Sumonyi Zoltán

 

A város birtokbavétele

 

1954. október végén költöztünk fel Budapestre,

pontosabban le, mert Izbég, ahol egy évig laktunk korábban,

északra esik Budapesttől, de a fővárosba mégiscsak

fölmegy az ember, és hát ez a felköltözés is csupa finomkodás,

hiszen lopakodva és késő este foglaltuk el a várost.

Ma már kevesen tudják, hogy Magyarország fővárosa

zárt település volt akkoriban, nem lehetett csak úgy betelepülni,

ötévi tartózkodás után járt a lakhatási engedély, de hogy addig

miként tartózkodjon az ember, arról a törvény nem rendelkezett.

Arról viszont igen, hogy fedél alól senkit, főleg pedig családokat

kitenni nem lehet, így aztán, mire reggelre bárki is észrevehette,

már hatan laktunk a sebtében és titkon átalakított kis lakásban.

De az őrházhoz toldott szobában még vakpadló volt, s a falak vizesek,

parázsló koksz-kosárral szárítottuk, és vattával tömtük be a kulcslyukakat,

hogy az egyetlen száraz helyiségbe ne szivárogjon be a széngáz, amíg alszunk.

 

De azért vígan éltünk, s napközben a várost vettük birtokba öcsémmel.

Persze jártunk már Pesten korábban is, átutazóban Pécs felé,

eltöltve egy-egy délelőttöt a Halászbástyán vagy a Vidám Parkban,

csakhogy a város akkor még idegen és átláthatatlan kőtömeg volt

– nincs hozzá több közünk, mint bármely más állomáshoz –,

mostanra meg már hiába sajátunk, ha továbbra sem átlátható.

 

Először kimentünk a Csóka utcán a Bartók Béla útra,

a 49-es villamossal elcsörömpöltünk a végállomásig,

memorizálva a megállók neveit, ahogy a kalauz kiabálta:

Tétényi út, Lenke tér (férjhez ment Kosztolányi Dezsőhöz!),

Móricz Zsigmond körtér, Gellért tér (de ohne Szent!)… és így tovább.

Másnap a 61-es vonalán (Villányi út, Alkotás utca, Vérmező) a Széllkalefre.

Később, hosszan az Üllői úton Pestlőrincig, onnan meg Pestimréig

az egyvágányos, kitérős villamossal. Nem jártam azóta sem arra.

Két hét után már nem volt villamosvonal, melyet ne jártunk volna végig,

de az origó mindig a 49-es Csóka utcai megállója volt,

háttal a Haladás mozival, s a sarkon a Kodelka-féle hentesüzlet,

ahol az elaggott és hibbant Léderernét meg-megdobálták a vásott suhancok.

 

A város kezdett már legendáival és borzongásaival is testközelbe kerülni:

a kútba ugrott, megesett lányok történetét átvette Lédererné,

kosarában Kodelka hentes kezével, fejével, lábával.