Oláh András

kivétel

azt hittem folytatásod leszek

s hogy maradunk kivételek

de képtelenség téged megtartani

cigarettád illékony füstje körbeússza

a mélyrétegek kristályhibáit

nyűgösen nyikkan a szék

ahogy az ölembe kucorodsz

– leáztatott bélyegek vagyunk

üresen tátognak bennünk a szavak

s ahogy kidöntött fa törzsén hever a beteg nyár

és átadja kihűlt üdvözletét

úgy holnap tőled is védelmi pénzt

kér majd a megvakult emlékezet

idegen világban

már semmi közöm hozzád

mégsem fordítottam hátat amikor az éjszaka

derekán váratlanul átöleltél

talán ha lett volna időm újra beléd szeretni

– csak ne akartál volna mindig jót nekem –

de folyton csiklandozott a magány

azóta megvakult tükörből beszélek

ügyes testcsellel becsaplak

s nem tudom kinek az álmában ébredek

méregtelenítés

átlagos nap volt s áramszünet

valaki bent rekedt a liftben

te is küldtél részvéttáviratot

mióta kivert kutya lettem

megértem: rám itt semmi szükség

önzésem értelmét veszíti

eldobjuk a kinőtt szerepeket

de hiányodra nincs mit felírni

rózsafa-vonóként

(Pathó Istvánnak szeretettel

– Ady Endre versötletének felhasználásával)

dadog még a reggel csörren a telefon

jellegzetes zsongás: kiszól egy bariton

fülem a kagylóhoz még közelebb tartom

a vonal túlvégén Pathó Pistát hallom

nem terheli hangját éveinek súlya

mintha szívében egy csodapók lapulna

pedig a sors őt is meggyötörte szépen

– mért kellett bántani: a Jóistent nem értem –

én vagyok a költő mégis ő versel most

idézi Adyt is – amit írt Móriczhoz –

életkedve régi szívét széjjelosztja

nem magányos cédrus mint Csontváry Kosztka

beszámol mindenről ami véle történt

mióta megvívta az utolsó csörtét

derűs kedvre hangol – ontja a sztorikat –

nagyokat nevetek s néha meg is ríkat

életünkben Kharón az utolsó taxis

„egy fuvart már elvitt” – elkesergi azt is –

s elmeséli hogy a kanapén elnyúlva

cigarettára gyújt reggelente újra

korholó tekintet néz rá egy fényképről

„menj ki az erkélyre megfúlsz a füstjétől”

– így felesel véle amonnan Ildikó

s rekedten suttog kint az öreg rádió

rajta nem foghat ki semmi magyar átok

mindig talál hidat bármily mély az árok

mindegy hogy Goldoni Molière vagy Örkény

neki a színháznál nincs erősebb törvény

legyen az a szerep lakáj vagy ószeres

ha üzennek érte nem kibúvót keres

számomra fa marad benne szú nem perceg

egyenes törzsére karcolom e verset

rózsafa-vonóként mély zöngésű húrhoz
súrlódjék ez írás Pathó István úrhoz

hadd öleljelek hát keblemre vén ripacs

(felhatalmaztál rá hogy így szólítsalak)

jövök hozzád versben mint Ady is tette

hátralévő utad kísérje szerencse

jusson neked öröm és gondtalan élet

ennyi mit egy barát ily messziről kérhet