Mindenható idő

Az idő körül forog minden gondolatunk, mégis keveset tudunk róla

Lipcsey Emőke Ördöghinta címmel írt regényt az élet alapkérdéseiről

Lipcsey Emőke jelenleg Svédországban élő magyar költő, író, orgonaművész, képzőművész, aki 1990 óta egyre gyakrabban jár családjával együtt otthonról haza. A közelmúltban jelent meg a Kortárs Kiadó gondozásában az Ördöghinta című filozofikus nagyregénye életről, halálról, magyar és világtörténelemről. És életünk legnagyobb talányáról: az időről.

Pósa Zoltán: – Kinek tarja magát Lipcsey Emőke?

Lipcsey Emőke: – Az emberben ilyenkor végigpörögnek az életrajzi adatok. Ki is vagyok én? Igaz, hogy Svédországban élek, de magyar írónak tartom magam, s mindig az is leszek, noha svéd nyelvre is lefordítottuk verseim egy részét, ott is volt számos kiállításom, koncertem, de az ember a gyökereitől semmikor sem tud elszakadni. Legalábbis én nem tudok. Hogy a legszükségesebbeket mégis elmondjam adatszerűen is: 1957-ben születtem Budapesten, krisztinavárosi vagyok. A nyolcvanas években olykor úgy tűnt, hogy sokkal szabadabban élünk, máskor meg visszakeményített a hatalom, azaz bizonytalanná vált minden, és még sehol sem volt az úgynevezett rendszerváltás, akkor mentem el Svédországba. Egy nagybátyám élt ott, kiutaztam egy hangversenykörútra, és ott maradtam a nagybácsimnál. Azóta Svédországban orgonistaként dolgozom egy evangélikus gyülekezetben. Férjem svéd, evangélikus lelkész, de nem egy gyülekezetben dolgozunk.

–Versíróként pályakezdése is köthető a párizsi Magyar Műhelyhez. A Sziklarajzok című nagy hatású képverskötete után született egy összegző regénye, a nemrégiben megjelent Ördöghinta, mely szerkezeti és gondolati szemszögből is szintézis jellegű, vérbeli nagyregény. Végleg műfajt váltott volna?

–Bármennyire is sommásan hangzik, egy nagy ívű regény más dimenziókat mozgat meg, mint egy-egy költemény. A vers vagy képvers egy pillanatba próbálja sűríteni a mindenséget. Egy nagy lélegzetű regény több szálat is képes kibontani, élhető, lakható cselekménnyel is rendelkezik. Azért választottam az eseménydús regényformát, mert igazi feszültséget képes teremteni, állandóan leköti az olvasó figyelmét. Ha úgy tetszik, az Ördöghinta valóban az eddigi gondolataim összefoglalása, de őszintén remélem, hogy maradtak még bennem megírni való eszmék és élmények. És természetesen verseket is írok.

–Lebilincselően változatos és szellemi feszültséget teremtő regényének cselekményszálai egy nagy, filozófiai gondolat erőterébe rendeződnek a mindenható időről. Megfejthető-e a nagy titok, vagy éppen a megfejthetetlensége teszi izgalmassá?

–Az idő körül forog szinte minden gondolatunk, mégis keveset tudunk róla. Átéljük, megéljük, de lineárisan, okkal-joggal, hiszen az életünk valahonnan valahová tart, a születés idejétől a halál idejéig. A két végpont közötti időintervallumot lineáris jelenségként észleljük. Az én elképzelésem szerint az idő ezzel szemben egységes egész. Egy olyan tömb, amelyben a múlt, jelen, jövő egyformán jelen van. Ezek az idősíkok átjárhatóak, csak emberi adottságaink, e világi korlátaink miatt földi életünkben nem tudunk átjárni egyikből a másikba. Ebben a regényben ez lehetségessé válik, két szereplő köti össze a regény három idősíkját. Az egyik az ókor, a másik az 1600-as évek, a harmadik pedig a jelenkor. A két átjárásra képes szereplő közöl az egyik egy ókori papnő, könyvtáros, egyetemes tudású, aki látja és összefogja a nagy egészet. És van egy 1600-as években élő figura, aki jelen van a mai korban és Thököly Imre korában is. Ha a különböző szereplők szemszögéből nézzük az időszegmenseket, az ókorban élő hős számára az 1600-as évek és a huszonegyedik század a jövőt jelenti. Az 1600-as években élő szereplő, a magyarbarát Henrik szász herceg számára a múlt az ókor, a jövő pedig a mi jelenünk.

