Kicsi Sándor András

Holisztikus jelentés komplementáris igekötővel

A mai magyar igekötőrendszer szláv és német mintára épült ki, de árnyalatgazdagságában esetenként felülmúlja előképeit. Az igekötős igék a magyar anyanyelvűek intuíciója szerint egy – valamilyen értelemben összetett – szót képeznek: esetükben a morfémahatárok általában világosak, a szóhangsúly is egy szónak mutatja őket. A magyarban az igekötőnek két fő funkciója van: egyrészt szóképzés, prototipikusan irány kifejezése, másrészt az egymással szorosan összefüggő aspektusé és akcióminőségé. Az igekötő leggyakrabban perfektivál, befejezett aspektust jelöl (elsősorban múlt igeidővel), ám az állapotváltozást, cselekvések kiteljesedését kifejező rezultatív akcióminőséget is igekötő fejezi ki.

Összevető vizsgálódások során gyakran előkerül, hogy a magyar igekötős eltör, összetör és széttör megfelelője a németben csak a zerbrechen, az angolban break vagy break up, az eltép, összetép, széttép szóké németül zerreissen, angolul tear vagy tear up. Nyilvánvalóan az össze és szét igekötők itt nem – jó szokásuk szerint – komplementáris antonimákként, hanem közel egyenértékűen, szinonimaszerűen viselkednek. Az elméleti nyelvészetben Ladányi Mária nemcsak a szétnyom ~ összenyom, széttör ~ összetör, széttapos ~ összetapos párok szinonanimaszerű viselkedésére hívta fel a figyelmet (2007: 272.), hanem a berúzsozza a száját és kirúzsozza a száját kifejezéspár esetében a pár második tagjának külön teljességet jelölő aspektusát is hangsúlyozta (2007: 273.).

A nemzetközi szakirodalomban a kérdéskört a partitív, ez esetben szemantikailag és formálisan is jelöletlen (unmarked, U) és holisztikus, ebben az esetben szemantikailag és formálisan is jelölt (marked, M) ellentétpárral szokás tárgyalni.

A partitív és holisztikus jelentésű mondatpárok teljesítményeket jelölő igékkel járnak. Az argumentumszerkezetet jellemezve Vendler Zénó az igéknek eseményszerkezetük szerint négy osztályát különböztette meg: állapotok („states”), cselekvések („activities”), teljesítmények („accomplishments”) és eredmények („achievements”) (1967: 97–121.). A teljesítmények végső soron elvégzett cselekvések („terminal actions”), az eredmények végső állapotok („terminal states”). A teljesítményeket jelölő igék gyakran kerülnek rezultatív akcióminőségbe, így a partitív és holisztikus jelentésű mondatokban előfordulók is, s az ilyen mondatokban mindenképpen rezultatívak.

A holisztikus akcióminőség az úgynevezett totális akcióminőség speciális esetének tekinthető, a totális akcióminőség pedig a rezultatív akcióminőség speciális esetének. A totális akcióminőség esetében a cselekvés vagy folyamat teljes felületet érint. A totális akcióminőséget a magyarban általában a meg, el, fel, le, be, ki igekötők fejezik ki.

Az 1960-as, 1970-es évek fordulójának amerikai nyelvészete az elméleti alapállások elkülönülésének korszaka volt: ekkor vált le a generatív szemantika és az esetgrammatika a generatív paradigmáról. A generatív szemantika a kognitív nyelvészet, az esetgrammatika a konstrukciós nyelvészet előfutára. A generatív szemantika akkoriban általában a mondatszemantikát alapozta meg, s a Charles J. Fillmore kezdeményezte esetgrammatika (1968) külön az argumentum-szerkezethez, logikai struktúrához rendelt nyelvi kifejezések kutatásában volt élenjáró.

