Nyírfalvi Károly

 

                   Péntek sziget

 

Meleg van. Süt a nap.

Az árnyékfoltok is izzanak,

pislákoló fényük hogy vakít.

A vízpart idelátszik, én dolgozom,

most a szemlélődés a munka.

Meleg van. Fáj a fejem.

Nincs gondolatom. Nincs kedvem

gondolkodni. Csak feküdnék

patakparton nézve az eget,

olvasnám a másét, donganának

gyümölcshéjon a legyek,

mert péntek van. A hétvégi penzum ideje.

Folytassa más,

a nyomtatott betű oly személytelen,

s minden bepötyögött szó ígéretes

próbálkozás, majd félrenézek, elfeledem

szájuk sarkában a kicsiny morzsát,

szavaikban a göcsörtöt.

Meleg van. Süt a nap.

Távoli zongora szól hamisan,

 mindenki ért hozzá, miképp a

szavak rendjéhez is.

Meleg van. Árnyékban is.

Fáj a fejem. Nem akarok gondolkodni…

 

 

                         Cédulák

 

az út az eszköz

az út a cél

 

az út nem eszköz

az út nem cél

 

az út arra fut

amerre mész

 

az út helyben áll

te haladsz rajta

 

az út létezik nélküled is

az út kikerülhető

 

a cél elvethető

a cél nem fontos

 

az út megtehető

mozdulatok nélkül is

 

az út magányos

az utazó társas

 

az útnak nincs értelme

vándor nélkül

 

a létnek nincs értelme

vándorlás nélkül

 

aludj ha jő az éj

hajnalban menj tovább

 

ha nincs cél

nem kell odaérned

 

a cél az út így tovább

körbe-körbe előre hátra

 

északnak délnek

keletnek nyugatnak

 

 

 

                      Gyalogjegyzet

 

Nem értek hozzá

a dzsungelből rendet varázsolnék

kertem letarolt táj

én vagyok benne a radír

 

Marad a pőre föld
néhány száraz fűcsomó

a kerti szerszámok

 

Köztük ücsörgök esdeklőn

végtelen távlatok ritkás erdejében

teliholdas alkonyatkor