Kicsi Sándor András

A cserebogárról

Az etnoentomológia (népi rovartan) az etnozoológia (népi állatismeret) része, s az ember-rovar kapcsolatot tanulmányozza. Magyar klasszikusa Pazsiczky Jenő (1914), jeles művelője volt Szendrey Zsigmond (például 1936, a hangyáról), a kutatások új hulláma pedig az új évezred első évtizedének végén jelentkezett (Kicsi 2009a, 2009b, 2010a, Magyar 2009).

A cserebogár a zoológia történetében és az etnozoológiában is a jól számon tartott bogarak közé tartozik. Az ókori görögök mélolonthé néven ismerték (Davies & Kathirithamby 1986: 89–91.). A bizánci Szuda lexikon (X. század) koleopteron szócikke a bogarakra vonatkozik, s mint önálló eidosz (species, faj) szerepel, jóllehet két különböző állatka tartozik alá, mégpedig a mélolonthé ’cserebogár’ és a kantharisz ’kőrisbogár’ (Kádár & Tóth 2000: 32, 35.). A népszerű magyar gyermeklexikon a bogarak közül hármat tart külön számon: a szarvasbogarat, a cserebogarat és a szentjánosbogarat. „A cserebogár kártékony. Petéiből a földben pajor lesz, ez a növények gyökereit rágja. A pajorból báb, ebből kifejlett cserebogár lesz. A bogár a fák leveleit rágja” (Mérei & Binét 1991: 22.).

Egy ugyancsak kisgyerekeknek szóló, ám haladó fokú képes lexikon részletesebben foglalja össze az idevágó legszükségesebb ismereteket. „Miből lesz a cserebogár? – A nőstény a talajba ássa be magát, és több csoportban összesen 60–80 petét rak le, ezekből rövidesen kikelnek az apró, vajszínű lárvák. A föld alatt fejlődnek, és gyökerekkel táplálkoznak. Az eke vagy az ásó gyakran fordítja ki őket a baromfiak nagy örömére. A lárva vagy pajor később bebábozódik, és tulajdonképpen ezután jelenik meg a kész cserebogár. A tojástól (petétől) a teljes kifejlődésig általában négy évre van szüksége, de a leveleket rágcsáló bogarak már csak nagyon rövid ideig, legfeljebb néhány hétig élnek” (Dornbach, szerk., 1987: 42.).

A cserebogarak tehát termesztett növényeink, gyümölcsöseink, kertjeink nagy kártevői. A cserebogarak (Melolonthidae) családjának 1200 fajából a Kárpát-medencében 81, Magyarországon 55 faj él, melyek közül a lomberdőkben kártevő, leginkább vöröses májusi (vagy közönséges) cserebogár (Melolontha melolontha) a legtipikusabb. Jól ismert még a kurta farkú erdei cserebogár (Melolontha hippocastani) és a tömegesen júniusban megjelenő, kisebb termetű sárga cserebogár (Amphimallon solatitialis), mely utóbbi tulajdonképpen inkább vörösbarna. E bogarakról a jól ismert népies műdal így emlékezik meg:

Cserebogár, sárga cserebogár,

Nem kérdem én tőled: mikor lesz nyár?

Azt sem kérdem: sokáig élek-e?

Csak azt mondd meg: rózsámé leszek-e?

Nem kérdem én tőled, te kis madár,

Derül-e még életemre több nyár?

Úgyis hév nyár lankasztja kedvemet,

Mióta rózsám bírja szívemet.

(Mint népdalt közli például a magyar irodalomnak a maga korában igen reprezentatív bemutatása, Endrődi, szerk., 1895: 51.) Ez az úgynevezett cserebogár-nóta különböző változatokban a XIX. század különösen népszerű dala volt, legkorábbi előfordulása: 1777 (Pávai 2005).

A Cserebogár, sárga cserebogár ebből a dalból került Petőfi Sándor Szülőföldemen (1848) című versének, altató nótájának refrénjébe (Soltész 1980: 231; Petőfi e versét frappánsan elemzi Goda 2002: 79–81.). A szabad lélek szimbóluma a költészetben, népi lírában gyakran nemcsak madár, hanem szárnyas bogár, s ez utóbbi egyben a rövid életet, az élet időleges lakhelyét is jelképezheti. A párbajairól is nevezetes XIX. század végére a repülő cserebogár lelövése különös, párbajozáskor hasznosítható lövészerénynek számított (Kellér 1966: 17.). Hasonló virtus volt valaki szivarjából, sőt cigarettájából kilőni a parazsat.

Szentmiklóssy Alajos A pillangó s a cserebogár című versében (Endrődi, szerk., 1895: 905.) a két, átváltozásáról legismertebb rovarféle verseng.

Hiába kérkedel

Szemfényvesztő tündér kecseddel!

Egy hímes pillangóhoz igy

Szólt egykor az irígy

Cserebogár: tudjuk nemed miből áll,

S hogy nem rég rút hernyó valál.

– Mit tészen az? ád ily választ

A színes röpkedő: nem azt

Milyen valék, kell felvenned,

De most milyen vagyok, tekintened.

