Kicsi Sándor András

 

Németh Boglárka: Az aspektus a magyar nyelvben. Különös tekintettel a statikusságra

Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2012, 187 lap

(Segédkönyvek a Nyelvészet Tanulmányozásához 144.)

 

Az aspektológia jellegzetesen posztgraduális képzéseken napirendre kerülő téma. A magyarban maga az aspektológia szó is érdekes poliszémiát mutat: elsődleges nyelvészeti jelentése ’az igeszemlélet tanulmányozása’, de egy adott nyelv aspektológiája már az igeszemlélet kifejezése e nyelven, s az aspektológia neologizmusként egy kissé okkult, ám dinamikusan növekvő közösség által művelt diszciplínát is jelöl: ’új energiás pszichológia’, amelynek fontos eleme például a lélekelemzés és a virágterápia.

A nyelvészeti tudományág művelését Magyarországon főleg két irányból érték hatások. Az egyik a szlavisztika, mert az aspektus különösen látványosan, már a morfológiában grammatikalizáltan és sokszínűen mutatkozik meg a szláv nyelvekben. (Mondhatni: a szláv nyelvek alaktanának általában gazdag az aspektológiája.) E hagyomány XX. századi csúcspontját képviselte Leningrádban Ju. Sz. Maszlov és A. V. Bondarko. (Mindkettőjüktől van magyarul aspektológiai írás ebben: Dezső LászlóJu. Sz. Maszlov, szerk.: Orosz és szovjet általános nyelvészet, Tankönyvkiadó, Bp., 1983, 264–280, illetve 281–293. Későbből ugyancsak orosz, ám moszkvai szerző, Jelena Paducseva műve: Az igeidő és az igeszemlélet grammatikai kategóriái, ebben: Papp Ferenc, szerk.: A moszkvai szemantikai iskola, Corvina, Bp., 2001, 123–138.) A világ nyelvészetéhez a szlavisztikának idevágó hozzájárulásait is közvetítette Roman Jakobson (ilyen témájú művei összegyűjtve angolul: Russian and Slavic Grammar. Studies 1931–1981, Mouton, BerlinNew YorkAmsterdam, 1984) és Bernard Comrie. A XX. század középső harmada jelentősebb szlavistáinak nézeteit összegezte és a magyarra is kiterjesztette, kritikával alkalmazta Dezső László (Tipológiai vizsgálatok. Szerbhorvát–magyar kontrasztív nyelvtan 1., Hungarológiai Intézet, Újvidék, 1971, 19–25.).

A következő, az előzőtől független hatás az analitikus filozófiáé, ezen belül pedig az eseményszerkezet vizsgálatát megalapozó oxfordi Gilbert Ryle-é (A szellem fogalma, fordította Altrichter Ferenc, Gondolat, Bp., 1974). Ryle munkásságát a magyar születésű, ám az amerikai és kanadai tudományos életben szerepet vállaló Vendler Zénó vezette át a nyelvészetbe (Linguistics in Philosophy, Cornell University Press, Ithaca, New York, 1967). Vendler kategóriáit Magyarországon Kiefer Ferenc honosította meg. Az aspektus kutatásában már többé-kevésbé Kiefert követi Fabó Kinga, Pátrovics Péter, Pete István és Wacha Balázs. Jelen könyv szerzője, Németh Boglárka a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végzett, s ugyanitt tanít. Ő maga a helyi Kádár Editnek és Szilágyi N. Sándornak a tanítványa, s meghatározó hatású tutora Kiefer.

Végső soron egy harmadik, igen ígéretes hagyomány kezdeményezője az 1970-es évektől Derek Bickerton. Ő a világ egyéb nyelveitől több fontos tekintetben elütő kreol nyelvek jellegzetességei közé sorolta, hogy a TMA (angolul tense, modality, aspect, azaz igeidő, modalitás, pontosabban itt igemód, igeszemlélet) partikulák a fenti sorrendben prefixumszerűen megelőzik az igét, s így az aspektus jelölése áll legközelebb az igetőhöz, ezt követi az igemódé és az igeidőé (Derek Bickerton: Roots of Language, Karoma, Ann Arbor, 1981; .: Bastard Tongues, Hill and Wang, New York, 2008). Bickertonnak a kreolokra megállapított sorrendje a jelnyelvekre is érvényes, ám ehhez képest az általában a világ nyelveit jellemző univerzáliák tekintetében mérvadó Joan L. Bybee az ige affixumainak sorrendjét másképp állapította meg: aspektus – igeidő – igemód – személy és szám egyeztetése (Morphology, John Benjamins, Amsterdam–Philadelphia, 1985, 35.). A kreol nyelvekben mindenképpen külön partikulával grammatikalizálódott az igeidők közül a múlt (az egyébként jelöletlen múlthoz képest régmúlt, „anterior”), a módok közül az irreális, az aspektusok közül a duratív („non-punctual”).

