mellőlünk elfogyott
mellőlünk elfogyott az éj derűje
a kandallóban száraz fa ropogott
de kérdőjelként egymásnak feszülve
lúdbőrző testünk gyönyört szomjúhozott
nem szűnő vágyunk juttatott pokolra
s miként ki faggyúba kócot mártogat
lehunyt pilláid mögött haldokolva
őrült álmokkal mérgeztem álmodat
jövőnk – ha lett volna is – nem érdekelt
jegyet váltottam egy másik hajóra
hol „S-O-S” jeleid nem értek el…
picinyke zugban kuporgok azóta
felejtésbe zárva – magházba a mag –
múlttá dermedve az örök éj alatt…
távolság
a távolságot
átlengi a csönd:
veled alszom
– láthatatlanul
holnap majd
helyet cserélünk
s akkor te vársz
rám hiába
csak játék
a kivételekre nem készült törvény
részeg álmodat elnyelte az örvény
véres vallomással rád terhelt mindent
jövőtlen léted a semmibe billent
gyűrött arcodon az emlékek korma
virág maradsz egy elszáradt csokorban
törött-nyűtt tested a sínekre vágyik
Isten teveled fej vagy írást játszik
[akkor is fájnál]
akkor is fájnál
ha magzatvizem volnál
de hínárom vagy
s benned elmerülök
* * *
a kikötői lámpák
vízbe fojtják fényüket
széthajtogatjuk
a zsebünkbe gyűrt álmokat
s te jóváírod tévedésemet
* * *
lélegzeted vagyok
lehunyt pillád riadt rebbenése
füledbe fészkelő suttogás
emlékeid rozsdaszín
zugába rejtezem
* * *
kinőttük a reményeket
az elfekélyesedett köznapok
lázában többé már
nem tudjuk megbocsátani
a züllött éjszakák
kimoshatatlan foltjait
* * *
kimenőt kapnak az álmok
vesztőhelyükön
szomorkodnak a csillagok
* * *
hiénák vagyunk:
egymásra éhezünk…