A transzformációs elemzések fénykorában, az 1960-as évek második felében fedezték fel az egyazon mélystruktúrából transzformáció révén eredeztetett kétféle mondat, nevezetesen a holisztikus és a partitív jelentésű létezését. A partitív és holisztikus műszókat Stephen R. Anderson vezette be 1971-ben megjelent tanulmányában. A partitívval szembeállított holisztikus műszóként azonban az utóbbi évtizedek nyelvészetében illetlenül többértelmű. Az elme kognitív folyamatainak irányítását szokás különálló moduloknak tulajdonítani, ám az úgynevezett holisztikus szemlélet szerint a különböző funkciókat többnyire kognitív folyamatok uralják. Az atomisztikus jelentéselméletek (hagyományos komponenciális analízis stb.) szerint egy-egy szó jelentése felbontható kisebb egységekre, más szókra való tekintet nélkül. A holisztikus jelentéselméletek a szavak jelentéseit a nyelvben előforduló más szavakhoz viszonyítva tárgyalják.

Barbara Hall (akit azóta Barbara Hall Partee néven ismer a nyelvtudomány) nevezetes példamondatai, amelyek Charles J. Fillmore elemzése nyomán váltak ismertté, a következők: John smeared paint on the wall (’János festéket kent a falra’), John smeared the wall with paint (’János festékkel kente be a falat’), John planted peas and corn in his garden (’János borsót és gabonát ültetett a kertjébe’), John planted his garden with peas and corn (’János a kertjét borsóval és gabonával ültette be’). Barbara Hall transzformációs szabályokat állított fel, amelyek az alapformából deriváltat állítanak elő, s így a lokatív elemeket (the wall és his garden) a tárgy helyzetébe teszi át, ezzel pedig a korábbi tárgyból a with prepozícióval eszközhatározó lesz (Fillmore 1968: 48., 2003: 77–78.). A transzformációk sorában ez a lokatív alternáció (angolul locative alternation) nevet kapta. A partitív és holisztikus jelentést egyaránt felvevő igék közül a szakirodalomban a load (’megterhel, megrak, megtölt’), a smear (’beken’) és a paint (’befest’) bizonyultak a legnépszerűbbeknek (Pusch 1972, Ruhl 1982: 232–233., Horváth 1983: 56–57., Frawley 1992: 236–8.).

A Hall Partee tárgyalta transzformáció, nevezetesen a lokatív alternáció egyben vonzatváltozás is, s hasonló igekötős vonzatváltozás létezik a magyarban is: ken (valamit valamire, esetleg valamit valamivel) ~ beken (valamit valamivel), rak (valamit valamire) ~ megrak (valamit valamivel). A lokatív alternációnak a transzformációs elemzések között két főbb esetével volt szokás számolni: egyrészt a lokatívuszos helyett insztrumentáliszos szerkezettel, másrészt a töltés és megtelés közös kifejezésével (méhek rajzása, emberek nyüzsgése, bűzlés). Illusztrációképpen ilyesféle mondatpárok szerepeltek: Méhek hemzsegnek a kertben ~ A kert hemzseg a méhektől; Hagyma bűzlik a teremben ~ A terem bűzlik a hagymától. Annak idején nagyjából ugyanerre a jelenségre hívta fel a figyelmet jelentéstanában Károly Sándor is. Ő a fizikai cselekvésnek mint oknak és okozatnak együttes kifejezésére hozott példákat, ahol a szór kiegészített jelentése ’szórva betakar’, a ken igéé ’kenve bevon’, a hemzseg igéé ’hemzsegve tele van, hemzsegve megtelik’ (1970: 377–378.).

