Kicsi Sándor András

A pálmafa

A pálmafa elemi erővel jelentkezik Miguel Hernández költészetében, a 69. hiánydalban: „Murcia citromvirága / és pálmafája Elchének / az életért lelkesülve / odaszállnak teelébed. // Murcia citromvirága / és pálmafája Elchének / tovább élni halálodnak / sötét vizeire érnek” (Hernández 2012: 54). Elche 220 ezer lakosú város Alicantétól délnyugatra, a tengerparton. Az elchei pálmaliget (Palmeral de Elche) vagy százezer pálmafából áll, s 2000-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította. A város nyilvános egyetemének neve Universidad Miguel Hernández.

Pálma alatt rendesen és eredetileg datolyapálmát (a Phoenix nemzetség tagjait) szokás érteni, később még kókuszt, kókuszpálmát is, sőt további pálmákat, ám a pálmadió kifejezés csak ’datolya’ és ’kókuszdió’ jelentésben volt használatos (Vörös 1996: 136). Ideálisan a pálma és datolya szók viszonya a fa és termése megjelölésére a tölgy és makk szók viszonyával analóg. Más növényekre kiterjesztve azonban összetételekben, a fát jelölő -pálma utótag több esetben a termést jelölő -dió utótag társa (kókuszpálma ~ kókuszdió, bételpálma ~ bételdió, arekapálma ~ arekadió; a dió szó részletes jellemzésére és további -dió utótagú összetételekre: Kicsi 2011).

A pálma szó eredetét követve asszociálható a tenyérrel (sőt tapssal), a datolya szó az ujjal (Vörös 1996: 74, 136). Jellegzetesen ősi nyelvi sajátosság az emberi, állati és növényi organizmusok részeinek közös megnevezése (’vér’ és ’lé’, ’szarv’ és ’ág’, ’fül’ és ’levél’ vagy ’gomba’, ’bőr’ és ’kéreg’, ezekről például Klimov 1977: 66, 113, 184, 309, 317). Rácz János növényneveink tárgyalásakor a datolyapálma (2010, 218–220) és a kókuszpálma (2010: 419–420) mellett pálma szócikke alatt más pálmákról emlékezett meg (2010: 576–9). A datolyapálma (héberül tamar) a Bibliában is szerepel (Haag 1989: 1410). A pálmaág (lúláv) a zsidóknál a Szukkót ünnep szertartásakor a jobb kézben tartott csokorban szerepel a hádász (’mírtusz’) és az árává (’fűzfagally’) mellett, a bal kézben tartott etrog (’citrom, citrusgyümölcs’) kísérőjeként (Jólesz 1985: 117). A magyarban az elnyeri a pálmát vagy elviszi a pálmát kifejezés a versenyben elért győzelmet, elsőséget, dicsőséget jelenti, s a pálma szóval ebbéli értelmében rivalizált a cél és a hangzásra hasonló, ám etimológiailag egészen más pálya szó (Hadrovics 1995: 215–6).

A pálmafa a címerek kedves növénye. Míg Kanadát a juhar, Libanont a cédrus, Mexikót a tunakaktusz jellemzi, zászlóikra rákerülve, Ecuador címerébe győzelmet jelképező pálma- és babérágak, továbbá védelmet példázó, kiterjesztett szárnyú kondorkeselyű került.

János apostol a Jelenések könyvében arról ír, hogy látomásában Isten trónusa előtt állt a vértanúk sokasága „…fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaágak…” (7. rész, 9. vers). Innen vette az egyházi képzőművészet a keresztény hit vértanúinak jelképezésére, a halál feletti győzelmet és a Paradicsomba való bevonulást felidézve, s innen került át az egyházi heraldika szimbolikájába is (Gömbös 1993: 21).

A barkaszentelés vagy pálmaszentelés jellegzetes virágvasárnapi szertartás a katolikus liturgiában. A mediterrán országokban pálmát, északabbra fűzfabarkát áldanak meg, körmenetet tartanak és a templom bezárt ajtaját megnyitják, Jézus virágvasárnapi jeruzsálemi bevonulásának emlékére.

A katolikus szerzetesrendek címereiben egyházi motívumok jelennek meg, amelyek általában jól megfejthetők. A magyar alapítású, Esztergomi Boldog Özséb által létrehozott (1250) pálos rend címerében – Remete Szent Pál (228–341) életét felidézve, de talán az alliteráció kedvéért is – az ovális pajzs kék mezejében zöld talajon pálmafa áll, két oldalát felemelt lábbal támasztó, szemben álló, ágaskodó oroszlánnal. A fa tetején csőrében kenyeret tartó, leeresztett szárnyú holló. Jelmondat: DUPLICAVIT ANNONAM („megkettőzte a táplálékot”; Gömbös 1993: 92).

Szentes városának jelképe a pálmafa, melyet az 1730-ban vésetett pecsétnyomóig szokás visszavezetni. Az időjárás viszontagságainak ellenálló, mindig zöldellő pálmafa a testi és lelki megpróbáltatásoknak kitett és a terhek alatt megerősödő református gyülekezetet jelképezte. A református egyház 1766-ban készült pecsétjén – a város pecsétjéhez hasonlóan – szintén pálmafa állt, s ennek két oldalán a PALMA SUB PONDERE CRESCIT („teher alatt nő a pálma”) jelmondat. A város pálmafás címerének több változata is kialakult, azonban használata 1950–1989 között szünetelt. Azóta azonban a szentesi nép szívós élniakarását, örökös megújulását újra ez fejezi ki (Labádi 1989).

Irodalom

Gömbös Tamás: A szerzetes és lovagrendek címerei és viseletei. A protestáns egyházak jelképei, a szentek jelképes ábrázolása címerekben, Bp., Tellér, 1993

Haag, Herbert: Bibliai lexikon, fordította Ruzsiczky Éva, Bp., Szent István Társulat, 1989

Hadrovics László: Magyar frazeológia. Történeti áttekintés, Bp., Akadémiai, 1995

Hernández, Miguel: Hiánydalok és hiányrománcok. Versciklus, fordította Simor András, Bp., Z-füzetek, 2012

Jólesz Károly: Zsidó hitéleti kislexikon, Bp., Magyar Izraeliták Országos Képviselete, 1985

Kicsi Sándor András: „A dió kifejtése”, Kortárs 55 (2011) 10: 71–84.

Klimov, G. A.: Tipologija jazykov aktivnogo stroja, Moskva, Nauka, 1977

Labádi Lajos: Szentes címertörténete, Szentes, Városi Könyvtár, 1989

Rácz János: Növénynevek enciklopédiája. Az elnevezések eredete, a növények kultúrtörténete és élettani hatása, Bp., Tinta, 2010

Reuss Gabriella: „pálmafa/datolyapálma”, in: Pál József & Újvári Edit, szerk.: Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából, Bp., Balassi, 2001²: 384–5.

Surányi Dezső: Lyra florae. A növények örök himnusza, Bp., Tankönyvkiadó, 1987

Vörös Éva: Egzotikus gyümölcsök magyar neveinek történeti-etimológiai szótára, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1996