Jókai Mór Kukaczok versenye, vagy ki a legjobb barátja a fának? című versében (Endrődi, szerk., 1895: 909–911.) sorra vette a hernyót, ilonczát (iloncát, szőlőpusztító rovart), cserebülyt, darazsat, penészférget, áskát és szút. A ciklusból a Cserebüly így szól (1895: 910.):

Mi szörnyü próza, a mit itt beszélnek.

Nyirbálni! Szép kis hivatás. Nekem

Nincs semmi kedvem ahhoz. Őseim

Nem így oktattak. Én nem igy tanultam,

Engem csak a virágok érdekelnek.

Éltem csupán poézis! a midőn

Virágait kinyitja a gyümölcsfa;

Tudom, hogy értem nyilnak ők csupán;

Én akkor a virágkehelybe bújok

S élek csupán szerelmes mézivel.

A fának költészetje én vagyok!

Magyar nyelvjárásban, mégpedig többen is előfordul a csebogár a cserebogár alakváltozataként (MTsz 1: 294., ÚMTsz 1: 795), s Babits Mihály Cigánydal (1911) című versének részlete a szinerézis (két önálló szótagban levő magánhangzó egy szótagként való ejtése) mintapéldája (Eőry 2008: 554.):

Cse’bogár,

Cse’bogár,

a gazdának csupa kár.

A csegebogár, csëgebogár változatok a Dunánúlra telepített bukovinai székelyektől ismertek (ÚMTsz 1: 795.), s ugyanőtőlük való a teljesebb, epentézises (hangbetoldásos, szótagbetoldásos) csegerebogár forma (Sebestyén 1972: 262.).

A cserebogár kétféle, társalgásbeli említését Hernádi Miklós a közhelyek közt hozta: az egyik a cserebogarak halhatatlanságáról szóló beszélgetés (más, fontosabb témák helyett), és a No nézd csak, miből lesz a cserebogár (1985: 74., ugyanez a két említése egy reprezentatív szólástárban, Bárdosi 2009: 112). A Miből lesz a cserebogár? szólás a népnyelvben is elterjedt, például Erdélyben és a Drávaszögben is ’megváltozott’, ’ki hitte volna, ha felnő, ez lesz belőle’ értelemben (Vö 2007: 63., Lábadi 1986: 59.).

Fáy András A cserebogár és a méhecske című dialógusa kirívóan kártékony rovarként mutatja be, s nyilvánvaló a cserebogár-méh viszony analógiája a tücsök-hangya viszonyéval.

„– Be jól van dolgunk! – így dongott a virágborította fák között a cserebogár. – Bárcsak soká tartana boldogságunk, bárcsak tovább élhetnénk!

– De atyafi! – kiált a közel virágban mézelő méhecske – oly kártékony állatnak, mely csak emészteni él, sok volt születni is!” (1978: 125.).

A cserebogár a világirodalomban is fel-felbukkan, többnyire jelentéktelen, ám kártevő rovarként. Például egy keletnémet mese olyan lakatosokról szól, akiknek sikerült megjavítaniuk – műanyaggal – egy cserebogárirtót gyártó üzem valamely dugattyúját (Hüttner 1976).

Az 1550 körülről adatolható cserebogár elnevezés népetimológiás fejlemény, s az eredeti, régi nyelvi, 1395-től adatolható cserebüly alakot szorította ki. A régi magyar glosszáriumokban is a cserebüly szó alakváltozatai találhatóak a cserebogár megnevezésére (RMG 143.).

A Magyar nyelvjárások atlaszában, a XX. század közepe e nagyméretű, tájszókat felmérő vállalkozásában a cserebogárnak a következő megnevezései fordulnak elő: bonzár, brunzár, bunzár, csajbók, csalya, csanyibogár, csarabó, csegebeogár, csegerebogár, cselyibogár, csendri, cserbó, cserebók, csimbók, csincsók, csiri, csiribogár, gindács, gurzs, gúzs, karabus (Kiss & Bató 2012: 37.). A megnevezések közül már Kriza Jánosnál előfordult a csereburung (1975: 424.), a gazsó (Háromszék), a gorzs és a gozzs (Udvarhelyszék) (Kriza 1975: 432.). A székely nyelvjárásokból Márton Gyuláék a következő tautonimákat gyűjtötték: bazsó, csëndëri, csëndërü, cserebogár, csërebogár, csereborung, csereburung, csëregazsó, gazsó, gazsu, gorzs, gozs, gúzs, gúzsbogár (Gálffy & Márton 1987: 86–87.). Egy jelentős újabb székely tájszógyűjtemény a következő szókat tartja számon: csereburung, burung (Sántha 2004: 35.), Udvarhelyszékről és a vele összefüggő (részben azonos) Erdővidékről gazsó, bazsó, gazsi (Sántha 2004: 55.), Udvarhelyszékről gorzs, dorzs, gozs, borzsoj (Sántha 2004: 57.). Az újabb székely tájszók közül a hangutánzó burung átfogó jelentésében ’rovar, bogár’, szűkebben ’cserebogár’ jelentésű (utóbbi jelentésére Sántha 2004: 27, 35.), s hasonlóan viselkedik a lengyel zuk (zsuk) szóhoz (szintén hangutánzó, szintén és hasonló módon poliszém, ’rovar, bogár; cserebogár’ jelentésű; ráadásul a lengyel szó a gúzs szóval majdnem palindrom).