A magyarban a rendes igekötős igével alkotott, partitív jelentésű szerkezethez képest a holisztikus jelentést a komplementárisan ellentétes jelentésű igekötővel nyerjük. A holisztikus jelentést hordozó igekötőpár megjelölt tagjával (szét U ~ össze M, be U ~ ki M, le U ~ fel M) alkotott mondatok a totális jelentést fokozottan fejezik ki. Igepárok: széttör ~ összetör, széttép ~ összetép, szétzúz ~ összezúz, széttipor ~ összetipor, szétver ~ összever, beépít ~ kiépít, bepótol ~ kipótol, beüvegez ~ kiüvegez, bemohásodik ~ kimohásodik, berúzsoz ~ kirúzsoz, bepöttyöz ~ kipöttyöz, bepontoz ~ kipontoz, befest ~ kifest, leken ~ felken, leszór ~ felszór. A befűt a szobába (partitív), befűti a szobát (átmeneti, még partitív) és kifűti a szobát (holisztikus) kifejezések fokozatokat képviselnek. Bár az igekötő a vonzatot megváltoztathatja, a magyar ellentétes jelentésű igekötőkkel képzett partitív–holisztikus párok esetében ez nem szokása. Ami a totális akcióminőség és a be ~ ki, fel ~ le igekötőpárok kapcsolatát illeti, az igekötők a kognitív nyelvészetben megfogalmazott „a teljes a nagyobb, ez van fent és kint, a kisebb, a hiányos van lent és bent” sémát fejezik ki.

A partitív és holisztikus az ige tárgyát jellemzi. Az alábbi mondatpár a tárgy, a fal szempontjából fejez ki partitív (P) és holisztikus (H) jelentést: Felkeni a falra a festéket (P) és Lekeni a falat festékkel (H). Egy további mondatpár, megint csak a tárgy, az udvar szempontjából: Leszórja a salakot az udvarra (P) és Felszórja az udvart salakkal (H).

Bizonyos igék is jellemezhetők partitív és holisztikus hajlamaikkal. Például a magyarban a tölt holisztikus, az önt partitív jelentésű ige, a feltölt totalitást okoz, a felönt totalitást rombol.

A rezultatív aspektus alesetének számít a totális aspektus, ennek pedig fokozott kifejezése a holisztikus jelentés. Analógia ehhez a magyar aspektológiából a habituális aspektus azon kifejezése, amely során a jelentésében habituális igével az irányultság szerint specifikált igék állnak szemben: a jár igével szemben megy és jön, a hord igével szemben hoz és visz. A habituális aspektust parafrázissal a szokott segédige fejezi ki. Fokozottan habituális aspektust képvisel a szokott járni és a szokott hordani kifejezés.

Holisztikus akcióminőség kialakítására különböző nyelvek különböző igecsoportjai más és más eszközökkel élnek. Idetartozhat például a tipikusan reflexívet (visszahatót), reciprokot (kölcsönöset) és passzívat (szenvedőt) képző spanyol se használata néhány dativus ethicusnak ítélhető esetben: a deiktikus és tranzitív traer ’hoz’ és llevar ’visz’ igékkel, továbbá az evés-ivás (sőt dohányzás) igéivel. (A se használati köre a latinból eredeztethető, s fejlődésének fokozatai: accusativusos reflexív, dativusos reflexív, dativus ethicus, passzív, ez utóbbin belül pedig előbb személytelen, imperszonális, majd személyes, perszonális.) William E. Bull példája az El niño ha bebido la leche és az El niño se ha bebido la leche mondatpár, mindkettő jelentése: ’A gyerek megitta a tejet’, ám az előbbi esetében nem fogyasztva el minden rendelkezésre álló tejet, az utóbbiban pedig minden rendelkezésre állót elfogyasztva. A kettősséget Bull angol fordítása a The child has drunk the milk és az up igekötővel megtoldott, holisztikus The child has drunk up the milk mondatpárral érzékelteti (1966: 19, 47.). Ugyancsak holisztikus jelentés kifejezője lehet az angol up és a jiddis op igekötő (a német auf megfelelői) mint a cselekvés abbahagyását kifejező finitív akcióminőség jelölői, s ebben az értelemben az orosz ot megfelelői.

Irodalom

Anderson, Stephen R.: „On the role of deep structure in semantic interpretation.” Foundations of Language 7(1971)387–396.

Bull, William E.: A Visual Grammar of Spanish. Manual of Instructions. Los Angeles: University of California 1966².

