Merényi Krisztián

Bepillantás egy játszótér életébe

Mindenki viszi. Van, ki naponta, van, ki hetente, vagy épp ritkábban. Mi is visszük. Nemcsak ide, olykor máshová, messzebbre. Néha vidámparkba, állatkertbe. A cirkusz még nem megy.

Marad a játszótér, leginkább a legközelebb eső, legkényelmesebb, legkiszámíthatóbb. Maga a biztonság. Ismerős minden és mindenki.

Mihelyst kész a homokvárunk, indulnak is felénk a kis krokodilok, s kegyetlenül szétrombolják művünket. Vérzik a szívem, nemhogy a gyermekemé. Hiába nyitnánk a szánkat: „Ne!” A maszatos, pufók Eufória már rég túl van pusztításán. Durcás ábrázattal áll tovább. Mögötte halk, erélytelen szülei palástolt élvezettel asszisztálják gyermekük közreműködését.

Hierarchikus előnyt élveznek a hangoskodók és napjuk javát a játszótéren töltők. Natúr anyuka, a maga nemesi, felsőbbrendű fellépésével tekintélyt parancsoló. Lenézi a proli, nagyhangú társaságot, és mintegy ellenforradalmár, a játszótér árnyékos felén szövetkezik a finom lelkű anyukákkal.

Natúr anyuka a többi – főként törékeny – értelmiségi anyukához képest nagydarab, akár egy jó közepes proli anyuka. Vastag, buja szemöldök. Seszínű, fésületlen haj. Sminkeletlen, hófehér arc. Homokszínű zsákruhát visel, mintha büszkén hangsúlyozná előnytelen adottságait. Állandóan reklámozza a só hatékonyságát, szappan helyett sós vízbe merítkezik. Dezodort sem használ, timsós zsebkendővel izzadságmentesíti magát.

Késő délután érkezik natúr anyuka férje, napsugár apuka. Feleakkora, mint párja. Nem csatlakozik a társasághoz, órákon át ácsorogva is képes békésen egymagában mosolyogni. Sajátos relaxálás a stresszes irodai munka után.

Berobban három gyermekével a szabadidőruhás kondi apuka és energikus anyuka. Talán a világon egyedül ők képesek arra, hogy más-más irányba szaladó gyerekeik után, ők ketten három irányba lebbenjenek balettos mozdulattal.

A biztonságos család érkezése még a külső ingerekre immunis proli szülőket is megmosolyogtatja. A hórihorgas apukán, a töltött galamb asszonyon és két gyermekükön – verőfényes délben is – láthatósági mellény. Lehet negyvenfokos kánikula, a térd- és könyökvédő még iskolába menet is kötelező. Amúgy a világ legnyugisabb kölykei, de a gyermekpóráz a homokozóban és hintázás közben is kötelező. A szülők ekkor is árgus tekintettel ellenőrzik gyermekeiket. Ilyenkor még egy rafinált értelmiségi anyuka sem bírja figyelmüket elterelni.

A beszédhibás proli apuka kevésbé beszédhibás gyermeke gyermekemmel biciklizik. Szóba elegyedek az apával. Rövidke öt perc alatt több információval halmoz el, mint sokéves ismeretség után testileg-lelkileg tohonya Kurta Lajos barátom.

A megtett kör után a kisfia vigyorogva mondja:

–Diciklizünk, diciklizünk!

Apja pedig nekem:

–Nemrteni mit beszél… Á, nemrteni!

Később a fiúcska fáradtan szól apukájához:

–Himta-himta!

Apja alig érthetően:

–Mondom, hogy nemrteni! Nemrteni mit beszél!

–Biztos hintázni akar – fejtem meg a rejtélyt.

Műszaki apuka apró, bajszos ember. Mindig akad a kezében egy otthonról hozott műszer vagy fia matchboxa. Különös gondot fordít a gyermekek és a játszótéri játékok karbantartására. Mint kerti gondnok, hol valamelyik gyerekbiciklit bütyköli, hol a mérleghintát olajozza.

Tegnapelőtt napsugár apukával beszélgetett. A lelkes műszaki apuka megkülönböztetett hangsúllyal emlegette a következő szavakat: karburátor, dióda, áramfejlesztő, adapter. Napsugár apuka derűsen helyeselt.

Az üvegtekintetű, rideg anyuka saját gyermekén kívül képtelen másra mosolyogni. Épp az angyalarcú kis csodákra tekint a legmogorvábban, főleg ha a fia közelében játszanak. Kihívóan öltözködik és roppant csábosan kacérkodik a jóképű apukákkal.

A szerepjátszó, igazságos anyuka az értelmiségi csoportosulás tagja. Vérszegény, vékony, apró mellű teremtés. Egyes pufók kamasz fiúk markánsabb kebellel rendelkeznek nála. Közösségben szürke, nincs önálló véleménye. Ám a gyerekeket előszeretettel utasítgatja cincogó hangján: – Kevinke, megvárod, míg feláll, aztán te csúszol… Egyet te lapátolsz, egyet Lajoska, aztán megint te… Most te motorozol egy kört, utána átadjuk Lilikének, ő is megy egy kört, és megint te jössz… Kifejezőn, modoros kedvességgel artikulál. Szeme sarkából figyeli a szülőket. Nekik szerepel, a gyerekek csupán eszközök. Amint érdektelenség övezi, nem figyelik, faképnél hagyja a további törődésre éhes gyerekeket.

Ritkán adódik jelentősebb konfliktus. Inkább egymást szapulják, fúrják: „– Nekem azt mondta, utálja Ilonát, most meg vele van. – Balázskát mindig az apukája hozza a játszótérre, talán munkanélküli? – Honnan van új ruhára pénzük amikor a férj tanár? Rendes fizetésből biztos nem telik… – Zsuzsa Petike apukájával beszélget, biztos van köztük valami, pedig családosok.

Csak nehogy a szülők gyarlósága épp a lényeget, a gyermekünkkel töltött idő örömét tompítsa el szívünkben.

Észrevétlenül suhan az idő, jöhet az első füves cigi, s a szülők akkor is, mint kényszeres vetési varjak, kendős fejjel pletykálnak és csak pletykálnak tovább.