Pósa Zoltán

 

Üzenet a túlvilágra

 

Barátom lelked a rigókban lakozhat

Hiszen málinkóba vágyott még e földön

Újratestesülnél sárgán vagy feketén

Pihegő tollruha védelmében most is

Ámde földre szállni vágyó szellemed már

Minden alkalommal hátrálni kényszerül

Vagy nyomban visszatér a köztes életbe

Amint rátalálsz egy árva kis rigóra

Előtted lövik le lelked e világi

Kedvenc testköntösét vándor porhüvelyét

Sátáni lakomák fekete oltárán

Fogyatkozik szárnyas énekesek népe

Kinek dalaival korán elköltözött

Barátom szólítasz a másik világból

De egyre halkabban hallom a nótaszót

 

 

 

Esthajnal

 

Ködsűrű szorongás

Terül szét az égre

Félelmet permetez

Égi tó tükrére

Két világ mezsgyéjén

Nyüszít a szürkület

Belsejében izzik

Tejfehér rémület

Talán megkönnyebbülsz

Amint bealkonyul

S minden egyetemes

Sötétségbe borul

 

 

Odaát kínlódtam

 

mert többször meghaltam

újra föltámadtam

de most is hordozom

annak keresztjét is

aki hajdan voltam

keveredem azzal

aki most is vagyok

és majd egykor leszek

háromszor élvezek

triplázódik a kín

három ember helyett

is megfeszíttetett

kinek köszönhetem

hogy visszatérhetek

s végre megtérhetek

majd a nap fényével

is egyesülhetek

 

 

 

Harry Haller
első szakítás után

 

fecsegésben ázok

mert egyedül fázok

a fecsegés tartja

a köztünk növekvő

gyáva távolságot

 

nevetgélj csak, benned

is dagad a félelem

nem tudsz beszélgetni róla

a halálnak ízét elveszik a

tompa érzékszervek

 

mert eltaszítottál

elvezettél újra

az egyedülléthez

 

terméketlen erdők

földje a gondolat

benne haldoklanak

elvetélt dallamok

 

 

 

Harry Haller

halni készül

 

Fejemre rásüllyed

Porszürke hósüveg

 

Sok fekete felhő

És érettünk eljő

 

Az ősz darabontja

Tudatunk lebontja

 

Öreg csont leépül

Lelkünk beleszédül

 

Itt az idő földi

Ideje költözni