Az átfogó tájszótárak is nagy mennyiségű tautonimát (nyelvjárási szinonimát) tartalmaznak: babóc (MTsz 1: 74.), bók (ÚMTsz 1: 520.), cinibogár (ÚMTsz 1: 705.), csaja (MTsz 1: 256., ÚMTsz 1: 737.), csajabogár (ÚMTsz 1: 737.), csarabejszli (ÚMTsz 1: 760.), csebogár (MTsz 1: 294., ÚMTsz 1: 795.), csege (MTsz 1: 281.), csenderi (MTsz 1: 286., ÚMTsz 1: 783.), csenderibogár (ÚMTsz 1: 783.), csere (ÚMTsz 1: 794.), cserebó (MTsz 1: 294., ÚMTsz 1: 795.), cserebogár (MTsz 1: 294., ÚMTsz 1: 795.), cserebók (MTsz 1: 294., ÚMTsz 1: 795.), csereboly (MTsz 1: 294.), csereburung (MTsz 1: 294.), csimbók (ÚMTsz 1: 838.), csincsók (ÚMTsz 1: 843.), csiri (ÚMTsz 1: 794.), csöndöri (ÚMTsz 1: 783.), gazsó (MTsz 1: 683., ÚMTsz 2: 619.), gezsó (ÚMTsz 2: 619.), gorzs (MTsz 1: 709., ÚMTsz 2:668.), gúzs (ÚMTsz 2: 668.), karabus (ÚMTsz 3: 101.), karabusbogár (ÚMTsz 3: 101.).

Külön érdekes a cserebandi elnevezés (a Magyar nyelvjárások atlaszából ÚMTsz 1: 794., Takács 2001), amelyben a Bandi elem az András és Endre becézéseként értelmezhető. Ami a köznevesült tulajdonneveket illeti, keresztnévből származnak állatnevek is, különösen rovar- és madárnevek. Ezek az állatok a magyarban általában nem kapnak tulajdonnevet. Viszont például a katicabogár gazdag megnevezésrendszere felépítésében előszeretettel vesznek részt keresztnevek (Takács 2001, Kicsi 2010b, 2010c: 114–5.).

A cserebogár népi elnevezései mellett megemlíthető, hogy az erdélyi cserebingó, cserebingyó jelentése más, nevezetesen ’cseregubacs, tölgymakk’ (ÚMTsz 1: 795., Vöő 2007: 63.).

Győr vidékén, közelebbről Győrszentmárton (Pannonhalma) szomszédságában, Nyúl községben három szónak – csajbók, cserebók, csimbók – jelentése ’cserebogár’ (Ábrahám 1991: 51–52.). Felsőőrben ’cserebogár’ jelentésben szintén három szó verseng: csarabó, cserebók, csimbók (Imre 1973: 42–43.). A csimbók szó talán csak a cserebogár-üldöző rigmusban fordult elő: „Olyan években, amikor különösen sok volt a cserebogár, kedvelt szórakozása volt a gyerekeknek a levegőben röpülő cserebogaraknak kézzel való lecsapkodása. A cserebogarak után szaladgálva általában ezt kiabálták: csimbuok, cserebuokk (Imre 1973: 43.). Valamiféle különleges műfajbeli használat érhető itt tetten. Analógiaképpen érdekes, hogy a katicabogár esetében különösen jellemző más-más név rendesen és a vele kapcsolatos legjellegzetesebb folklórműfajban, nevezetesen a katicareptetőben (Kicsi 2009b). A csarabó ~ cserebók veláris ~ palatális párhoz hasonló szópár még a felsőőri nyelvjárásban a csámmog ~ csemmeg, mindkettő ’csámcsog; lassan, unottan eszik’ (1973: 41–42.).

Melolontha melolontha elnevezése cserebó, cserebugár. „Inkább a lárváját emlegetik változatosan: barázdanyű, krumplinyű, vájár, csimmasz, tököskukac, mucskos pajor. Ezt a figyelmet kártevésével érdemelte ki. A búzacserebó a búzacserebogár (Rhizotropus aequinoctialis).”

Lanczendorfer Zsuzsanna beszámolója szerint Győr-Moson-Sopron megyében „A cserebogár (csimbók) megjelenése örömet okozott, kártevékenysége ellenére is, mivel jelezte, hogy itt a jó idő. A cserebogarat gyógyászati célra gyűjtötték össze, majd eladták. Ezt a munkát mindig gyermek végezte” (1988: 131.). A cserebogár gyűjtése esetenként falucsúfoló témája (cserebogárgyűjtő Csér, Lanczendorfer & Balázs 1998: 13.). Győr-Moson-Sopron megyében is megvan az általánosan ismert

Cserebogár, mikor lesz nyár?

Mikor a pap gatyában jár

A Felső-Szigetközben.

