Madeline Barna
Június 29. 2013
puha hely ez ahova lefekszem az én testem
meztelen fegyver ha a bánatot kerülgetem
mi egymást használjuk
belső szentélyem hordozzuk az tudja mit énekelnek a csillagok én nem
van egy lakatlan pont a szívben Isten országa
mesés folyók kúriák élőlények minden lehetőség színhelye
régóta vár rám
azt hittem imádkoztam egész nap
de csak a gondolataimban sodródtam
csontrepesztő hőség tört be Arizonából falai körülvették a völgyet
csillogó testek lapis lazuli az égbolt
gyereksikongatás a szomszéd medence felől
a mézillatú nyári napok
lelkiismeretem tiszta minden lehetőséget mérlegel próbál megérteni
számtalan pólus vonzza elmém
örök utazás ez sok dimenzióban
Isten öröm az öröm jó így Isten is jó érvényes vajon az egyenlet
én vagyok a májam lépem tüdőm hordozója ebben a tojásból kikelt mennyországban
az emberiség történetének serdülő éveiben
tudok a háborúkról a gyermekhalálról az igazságtalanságról
ittassá tesznek a gondolatok de a külvilág zümmögését is hallom
méhek raját kis zöld bogarakat apró levelibékákat itt élnek mind a kertemben
a rézgazdag málnabokrok jó menedéknek bizonyultak
szeretném megölelni ezt a külvárosi paradicsomot ahol hagytam néhány gyomnövénynek is életteret
jeges vizet kortyolgatok egy nyúlánk pohárból
a csöppnyi citrom benne felfrissít
elmém nyugtalan szenvedély kalapál rajta szüntelen
látom da Vinci szellemét az öntözőgép párájában sápadt mint a körte belseje
az is lehet Schrödinger az éppen Max Plancknak magyaráz
jelenlétük hangosabb mint a taps mégsem vagyok biztos abban ki kicsoda
hurcolom testem könyveim ki és be
hűvöset keresve
olasz költő könyve az ölemben s az ördögi google-ról egy leszedett cikk
sírboltok és hegyek rázkódnak hosszú és fárasztó a kutatás véget nem ér
vágyom a zseniálisra vágyom a szépre vágyom a rosszra
mert vágyom az igazra
Kanada te édes föld jó otthonom
a szelek délről érkeztek a teraszra ma
hoztak magukkal egy kis zöld szivárványcsíkot így igaz a Nap udvarában láttam éppen
rohantam a gépért de egykettő a zöld rózsaszínre vált kis csoda ez
az ég csendes dzsungel most besurranhattak a bűvészek
s ez a meleg szellő akar puha madártoll a bőrömön
élni élni jó
fogyatkozik a fény álmosság kerülget dolgos nap volt ez tudom bár nem írtam egy sort sem
legalábbis nem papíron
aludjatok szelíd báránykák jó éjszakát mindenkinek ti is nagyhitűek
forgolódom az ágyban s velem együtt a lelkem
éjfélkor felébredek
bátor álmom szájkosarát dobta mutatja nekem nini minden csak kísérlet
lehetőségek gondolatok lebegnek készen állnak túlérett gyümölcseiket ledobnák már
de ki az aki kibillenti egyensúlyából a mérleget
a legkisebb kvantumhullám tekereg nem ez nem létezik még csak valószínű mondják a tudósok
szüksége van egy kis lökésre
és akkor
megkezdődhet bukásunk ez a kegyvesztés a testbe hullás
valódi lavina mi dobál minket összevissza
fáj!
a fizikusok azt mondják kell a megfigyelő
sőt ő nélkülözhetetlen
a Hold ott van remélem akkor is ha nem nézem
de ki az aki állandóan figyel –
gondolatok óceánok sodródások
mit csinál a Hold nem tudom remélem jól van
a redőnyök mögött egy kis világ
a szobámban az egész univerzum
érzelmekkel vagyok töltve
tudatom ez a kis pont valahol ahol szem és agy találkozik bár nem vagyok biztos az anatómiában
de az biztos hogy engem nagy túrákra invitál
visszafogott lélegzetekkel bátran bele a határtalan semmibe
nagyon fáradt vagyok már Aleppóban galoppozok gyönyörű rímek fölött bukdácsolok
nagy a kísértés hogy begyűjtsem őket
de ott hagyom mindet