Nyírfalvi Károly
Péntek sziget
Meleg van. Süt a nap.
Az árnyékfoltok is izzanak,
pislákoló fényük hogy vakít.
A vízpart idelátszik, én dolgozom,
most a szemlélődés a munka.
Meleg van. Fáj a fejem.
Nincs gondolatom. Nincs kedvem
gondolkodni. Csak feküdnék
patakparton nézve az eget,
olvasnám a másét, donganának
gyümölcshéjon a legyek,
mert péntek van. A hétvégi penzum ideje.
Folytassa más,
a nyomtatott betű oly személytelen,
s minden bepötyögött szó ígéretes
próbálkozás, majd félrenézek, elfeledem
szájuk sarkában a kicsiny morzsát,
szavaikban a göcsörtöt.
Meleg van. Süt a nap.
Távoli zongora szól hamisan,
mindenki ért hozzá, miképp a
szavak rendjéhez is.
Meleg van. Árnyékban is.
Fáj a fejem. Nem akarok gondolkodni…
Cédulák
az út az eszköz
az út a cél
az út nem eszköz
az út nem cél
az út arra fut
amerre mész
az út helyben áll
te haladsz rajta
az út létezik nélküled is
az út kikerülhető
a cél elvethető
a cél nem fontos
az út megtehető
mozdulatok nélkül is
az út magányos
az utazó társas
az útnak nincs értelme
vándor nélkül
a létnek nincs értelme
vándorlás nélkül
aludj ha jő az éj
hajnalban menj tovább
ha nincs cél
nem kell odaérned
a cél az út így tovább
körbe-körbe előre hátra
északnak délnek
keletnek nyugatnak
Gyalogjegyzet
Nem értek hozzá
a dzsungelből rendet varázsolnék
kertem letarolt táj
én vagyok benne a radír
Marad a pőre föld
néhány száraz fűcsomó
a kerti szerszámok
Köztük ücsörgök esdeklőn
végtelen távlatok ritkás erdejében
teliholdas alkonyatkor