Kovács Antal közlése szerint (1987: 53.) a rigmus (Lanczendorfer 1998: 131., Lanczendorfer & Balázs 1998: 13). Abdán a következő változatot jegyezték fel:

Cserebogár, gyere elő,

Mondd meg nékem, mikor lesz nyár?

Tavasz után, mikor a kisleány meztélláb jár

(Lanczendorfer 1998: 131., Főfainé é. n. 101.).

A cserebogárcsalogató további, a felszínen gasztronómiai, rejtetten erotikus tartalmú változatai:

Cserebogár, gyere ki,

Túrót hozott valaki!

(Főfainé é. n. 100.) és

Cserebogár, gyere elő,

sós tejet adok,

estére is hagyok!

(Főfainé é. n. 101).

A cserebogaras nyárfaggató további változata:

Cserebó, mikor lesz nyár?

Pünkösd táján, vasárnapján.

Mikor a fák virágoznak,

Vénasszonyok tollászkodnak.

(Főfainé é. n. 100.). Pávai István a Cserebogár-nóta variánsait tárgyalva a gyermekmondóka további változataira is kitért (2005: 295–6.).

Georg Jacob egy közismert német cserebogár-röptetőt idézett:

Maikäfer, fliege,

Dein Vater ist im Kriege,

Die Mutter ist in Engelland,

Engelland ist abgbrannt.

(’Cserebogár, repülj, / Az apád háborúban van, / Anyád Angyalország-Angliában van, / Angyalország-Anglia leégett’, 1923: 19.). Ezzel analógnak tartotta a jeruzsálemi arab gyerekeknek egy helyi gyíkféleséghez (hirdhún, Agama stellio) intézett mondókáját, amely a a mohamedánok rituális imájára hasonlít (1923: 19.). A röptetőben előforduló Engelland több megjegyzést is megérdemel. Franz Dornseiff gyűjtése szerint a cserebogár német nyelvjárási elnevezései (Maikäfer, Klewwer, Maisebêlken, Echekensnäbelken, Klawakkel) mellett az Engerling ’cserebogárpajor’ (1934: 187.), s e szó közép- (engerlinc) és ónémet (engirinc) előzményekkel az ónémet angar, latin anguis ’kígyó’ szókkal áll etimológiai kapcsolatban. Az Engelland kifejezés szokásos, kétértelmű megfejtése (Angyalország-Anglia) mellett szokásos még a kereszténységet viszonylag későn felvevő területet jelölő Elbenland (Elbaország) értelmezés is, s a szövegvariánsokban gyakran felbukkan Engelland helyett Pommerland (Pomeránia), sőt behelyettesíthető több -land utótagú helynévvel (Riegler 1933: 1532–33.).

A fonálra fűzött és zúgatott cserebogár Arisztophanész és mások tanúsága szerint már az ókori görögök játékszere volt (Davies & Kathirithamby 1986: 90.). A magyarságtól a cserebogarat felhasználó, állatkínzó játékoknak két fő típusa ismeretes: a röptető malom és a húzató szekér (kocsi). Gub Jenő a Sóvidékről a májusi cserebogár és rokonai (helyi nevükön cserebogár) tárgyalásakor a következőket említette. „A fajok közt nem tesznek különbséget, a lárvát csimmasznak nevezik. A bogár és a lárva kártételét egyaránt jól ismerik. A fejlődését és a három-négy évenkénti tömeges megjelenését összefüggésbe hozzák a kukoricaterméssel. (…) Régebb, amikor sok volt, reggel korán megrázták a szilvafákat, s a lehullott bogarakat a tyúkokkal feletették. Az élő bogárból a gyermekek (állatkínzó) játékot készítettek. Ujjnyi vastag gömbölyű fa végéhez, kb. 10 cm hosszú, összehajtogatott papírcsíkot hozzászegeztek, a másik végét egy gombostűvel a bogár csípőjéhez tűzték. A függőlegesen tartott fa körül a bogarat addig forgatták, amíg repülni kezdett. A kitartóan köröző, »burrogó« bogarat a gyermekek nagy élvezettel szemlélték. Ma ezt a játékot már nem űzik. A lárvákat szántáskor, ásáskor a tyúkokkal etetik fel” (1996: 27.).

A cserebogár emberek általi fogyasztásáról csak extrém adatok vannak, nem kimondottan néprajziak. Például Lombardiából, Francia- és Németországból, továbbá Romániából voltak adatok parasztok általi fogyasztásukról, talán elsősorban gyógyszerként, cukorral bevonva tréfás diákcsemegeként (Riegler 1933: 1533.), s újabban, egy újságíró beszámolója szerint az 1980-as években, a pannonhalmi kamasz kollégisták körében a cserebogárevés a csigapörkölt előszobája volt (Méhes 2011: 142.). A XX. század elején, az európai ökológiai szemlélet kibontakozásakor a cserebogár három főbb felhasználásának a háziállatnak (baromfinak, disznónak) való tápot, a trágyát és az olajat tartották. Legutóbbi felhasználása, a cserebogárolaj ebben a korban különösen ígéretesnek mutatkozott (Bezerédj & Szilassy, szerk., 1911: 173–4.). A cserebogarak és pajorjaik legfőbb haszna újabban horgászcsaliként való felhasználásuk (Serfőző & Szentpéteri 1990: 59–61.).

