Oláh András

merénylet

Izabella királyné gyalui kastélyánál

elborzadva nézzük a sebesült falakat:

van és volt között fényévnyi a távolság

de az egybeesés még így is nyilvánvaló

az ablakok helyén közönyös deszkák

a falakat folyondár és moha nőtte be

a parkban mérgezett gaz burjánzik

kutyákat uszít ránk a felbőszült idő:

a történelem magántulajdon – nem látogatható –

a kastéllyal a múltat is ellopták

ahogy körben az erdőt is: véresre mart arccal

vesztőhelyükön sorakoznak a fák

nő az irtás mint a néma dac

és bennünk roskadoznak a megsebzett falak

[ki válaszol]

ki válaszol ha hallgatok

ki ért meg jobban a többinél

véled is csak magam vagyok

bajunkról bágyadt múlt ítél

szívemben elpusztult a hős

minden álmom bizonytalan

a szó mérge régi ismerős

– beléhaltak már annyian

kevés

föladtuk: elfásult az aggodalom

előfurakszik mi bennünk rossz lehet

s körül nőttön-nő a rothadó alom…

nyomort nyomozunk – a világ így kerek –

maradunk önnön börtöneink foglya

hit remény szeretet – csalóka álca:

a vírust vibráló képernyő hordja

vele pusztul a szabadság románca

fanyalgók fertőznek feslő álmokat

szemünket behunyva hallgatni kevés

de senki nincs ki szót emel – kárhozat –

fölfakad a sok rejtőzködő kelés

– maradunk betegek védtelen testtel

míg Isten majd bennünk magára ismer