Lengyel Géza
Volt és van
(Karácsonyi sóhaj)
Volt és van, mikor nincs kenyér
és hogy lelkünktől tűnik a remény,
fáradunk. Létünk bizonytalan,
könnytől, vértől iszamos talaj
a világban szerte. Rémisztenek
elszabadult Heródes-szellemek.
Testvéreim! Bűnösök és bűntelenek!
Húzódjunk Jézus-közel, Jesse ága,
az élet örökzöld fája
alá, fogjuk egymás kezét,
s a keresztre feszülő Emberért
tegyünk mirhát a jászol elé.
ÖTYE
Téli este.
Kedvesek mindannyian.
Őszülő szarvastehenek
húzódnak így össze
emlékezve, vágyva még egyszer
ágas-bogas agancsok robajára,
vad nászok illatára
s adni, adni még egyszer, ha lehet –
néhány percre feledni halált s az életet.
Ütőhangszer-csoda
Kármán Sándor
jazz-dobosnak
Lüktet a dob, oly távoli, halk
néger sóhaj holdvilágnál,
lám, csilingel hangja Keletnek,
és e kettő, zárva visszhangba
zúgva egyként, hosszan elidőz.
Nézem a művészt. Varázslatos; bár
kéz- és lábjátéka valós, a lelke
fel, dal áramán az űrbe száll –
halld, Világ, üzen a Föld fia!
Tarka galamb
Hajnali óra. Mozdul az élet.
Pontosan érkező vonatok,
Chevro’ fékez, krómacél villan,
s villan egy-két kőkemény gallér,
technokrata kulcsfigura;
– ó, szegény ember!
És szegény ember hangyanyüzsgése
folydogál tömött sorokban.
Lábam mellett tarka galamb,
városi galamb,
sürgölődik, ez a dolga.
Mozdul az élet.
Rubik-kocka: kalkulálható.