Egy elsősorban udvarhelyszéki adatokat közlő székely szótár szerint gorzs ’cserebogár’, s itt is említi a szerző az állatkínzó játékot: gorzsmalom ’játék, a cserebogár lábát pálcikára tűzik, s az körbe repül, szabadulni akar’ (Sándorné 1993: 36.). Ugyanerre a játékra utal egy adat Firtosváraljáról (szintén az egykori Udvarhely vármegyéből): gúzsszekér (gorzsszekér): ’ceruza vastagságú pálcából készült játékszer, amelynek végére gombostűvel élő cserebogarat tűznek, s a pálcát körbe forgatva röptetik’ (ÚMTsz 2: 668.).

A háromszéki Esztelneken „Zümmögéséért vadásszák a burungot (cserebogár). Esténként seprűvel ütik le, és gyufásskatulyába zárják. Az iskolás fiúk cérnát kötnek a lábára, és körbeforgatva burungoztatják. E művelethez mondóka is társul:

Cserebogár burungozik,

A vénasszony fingódozik.

A cserebogárral úgy is játszanak, hogy átszúrt farkába cérnát hurkolnak, aminek a másik végét gombostűvel egy ághoz tűzik. A bogár zümmögve repül körbe” Gazda 1980: 232.). Esztelneken hasonló módon vadásszák, megkötözik és röptetik a vadméhet is (Gazda 1980: 232.).

Horváth István Magyarózdról (egykor Alsó-Fehér vármegye) adta a „cserebogár-szélmalom” leírását. „Tavasszal cserebogarat fogtunk. Egy vesszővégbe végén tüskével átszúrt, döglött cserebogár leszakított szárnyát szereltük. A szárny másik végét, ugyancsak alulról, hosszú és jó hegyes tüskével döftük át. A tüskébe erőteljes cserebogarat tűztünk, legfelső lábízébe szúrva a tüske hegyét, s pörgetéssel repülni késztve a bogarat, olyan »szélmalmot« rögtönöztünk, hogy pirosan, zúgva forgott körbe” (1980: 104.).

Kalotaszegen brüngő ’a cserebogárból készített, annak repülésén alapuló játék’ (Vasas 1993: 146.). A brüng ige jelentése ’dong, búg’ (ÚMTsz 1: 603.), s ugyancsak brüngő (vagy búgattyú) néven ártalmatlanabb játékszer is ismert: ’cérnára vagy spárgára fűzött gomb, esetleg kifaragott fadarab, amely megpörgetve búgó hangot ad’ (ÚMTsz 1: 604.). Bár a cserebogárból malmot, forgót csinálás szokására elsősorban Erdélyből vannak adatok, másutt is elterjedt lehetett. Például Lőrincze Lajos kettős nosztalgiával, gyermekkorából és szülőföldjéről, a Veszprém melletti Szentgálból említette: „A cserebogaraknak kitéptük a lábait, átszúrtuk, és forgót csináltunk belőle” (Illés 1989: 32.). A bogarat kínozva röptető szokáshoz hasonlót említett Áprily Lajos gyermekkorából, a doboz elé „cérnaistránggal” fogott szarvasbogárról (1965: 99.), és Maxim Gorkij is, ugyancsak gyermekkorából, az oroszoktól, ahol négy svábbogár húzott egy hasonló szekeret (1962: 37.). Lábadi Károly a Drávaszögből ismertette a kocsi cserebogárral elnevezésű játék járművet: „A fiúgyerekek egy gombostűvel átszúrták a gyufásskatulya szélét, majd elé fogtak egy cserebogarat, s a tű hegyét ennek potrohába erősítették. Így húzatták vele a kocsit” (1996: 251.). Mindenesetre a cserebogarat kínzó játékok a görg antikvitástól kezdődően számon vannak tartva Európában, s az adatok elvezetnek napjainkig.

Fehér Jenő szkeptikusan nyilatkozott arról a „paraszti szabályról”, mely szerint „ha májusban szépen virít a tölgy és sok a cserebogár rajta, gyakran fog mennydörögni”. Így érvelt: „Én már nem egy olyan májust éltem át, melyben naponta zivatarozott, csattogott, villámlott. A bőséges csapadéktól gyönyörűen virágoztak a fák, arra azonban nem figyeltem, hogy sok volt-e a cserebogár vagy kevés. Bár a meleg május, az ilyen gyakori záporok évadja, hatással van a cserebogarak kifejlődésére, a cserebogár idei nemzedékének sokasága a három év előtti cserebogárjárással van összefüggésben, mert ennyi évig fejlődik a cserebogár a föld alatt. Így tudományosan alig hozható összefüggésbe az idén való időjárás a cserebogarak sereglésével” (1943: 86–87.). A Cserebogárjárás – bíróválasztás szólás a háromévente bírót választó faluk csúfolója volt, így például Acsalagé (Lanczendorfer & Balázs 1998: 13.). Herczeg Éva és Vojnits András – szokásuk szerint – némi változtatással Fehér Jenőt ismételték (1981: 67–68.). Gub Jenő a Sóvidékről kétféle időjós hiedelmet is közölt, az előbbi szépen rímel (2003: 24.). „Szent György-napkor cserebogár, a termésre igen nagy kár.” „Ha májusban sok a cserebogár, jó kukoricatermés várható. László János szovátai adatközlő szerint ez érthető, mert ha a talajban kifejlődő »csimmaszok«, lárvák tömegesen bogárrá alakulnak és a földből kibújnak, abban az évben nem rágják meg a kukorica gyökerét (bizonyos években nagy károkat okoznak).” Egy szanyi hiedelem szerint is: „Májusi cserebogárjárás után jó kukoricatermés várható” (Lanczendorfer & Balázs 1998: 13.).