Fillmore, Charles J.: „The case for case.” In: Emmon Bach & Robert T. Harms, eds., Universals in Linguistic Theory. New York: Holt, Rinehart & Winston 1968: 1–88. (= Fillmore 2003: 23–122.)

Fillmore, Charles J.: Form and Meaning in Language. Volume 1: Papers on Semantic Roles. Stanford, Cal.: Center for the Study of Language and Information 2003.

Frawley, William: Linguistic Semantics. Hillsdale, New Jersey: Lawrence Erlbaum Associates 1992.

Horváth Katalin: Transzformációs csoportok a magyarban. (Nyelvtudományi Értekezések 115.) Bp.: Akadémiai 1983.

Károly Sándor: Általános és magyar jelentéstan. Bp.: Akadémiai 1970.

Ladányi Mária: Produktivitás és analógia a szóképzésben: elvek és esetek. (Segédkönyvek a Nyelvészet Tanulmányozásához 76.) Bp.: Tinta 2007.

Pusch, Luise F.: „Smear = schmieren/beschmieren: Bemerkungen über partitive und holistische Konstruktionen im Deutschen und Englischen.” In: Gerhard Nickel, hrsg.: Reader zur kontrastiven Linguistik. Frankfurt am Main: Athenäum Fischer 1972: 122–135.

Ruhl, Charles: Monosemy. A Study in Linguistic Semantics. Albany: Sate University of New York Press 1989.

Vendler, Zeno: Linguistics in Philosophy. Ithaca, N. Y.: Cornell University Press 1967.

Néhány mássalhangzó behelyettesítése
a gyermeknyelvben

Az anyanyelvtudás kiinduló állapotában univerzális elvek és megszorítások meghatározta választási lehetőségek rendszere. Az univerzális elvek és megszorítások alapvető módon genetikusan adottak, nyitott paramétereiket pedig a gyereknek a nyelvelsajátítás során, a hallott nyelvi tények alapján kell rögzítenie. A nyelvelsajátítás maga a választási lehetőségek közötti döntések sorozata. Az alábbiakban a könnyebbet választásra, a nyelvelsajátítás során nehéznek mutatkozó hangoknak könnyebben ejthetőekkel való helyettesítésére mutatok be példát.

A fonológiában graduális jegyeket megbízhatóbb alapvetések az 1970-es évektől legfeljebb kuriózumképpen emlegettek: például a zöngétlen zárhangok körében a p erősebb, mint a t, s a t még mindig erősebb, mint a k (Hyman 1975: 57.). Éppen ezeknek a majdnem univerzális (majdnem a világ minden nyelvében meglevő) hangoknak a körében a leglátványosabbak a hanghelyettesítések.

A zárhangok a világ nyelveiben univerzálisak, s legalább két kontrasztba állítható pozíciójuk létezik egy-egy nyelvben. Általános az ajakhang (bilabiális), foghang (apikális) és torokhang (dorzális) hármasának megléte (p, t, k). Polinézia legnagyobb és leglakottabb szigetein beszélik a világon a legkevesebb fonémát használó nyelveket: a hawaiiban és tahitiban kilenc, a szamoaiban tíz mássalhangzó van (Hagège & Haudricourt 1978: 63.). Ezek egyben a legkevesebb zárhanggal rendelkező nyelvek is. A hawaiiban és a beszélt szamoaiban csak p és k, a tahitiben és a biblikus szamoaiban csak p és t van (Hockett 1977: 184., Hagège & Haudricourt 1978: 190.).

