Radnai István

 

             Univerzumok párbeszéde

 

valami fény kis ajtó résein

kilincs alatt a kulcslyuk

hívogat kísértés benyitni kinn

topogsz míg összeér az ajkunk

 

miért mondod ezt te néma szűz

miért tombol s ha nem lohad-e tűz

hol merném nyitni vágyad ajtaját

 

ne habozz törj át minden gáton

ébredj bennem s légy te a világom

ne csak kopogtass rajta hát

 

szemünkből szikra pattan tűzre

mely combod közt szétterül

s ahol eddig sóhaj vágy és kétség ült

mint űrvilági nap forog galaxisokat űzve

 

    

                        Teliholdnál

 

nem méricskélem rőffel a világot

homályló szemlencsémmel csodákat látok

s ha gondolatban a városok határát elhagyom

töprengek élek valamely csillagon

honnan ered vagy mint bolygók fénye

az én világom is tükör-törékeny s vége

 

nem akarok semmi biztosat mosni a piszkosat

vagy csak ellebegni mint a szellem aki szellent

bomlanak a falak s alóluk akták titkosak

lelepleznek vírust férget pondrót ellent

a holnap még megíratlan lap nem nyilvánvaló

és érkezik a hajnal betör ablakomon trójai faló

 

de minek is kérdem tanítóm pápaszemes múlt

előttem s mögöttem nemzedék semmit nem tanult