A cserebogárrajzás a fák és bokrok tömött lombjától zöld nyári, különösen májusi, falusi esték nagy eseménye volt, s Csoóri Sándor egy esszéjének ihletője (1987: 288–290.).

A cserebogár lárvájának (pondrójának) legáltalánosabb népi megnevezése pajor (MTsz 2: 585., ekkor még csak a pajod alakváltozataként, majd ÚMTsz 4: 326., ugyanitt külön pajod szerepel, ÚMTsz 4: 326.), pondró (MTsz 2: 189., ÚMTsz 4: 555.), csimasz (ÚMTsz 1: 838.), továbbá pata, pata-kukac (MTsz 2: 94., ÚMTsz 4: 401–2.), s szokás rá használni a pontatlan hernyó, kukac, sőt egészen általános féreg szókat is (e legutóbbiról Kicsi 2000). A Magyar nyelvjárások atlaszának gyűjtését összegező munka szerint ’csimasz’ jelentéssel a következő szók ismeretesek dialektusainkból: baba, babák, bajorkukac, barázdaféreg, barázdakukac, barázdanyű, bujtásrágó kukac, cserebogárkukac, cserebogárpajor, cserebogárpondró, csimaszkukac, csinmag, csókaféreg, csormág, csórmány, darancikukac, döntéskukac, fehérkukac, fehérpondró, féreg, hájféreg, hernyó, kolompérféreg, kolompérkukac, krumpliféreg, krumplikukac, krumplinyív, krumplinyű, krumplipondró, kukac, kumpérféreg, miskakukac, mocskospajod, ordas, pajod, pajom, pajor, pajorkukac, pajorpondró, pandrava, pata, pataféreg, patakukac, patya, paum, pérakukac, pocokkukac, pocókukac, pondró, pondroha, pota, potakukac, prondló, puhér, sárgafejű kukac, spajod, spajor, spata, szántókukac, vajkukac, vaspajod, vincellérkukac (Kiss & Bató 2012: 37–38.).

A pajor és a cserebogár jelentkezhet egy Jeoffrey Gruber amerikai nyelvész által felfedezett talány esetében is, amely összefügg a kvantorok hatókörével, a határozatlansággal és a mély esetekkel (EREDET és CÉL) is. A példamondatok közül a negyedik szokatlan:

Minden cserebogár egy pajorból fejlődik ki.

Egy cserebogár fejlődik ki minden pajorból.

Minden pajorból egy cserebogár fejlődik ki.

*Egy pajorból fejlődik ki minden cserebogár.

(Gruber 1976: 191–3., Jackendoff 1983: 207., ter Meulen 1997: 109.). A cserebogár és a tölgy kapcsolatát hangsúlyozva a példamondatok végigpróbálhatók a Minden tölgy egy makkból nő ki kezdetű mondatsorral is.

Ami az álmoskönyveket illeti, Krúdy Gyulánál a cserebogár – sok más mellett – változó szerencsét jelent (1983: 64.), Horváth Editnél az előbbi megfejtést általánosítva sorsfordulatot (1991: 29.), Lestyán Sándornál „szerelmeddel találkozol” (1990: 121., utalva az említett dalbeli sárga cserebogárra), Mochár Szilviánál, az előbbivel összhangban, azt mintegy variálva: „hírt, levelet, üzenetet vársz” (1989: 29.). Hanns Kurth álomfejtő lexikonában bogarat találni: kudarc (1994: 84.), specifikálva cserebogarat látni: bosszúság vagy baj, cserebogarat fogni: egy kellemetlen vagy nehéz ügy szerencsésen elintéződik (1994: 92.). Külön cserebogarat fogni Horváth Editnél is pozitív: barátid száma növekszik (99: 30.).

A cserebogár (és a lepke) átalakulása az etnozoológiában több, fajok közötti átalakulás (kagylóból lúd, egérből denevér, kakukkból kisebb ragadozó madár, így ölyv, vércse, karvaly stb.) mintájául szolgálhatott. Ami itt különösen érdekes, az az, hogy amivé alakul az állat, az mindenképpen szárnyas lény, s innen előszeretettel lélekjelkép. A hírthozó angyal profán értelmezésben szintén tekinthető az ember átalakult változatának. Nem véletlen tehát az Engelland emlegetése a német mondókában, s a gyermekversek az explicit vallásos imák prototípusainak tekinthetők.