Legalább Georges-Louis L. Buffon óta népszerű a legkisebb erőfeszítés elve: a gyermek először a könnyen képezhető hangokat ejti ki (Vértes 1905: 6., Jakobson 1972: 75., Lengyel 1981: 111.). A nyelvelsajátítás során ugyanis bizonyos hangok képzése nehezebbnek mutatkozik, mint másoké, s ez különösen a mássalhangzók körében feltűnő. „A mássalhangzók képzési helyének sorrendje a könnyebbtől a nehezebb felé haladva: ajakhang, foghang, torokhang. A képzés módjánál pedig a következő a helyzet: zárhang, réshang, affrikáta” (Domokos 2005: 89.; hasonlóan Jakobson 1972: 79., Lengyel 1981: 153.). Az ajak-, fog- és torokhang sorrend a németből eredeztetve Fritz Schultzéig (1880) vezethető vissza (Vértes 1905: 6., Keresztes 1940: 18.). A gyermeknyelvben a könnyebb hangok gyakran helyettesítik a nehezebbeket, például Gábor helyett előszeretettel jelenik meg Dáboj (Domokos 2005: 89.) vagy Báboj (Lengyel 1981: 147, 155.).

Egyes személyek nyelvelsajátításuk során meghatározott helyettesítéseket eszközölnek. A nyelvelsajátítók közösségében nem különösebben rendkívüli, ám érdekes, hogy például Domokos Gábor tendenciaszerűen érvényre jutó egyszerűsítései a felnőttnyelvi hangokhoz képest: k helyett t, g helyett d (2005: 89., mindkét helyettesítés régóta dokumentált, Vértes 1905: 21., Keresztes 1940: 21.). Minden forrás egybehangzó tanúsága szerint kirívóan nehéz hang az r, melyet gyakran l vagy j helyettesít.

A hanghelyettesítések rögzült változatként is megjelenhetnek a nyelvben. A magyarban a köpdös, pökdös, töpdös jelentése ugyanaz, a változatok talán gyermeknyelvi eredetűek, s két változat palindrom is: köp ~ pök (Ponori Thewrewk 2008: 201.).

A gyermeknyelv mellett a nyelvekben általában létezik egy dajkanyelvnek (az angolban: child language mellett baby talk, németben: Kindersprache mellett Ammensprache) nevezett, rendszert alkotó nyelvhasználati mód, amely elsősorban a gyerekekkel való beszélésre szolgál. A gyermeknyelvet utánzó dajkanyelvi hanghelyettesítések megjelenhetnek a szépirodalomban is. Például Tornyay János gyermekvállalásra buzdító könyvében egy kislány szavai: Tismamám! Visem én a csotlokat! (1990: 128.) és Tistutya! (1990: 129.).

Irodalom

Domokos Gábor: „Beszédtanulásom korai szakasza.” In: Balázs Géza & Grétsy László, szerk.: Nyelv és nyelvhasználat a családban. Bp.: Tinta 2005: 89–99.

Hagège, Claude & André Haudricourt: La phonologie panchronique. Paris: Presses Universitaires de France 1978.

Hockett, Charles F.: The View from Language. Selected Essays 1948–1974. Athens: The University of Georgia Press 1977.

Hyman, Larry M.: Phonology. Theory and Analysis. New York, etc.: Holt, Rinehart and Winston 1975.

Jakobson, Roman: Kindersprache, Aphasie und allgemeine Lautgesetze. Uppsala: Uppsala Universitet 1941. In: Roman Jakobson: Selected Writings I. Phonological Studies. ’s-Gravenhage: Mouton 1962: 328–401.

– : Hang – Jel – Vers. Fordította Barczán Endre & al. Bp.: Gondolat 1972².

Keresztes Márta: A gyermeknyelv. Pécs: Taizs József 1940. (Pedagógiai Intézet Értekezései 14.)

Lengyel Zsolt: A gyermeknyelv. Bp.: Gondolat 1981.

Ponori Thewerewk Emil: A hang mint műanyag. Szerk. Kovács Béla Lóránt. Bp.: Szépirodalmi Figyelő 2008.

Schultze, Fritz: Die Sprache des Kindes. Leipzig: Günther 1880.

Tornyay János: Gyere, kicsim!… Gyere! Bp.: Lánchíd 1990. (Első kiadás: 1939.)

Vértes József: A gyermeknyelv hangtana. Bp.: Athenaeum 1905. (Nyelvészeti Füzetek 22.)