkit sem engednek közel magukhoz.

–Elcsökevényesedett tradíció módjára.

A forgatag mellém sodorja. Észrevesz, fölborzol tekintetével, pillanatig hozzám ér, egy pillanatra elbódít hajának különös keleti lehelete. Mire föleszmélek, eltörli szemem közeléből a hömpölygő tömeg.

A tömeg, a TÖMEG, a TÖ-MEG…

Hatalmas dáridó. A tenger ünnepe. A városba kiszabadul az öröm. Tombol Konstanca. Minden megtelik mosollyal.

Egy anya karján két kíváncsi szempár. Talán ötévesek:

–Mama, milyen szép, Mama, igaz, még maradunk? – ismételgeti a kicsi őszinte naivsággal. Élvezi, ahogy az ódivatú négykerekűek díszbemutatót tartanak. Benne színészek feszítenek gálánsan. Keményített kalappal és kipányvázott szoknyákban. Kitörő ujjongás köszönti a kerekeken érkező bábukat: híres komikusok és mesehősök sorát.

–Mama, ilyet még nem láttam, milyen szépek, mama, még ne menjünk! – zenél a gyermekszáj nagy ámulattal.

*

Fáj ez a gyermeki rácsodálkozás.

Hisz a kicsi hazamegy, s biztos az ünnepről álmodik. Mesehősökkel cseveg, bohócokkal parolázik. Talán ő is ilyen szeretne lenni.

Míg én szemlélője vagyok a leleplezésnek, a valóság pucérságának, a mellékutcában itt tűnik el a mese, itt szakad meg a vízió, itt hal meg a gyermekfantázia. Itt veszik le a színészek az álarcot, itt bújnak ki a mozgatók a kerekes bábuk gyomrából. Fájdalmas látni, ahogy az eszményített mesehősök bukdácsolnak tehetetlenül, esetlenül orra buknak, karddal s varázsvesszővel a kezükben; ahogy a divatjamúlt autókat rongy-roncsként elvontatják.

Az olasz Fiatok türk-zenéje, a felnőtt nyugtalanság jelei s a kiábrándult gyermekek ártatlan sikolyai.

–Senki sem tudta bizonyosan, a tenger másnap miért háborog.

–Ezért.

Hajnali leltár

Versmadár,

Ma nem sikerült

Idehoznom

A versnek madarát.

Homlokomra nem ült,

Hűtlen volt,

Máshoz szállt.

A gép pöfög ugyan,

De nem pörget gabonát,

Pihentessük inkább

A versnek madarát.

Hisz reggellel

Mocorog az élet.