Irodalom

Ábrahám Imre: Nyúl község nyelvkincse, Bp., Magyar Nyelvtudományi Társaság, 1991

Áprily Lajos, Fecskék, őzek, farkasok. Elbeszélések, Bp., Móra Ferenc, 1965

Bárdosi Vilmos: Magyar szólások és közmondások értelmező és fogalomköri szótára, Bp., Tinta, 2009

Bezerédj Adorján & Szilassy Zoltán, szerk.: Mezőgazdasági lexikon I.: A–J, Bp., Grill Károly, 1911

Csoóri Sándor: Készülődés a számadásra, Bp., Magvető, 1987

Davies, Malcolm & Jeyaraney Kathiritamby: Greek Insects, London, Duckworth, 1986

Deme László & Imre Samu, szerk.: A magyar nyelvjárások atlasza, III. rész. (571–768. térkép), Bp., Akadémiai, 1974

Dornbach Mária, szerk.: Minden napra egy kérdés, Bp., Móra Ferenc, 1987

Dornseiff, Franz: Der deutsche Wortschatz nach Sachgruppen, Berlin & Leipzig, Walter de Gruyter, 1934

Endrődi Sándor, szerk.: A magyar költészet kincsesháza, Bp., Athenaeum, 1895

Eőry Vilma: „Szinerézis”, in: Szathmári István, szerk.: Alakzatlexikon. A retorikai és stilisztikai alakzatok kézikönyve, Bp., Tinta, 2008: 553–4.

Fáy András: Lúd és orr. Állatmesék, Bp., Szépirodalmi, 1978

Fehér Jenő: Időjós állatok és növények, Bp., Athenaeum, 1943

Főfai Attiláné: Ez elment vadászni. Népi mondókák, népdalok, népmesék, h. n., Puedlo, é. n.

Gálffy Mózes & Márton Gyula: Székely nyelvföldrajzi szótár, Bp., Akadémiai, 1987

Gazda Klára: Gyermekvilág Esztelneken, Bukarest, Kriterion, 1980

Goda Imre: Petőfi az iskolában, Szombathely, Savaria University Press, 2002

Gorkij, Maxim: Gyermekkorom. Inasévek. Az én egyetemeim. 1913–1923, fordította Gellért György & Radó György, Bp., Európa, 1962

Gruber, Jeoffrey: Lexical Structures in Syntax and Semantics, Amsterdam, etc.: North-Holland, 1976

Gub Jenő: Erdő-mező állatai a Sóvidéken, Korond, Firtos Művelődési Egylet, 1996

– : Természetismeret és néphagyomány a székely Sóvidéken, Székelyudvarhely, Erdélyi Gondolat, 2003

Herczeg Éva & Vojnits András: Időjós élővilág, Bp., Natura, 1981

Hernádi Miklós: Közhelyszótár, Bp., Gondolat, 1976¹, 1985², Bp., Aranyhal 2001⁴

Horváth Edit: Álmoskönyv, Bp., Hunga-Print, 1991

Horváth István: Magyarózdi toronyalja. Írói falurajz egy erdélyi magyar faluról, Bp., Magyar Helikon, 1980² (Kolozsvár: Dacia 1970¹)

Hüttner, Hannes: Csavaros, fordította Széll Jenő. Berlin, Der Kinderbuchverlag, é. n. (1976)

Illés Lajos: Szereti ön az állatokat? Beszélgetések művészekkel és tudósokkal, Bp., Gondolat, 1989

Imre Samu: Felsőőri tájszótár, Bp., Akadémiai, 1973

Jackendoff, Ray: Semantics and Cognition, Cambridge, Mass. and London, The MIT Press, 1983

Jacob, Georg: Märchen und Traum mit besonderer Berücksichtigung des Orients, Hannover, Heinz Lafaire, 1923

Kádár Zoltán & Tóth Anna: Az egyszarvú és egyéb állatfajták – Bizáncban, Bp., Typotex, 2000

Kellér Andor: A rulettkirály. Gály Lajos életregénye, Bp., Szépirodalmi, 1966

Kicsi Sándor András: „A féreg szemantikájáról”, Holmi, 12(2000)9: 1116–1122.

– „Dühbogár, dühfű”, Magyar Nyelv 105(2009)3: 332–333. (a)

– : „A katicabogár néhány elnevezéséről”, Ezredvég, 19(2009)8–9: 97–98. (b)

– : „Az ördög és Isten állata”, Holmi, 22(2010)10: 1332–33. (a)

– : „Sokoldalú keresztnevek”, Ezredvég, 20(2010)1: 118–120. (b)

– : „Névtani alapművek”, Kortárs, 54(2010)9: 111–5. (c)

Kiss Gábor & Bató Margit: Tájszavak. A magyar nyelvjárások atlaszának szavai, szóalakjai, Bp., Tinta, 2012

Kovács Antal: „Járok-kelek gyöngyharmaton…” Növény- és állatnevek a Felső-Szigetköz tájnyelvében, Mosonmagyaróvár, 1987 (Mosonmagyaróvári Helytörténeti Füzetek 6.)

