Lengyel Géza

 

                       Volt és van

                                        (Karácsonyi sóhaj)

 

Volt és van, mikor nincs kenyér

és hogy lelkünktől tűnik a remény,

fáradunk. Létünk bizonytalan,

könnytől, vértől iszamos talaj

a világban szerte. Rémisztenek

elszabadult Heródes-szellemek.

 

Testvéreim! Bűnösök és bűntelenek!

Húzódjunk Jézus-közel, Jesse ága,

az élet örökzöld fája

alá, fogjuk egymás kezét,

s a keresztre feszülő Emberért

tegyünk mirhát a jászol elé.

 

 

 

                        ÖTYE

 

Téli este.

Kedvesek mindannyian.

   Őszülő szarvastehenek

húzódnak így össze

   emlékezve, vágyva még egyszer

ágas-bogas agancsok robajára,

   vad nászok illatára

s adni, adni még egyszer, ha lehet –

néhány percre feledni halált s az életet.

 

 

 

                    Ütőhangszer-csoda

 

Kármán Sándor

jazz-dobosnak

 

Lüktet a dob, oly távoli, halk

néger sóhaj holdvilágnál,

lám, csilingel hangja Keletnek,

és e kettő, zárva visszhangba

zúgva egyként, hosszan elidőz.

 

Nézem a művészt. Varázslatos; bár

kéz- és lábjátéka valós, a lelke

fel, dal áramán az űrbe száll –

halld, Világ, üzen a Föld fia!

 

 

 

                     Tarka galamb

 

Hajnali óra. Mozdul az élet.

Pontosan érkező vonatok,

Chevro’ fékez, krómacél villan,

s villan egy-két kőkemény gallér,

technokrata kulcsfigura;

       – ó, szegény ember!

És szegény ember hangyanyüzsgése

       folydogál tömött sorokban.

Lábam mellett tarka galamb,

         városi galamb,

sürgölődik, ez a dolga.

 

Mozdul az élet.

Rubik-kocka: kalkulálható.