Lászlóffy Csaba

Három Beckett-apokrif

Tanúvallomás

Az ég nyílott és becsukódott –

sosem az eső üldözött

a parti homoksávon

s a fénylő macskaköveken.

Falatozás közben

A féreg iszonyatosan gyönyörű.

A költő az egyoldalú állandóság

hőséből akkor válhat egyetemessé,

ha jó étvággyal fogyasztja a gyümölcs

húsát – a kukacokat.

Léghuzatban

a végösszeg rendszerint

mindig rossz

leszámítva a rosszabbat

Emberféreg-dalok

1.

Modernnek tűnik? – inkább hanyag

(„félig eszme, félig műanyag”) –

És te költő, szánalmas izom-

pacsirtája – hányféle viszony! –

nődnek, hitednek avagy neved

presztízsének. Mivel hiteget

még a sors? A képzelet egén

röpködsz részeg, rókázó legény!

Kamasz isten nemzőereje,

zihálj, földi kínokkal tele,

hidd, hogy elfelejteti a kéj:

bőröd (mi más húsodon a héj?)

lelked sivárságát s a jövőd

sírját – sírj vagy kacagj – mielőbb!

2.

Törleszteni! Bár téboly, ne apály

kísértene meg s kínozná agyam;

nem kockázat már, mikor csak a száj

jár, és hiába az is – nem magam

kell féltenem, rögeszméimtől semmi

meg nem változik (ki tudja, hova

hurcolnak génjeim) – futni? pihenni? –

esélytelen patthelyzet; ostoba

időpazarlás: megrendülni se

késztet a Fennvaló, vagy legalább

egy öröklött reflex, langyos mise

(bujálkodástól csak, ha hátba vág

a halál, szabadulsz meg, úgy bizony!

– sejtosztódás után -fogyás jön persze).

Hullámlovas, kit üldöz az iszony,

mint hollandot álmában Alba herceg.

2009. augusztus 25.

Eszmélés félálomból

Az erdő felől jön, vagy hunyt szemhéjam alól, annyi pokol-

járás után könnyű csillagpatákkal, lopakodva. Tehetség kell

ehhez is: a dobhártyát hasogató, szinte átszakító durva zajokból

kihallani az én szakadozó hálóján átsuhanó-áttűnő, belső ritmust,

morajt. Mint kibomlott hajad, sötét árnyékú tónusokkal, hosszan

kísér egy delejes dallam; halk melankóliával bástyázza körül az

el nem múló veszélyben mind gyakrabban meggyújtott lármafákat.

(Ma már tudom, mit ér a szalmaláng.) Nem lázadozom – mintha nagy

hirtelen elmetszették volna „büszkeségem nyakát” –, képletesen meg-

bicsaklik a tollhegyem: a reklámokra kacsingató „remekműveket”

gyártók többé nincsenek a begyemben (tolakodó vigyorukat bántásnak

vettem; jobban ingerelt, mint a halál). A kezem ügyében heverő elnyűtt

fedelű könyv elég-e vajon a legutolsó virrasztást fedező megnyugváshoz?

Jonathan Swift a mennybemenetelére gondol

Nyugodt maradni mindhalálig;

semmi pánik.

Legfeljebb ugyanúgy, mint itt lenn,

unni fogod az Öregisten

rigolyáit.

2010. március