Kriza János: Vadrózsák. Székely népköltési gyűjtemény, Kolozsvár, Stein János, 1863¹, Bukarest, Kriterion, 1975⁴

Krúdy Gyula: Álmoskönyv. Tenyérjóslások könyve, szerk. Barta András, Bp., Szépirodalmi, 1983⁹

Kurth, Hanns: Mit jelentenek az álmok? Lexikon A-tól Z-ig, fordította Rónaszegi Éva, Bp., Magyar Könyvklub, 1994

Lábadi Károly: A hogy rakod tüzed. Drávaszögi magyar proverbiumok, Eszék, Horvátországi Magyarok Szövetsége, 1986

– : Drávaszög ábécé. Néprajzi és folklór tájlexikon, Eszék: HunCro, Bp., Drávaszög Alapítvány, 1996

Lanczendorfer Zsuzsanna: „A népi természetismeret megismertetésének lehetőségei”, in: Kovátsné Németh Mária, szerk.: Erdőpedagógia, Győr, Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola, 1998, 126–146.

Lanczendorfer Zsuzsanna & Balázs Lívia: Ósdi állatosdi, Győr, magánkiadás, 1998

Lestyán Sándor: Jóskönyv. Régi magyar kalendáriomi furcsaságok, Bp., Háttér, 1990³

Magyar László András: „Spillenberg Dávid a kőrisbogarak magyar népi gyógyászati használatáról (1670)”, Orvostörténeti Közlemények, 206–209(2009)267–276.

Méhes Károly: Hegymenet, Bp., Orpheusz, 2011

Mérei Ferenc & V. Binét Ágnes: Ablak-Zsiráf. Képes gyermeklexikon, Bp., Móra Ferenc, 1991¹⁷

Mochár Szilvia: Modern álmoskönyv, Bp., Laude, 1989

MTsz Szinnyei József: Magyar tájszótár, Bp., Hornyánszky 1: A–Ny 1893, 2: O–Zs 1901

Pávai István: „A cserebogár-nóta népköltészeti és népzenei vonatkozásai”, in: Szemerkényi Ágnes, szerk.: Folklór és irodalom, Bp., Akadémiai, 2005: 288–303.

Pazsiczky Jenő: „Az izeltlábuakra vonatkozó magyarországi babonák”, Trencsénvármegyei Múzeum Egyesület Évkönyve, 1914: 37–54.

Riegler, Richard: „Maikäfer”, in: Hanns Bächtold-Stäubli & Eduard Hoffmann-Krayer, hrsg., Handwörterbuch des deutschen Aberglaubens. Band 5: Knoblauch–Matthias, Berlin & Leipzig: de Gruyter, Guttentag, Reimer, Trübner, Veit 1933: 1529–1535.

RMG Berrár Jolán és Károly Sándor, szerk.: Régi magyar glosszárium. Szótárak, szójegyzékek és glosszák egyesített szótára, Bp., Akadémiai, 1984

Sándor Mihályné Nagy Gabriella: Székely tájszavak, Bp., ELTE Nyelvtörténeti és Nyelvjárási Tanszéke, MTA Nyelvtudományi Intézete, 1993.

Sántha Attila: Székely szótár, Kézdivásárhely, Havas, 2004

Sebestyén Ádám: A bukovinai andrásfalvi székelyek élete és története Madéfalvától napjainkig, Szekszárd, Tolna megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztálya, 1972

Serfőző András & Szentpéteri József: Horgászcsalik, Bp., Mezőgazdasági, MOHOSZ, 1990

Soltész Katalin, J.: „Petőfi állatvilága”, in: Rácz Endre & Szathmári István, szerk.: Tanulmányok a mai magyar nyelv szókészlettana és jelentéstana köréből, Bp., Tankönyvkiadó, 1980, 219–235.

Szendrey Zsigmond: „Hangya a magyar néphitben”, Ethnographia–Népélet, 47(1936)4: 318–9.

Takács Judit: „Keresztnévből származó állatnevek”, Magyar Nyelvjárások, 39(2001)159–164.

ter Meulen, Alice G. B.: Representing Time in Natural Language, Cambridge, Mass. & London, The MIT Press, 1997

ÚMTsz B. Lőrinczy Éva, szerk.: Új magyar tájszótár, Bp.: Akadémiai 1: A–D 1979, 2: E–J 1988, 3: K–M 1992, 4: N–S 2002, 5: Sz–Zs 2010.

Vasas Samu: A kalotaszegi gyermek. A személyiségfejlődés népi hagyományai Kalotaszegen, h. n., Kráter, Colirom, 1993

Vöő Gabriella: Erdélyi magyar szólások, Székelyudvarhely, Erdélyi Gondolat, 1999¹, Bp., Akadémiai, 2007²

Wichmann, Yrjö: Wörterbuch des ungarischen moldauer Nordcsángó- und des hétfaluer Csángódialektes, Helsinki, Suomalais-Ugrilainen Seura, 1936