–Mindez lebilincselően izgalmas cselekménybe ágyazódik. Az ókorban megelevenedik a Minótauroszt legyőző Thézeusz viadala, a XVII. században Lipót önkényuralma, Thököly szabadságharca, Buda visszavétele. A jelenben sötét terroristák és nem kevésbé sátáni antiterroristák küzdelme pereg előttünk. Jól értem-e, hogy lényegében mindvégig Isten és Sátán, jó és rossz párbaja folyik?

–A negatív hatalom, ha úgy tetszik, a sátán mindig, minden korban jelen van, és jelen is lesz egy jó darabig az emberiség életében. De ugyanúgy a jó princípiuma is megvan. Igen, úgy is föl lehet fogni a regényt, hogy benne a jó és a rossz küzd egymással. A szerkesztői ajánlásban nem véletlenül szerepel, hogy fausti alapkérdések ütköznek benne, Faust is az összefoglaló tudásért küszködve keresett megnyugtató választ az emberiség összes kérdésére, s így került kapcsolatba a gonosz erőkkel. A könyv megadja mindkét lehetőséget, a pusztulás és az újjászületés nyomvonalán egyaránt folytathatja e világi útját az emberiség. Gyakorlatilag mindez szabad választás kérdése, mint ahogy számos esetben kerülünk mi magunk is választás elé apróbb eseményekkel kapcsolatban is. Így történik mindez a nagyobb, történelmi léptékű válaszutaknál is. Egy-egy választás hol erre, hol arra sodorhatja egy ember vagy egy nép sorsát, vagy akár az egész emberiség történetét. Ha választásról beszélünk, gondolhatunk például az országgyűlési választásokra is, de akár az idő alapproblémájára is. Ez utóbbival kapcsolatban, ha úgy tetszik, regényem egyik alaptézise, hogy az események így is meg úgy is megtörténhetnek. Úgy tünik, rajtunk múlik egy-egy kérdés megoldása, de mégis nyitott kérdés az, hogy az események közül melyik történik meg. Ezt nem tudhatjuk előre. Úgy gondolom, hogy az eseményeknek valahol létezik egy meg nem történt változata is, ami akár meg is történhetett volna.

–Az Ördöghinta befejezése többesélyes: mindhárom eseményszálnak van egy biztató és egy lehangoló befejezésvariációja is. Mintha jó és rossz párbaja döntetlenre állna? Könyvének számos szatirikus jelenete tekintehető az alig tegnap véget ért magyarországi történelmi ciklus értelmezésének. Vajon eljön-e a közeljövőben olyan korszak hazánkban, amelyről ön és családja úgy gondolná: érdemes Magyarországra visszatérni?

–Ahogy mondja, megnyugtató választ egyik idősíkban sem kapunk, egyértelműn biztató lezárása egyik történetnek sincs, nem is lehet, mert ez hazugság lenne. A világ nem olyan. A könyv alapfilozófiájához tartozik a kérdés föltevése: egy esemény hogyan történik meg, hogyan történhetne meg. Ez oly sok tényezőn múlik, hogy kiszámíthatatlan. Valóban, a mai-tegnapi Magyarország, illetve a globális világ és a Thököly-kor között számos párhuzam vonható. Ma-tegnap is, Thököly korában is az volt a jellemző, hogy annak a kezében futott össze a hatalom, akinek a kezében a pénz volt. Ami hazánk jövőjét illeti, reménykedem. Hazatérni pedig, bár 1985 óta élek Svédországban, az 1990-es úgynevezett rendszerváltás óta folyamatosan szeretnék családommal együtt, függetlenül az ország sorsától. Sajnos eddig erre igazi lehetőségünk nem volt. Az ember – legalábbis én –, ott él legszívesebben, ahol a gyökerei vannak. Talán hamarosan eljön az idő.

–Burkoltan célzott arra, hogy új regényre készül az új versek mellett. Milyen lesz, avantgárd, tradicionális, vagy mint az Ördöghinta, ez is, az is? A Sziklarajzok című verskötetére is jellemző, hogy együtt él benne a képversek „korszerűsége” és a sziklarajzok tradicionális időtlensége.

–A majdani regényemről csak annyit mondanék: még csak gondolatokat jegyeztem le, melyek nincsenek olyan stádiumban, hogy beszélni mernék róluk. Verseket gyakran írok, képverseket most éppen kevesebbet. Jól gondolja, nem szeretem, ha címkéznek, skatulyáznak. Ezért ha valaki kijelenti rólam, hogy tradicionális vagyok, igyekszem minél gyorsabban avantgárd lenni. S ha rám sütik az avantgárd bélyeget, sietek ellensúlyozni egy kis tradícióval.

Pósa Zoltán