Pósa
Zoltán
Üzenet a túlvilágra
Barátom lelked a rigókban lakozhat
Hiszen málinkóba vágyott még e földön
Újratestesülnél sárgán vagy feketén
Pihegő tollruha védelmében most is
Ámde földre szállni vágyó szellemed már
Minden alkalommal hátrálni kényszerül
Vagy nyomban visszatér a köztes életbe
Amint rátalálsz egy árva kis rigóra
Előtted lövik le lelked e világi
Kedvenc testköntösét vándor porhüvelyét
Sátáni lakomák fekete oltárán
Fogyatkozik szárnyas énekesek népe
Kinek dalaival korán elköltözött
Barátom szólítasz a másik világból
De egyre halkabban hallom a nótaszót
Esthajnal
Ködsűrű szorongás
Terül szét az égre
Félelmet permetez
Égi tó tükrére
Két világ mezsgyéjén
Nyüszít a szürkület
Belsejében izzik
Tejfehér rémület
Talán megkönnyebbülsz
Amint bealkonyul
S minden egyetemes
Sötétségbe borul
Odaát kínlódtam
mert többször meghaltam
újra föltámadtam
de most is hordozom
annak keresztjét is
aki hajdan voltam
keveredem azzal
aki most is vagyok
és majd egykor leszek
háromszor élvezek
triplázódik a kín
három ember helyett
is megfeszíttetett
kinek köszönhetem
hogy visszatérhetek
s végre megtérhetek
majd a nap fényével
is egyesülhetek
Harry
Haller
első szakítás után
fecsegésben ázok
mert egyedül fázok
a fecsegés tartja
a köztünk növekvő
gyáva távolságot
nevetgélj csak, benned
is dagad a félelem
nem tudsz beszélgetni róla
a halálnak ízét elveszik a
tompa érzékszervek
mert eltaszítottál
elvezettél újra
az egyedülléthez
terméketlen erdők
földje a gondolat
benne haldoklanak
elvetélt dallamok
Harry Haller
halni készül
Fejemre rásüllyed
Porszürke hósüveg
Sok fekete felhő
És érettünk eljő
Az ősz darabontja
Tudatunk lebontja
Öreg csont leépül
Lelkünk beleszédül
Itt az idő földi
Ideje költözni