Lengyel Géza

Tabló

Harmincéves e tabló. Nézd kartársaimat, kik

hármas sorban, hat oszlopban felsorakoznak

balról; jobbra diákok vígan, mint ahogy illik,

bízva, hogy – ej hát! bármiben, álmuk biztosan eljő.

Ó, igaz, én tudom aztán, bal fele lejt ez a képsor.

Károly és Zsiga bácsi is itt még ránk mosolyognak

– még nem röppent messzire tőlük a gondolat, érzés –,

mint ahogy ép még szíve, veséje a jó Katalinnak,

nem néz Györgyike vézna, leromlott testre, mi lészen;

hála az égnek, senki se látta önmaga végét,

azt, hogy harmincévnyire immár egyhatod él csak,

hármas sorban, hat oszlopban kik sorakoztak.