Németh Boglárka könyvének egyik, nagyobbik felét az érdeklődésének homlokterébe állított aspektológiai irodalom ismertetése teszi ki (13–110.), a második fele tárgyalja a statikusságot a magyar aspektusrendszerben (111–180.). A szerző jól összefoglalja mindazt, amit a Hungarológiai doktori iskolában feladtak neki: elsősorban a Vendlert folytató, már-már az analitikus filozófiát és nem is a nyelvészetet képviselő angol nyelvű hagyomány egy tucat nemzetközi jelentőségű képviselőjének munkásságát, a magyar aspektológusok közül pedig Wacha, Pete, Kiefer és Csirmaz Anikó írásait. E választása kerüli azonban a grammatikai erőt több tiszteletben részesítő, nagy empirikus anyagot megmozgató Dezső László és Pátrovics Péter műveit, továbbá a kreol stúdiumokat. Ezzel szemben Németh Boglárka legkedvesebb külföldi szerzője Carlota Smith (26–38.), a hazaiak közül pedig az amúgy is legtöbb aspektológiai publikációval rendelkező, a magyar nyelvészetet ebben a tekintetben is uraló Kiefer Ferencet favorizálja (84–92.).

Az aspektus jellemzésekor a magyar nyelvet illetően, Kiefert követve, első lépésként folyamatos (imperfektív) és befejezett (perfektív) igéket, mondatokat szokás megkülönböztetni, s az utóbbiakat tipikusan – jelentésük szerint – szigorúbb időhatárok, forma szerint gyakran igekötők jellemzik. Németh Boglárka a statikusságot választotta témájául. Különösen tiszteletre méltó döntés ez, hiszen az aspektus nehezebben felderíthető, olykor negatívumokkal jellemezhető oldalát kutatta.

Nemcsak kiragadott példaként, hanem a lexikalizálás és a grammatikalizálás összjátékára hozható magyar esetként érdemes felidézni a habituális aspektust (105–8.). Ennek meghatározására a szerző Kiefer definícióját veszi át: az igével jelölt eseményszerűség egy bizonyos időintervallumban többé-kevésbé rendszeresen ismétlődik (105.).További, már antropológiai kiegészítés: a cselekvést jellegzetesen (de csak tipikusan, nem kizárólagosan) ember viszi végbe, s legalább napi (esetleg ezt kiegészítve: évi) rendszerességgel. Németh Boglárka legfontosabb munkaeszközei a magyarországi mondattanban különösen mostani mesterei, É. Kiss Katalin és Kiefer Ferenc által meghonosított szintaktikai tesztek. A tőlük elsajátított virtuóz mondatelemzések sajátos igeosztályok felállításához vezetnek. A habituális ige a magyarban a szokott, ennek megfelelője az ugyancsak semlegesen, egyetemesen habituális angol used to, német pflegen. Ugyancsak jelentésében habituális a jár és a hord. A szokott szóval való parafrazálhatóság már legalább Kiefernek Németh Boglárka által behatóan ismertetett munkássága óta fontos kritériuma a magyarban a habituális olvasatnak. A jár szónak egyértelmű parafrázisa a szokott menni, és sok kifejezésben felcserélhetőek, amire az uszodába jár és az uszodába szokott menni kifejezéspár utal, ám az egyetemre jár és az egyetemre szokott menni már nem egyenértékűek. Habituális aspektussal előszeretettel járnak a rosszalkodás igéi (leskelődik, hazudozik, esküdözik, ígérget, lopkod), a függőség igéi (iszik, dohányzik, drogozik), a kényeztető háztartásvezetés különleges vonzatú igéi (főz rá, mosogat rá, mos rá, vasal rá, takarít rá), a mindennapi tevékenység némely igéje (vezet, mosakodik, imádkozik, sportol). Az iszik és vezet esetében a habituális olvasat jelentésbeli tárgyspecifikálással jár: az előbbinél tipikusan alkoholos ital a tárgy, az utóbbinál jármű, tipikusan autó, s a vezet szónak ebben az esetben ráadásul ’tud (járművet) vezetni’ jelentése is van, miként az éneklés és hangszeres játék igéinek jelentése is kiegészülhet így. A Németh Boglárka által a habituális aspektus jellemzésére alkalmazott tesztek főszereplője a parafrázisban megjelenő szokott, továbbá bizonyos határozók, határozói kifejezések (reggelente, már, még, javában, egyre csak, három éve). Mindenesetre a habituális szemlélet is példa arra, hogy a különleges jelentés, a különleges vonzat sajátos aspektussal jár. A mondattani tesztek révén nyert igeosztályoknak eme ismertetésben elvégzett címkézését azonban Németh Boglárka a magyarországi, úgynevezett elméleti nyelvészet mestereinek szellemében kerüli, s feltehetően ezen osztályok létrejöttét, összetételét, egymáshoz kapcsolódását egyaránt egészen önkényesnek tartja.

A szerző átfogó aspektológiai műve a magyar mondatszemantika, a kieferi hagyomány folytatásának fontos állomása, sokat használjuk majd kifinomult tesztjeit, sokat tanulunk belőle. A magyar könyvkiadás küldetései közé tartozik a határon túli tudományosság közvetítése a hazai olvasóknak. A Tinta Könyvkiadó most ebbéli feladatát teljesítette mintaszerűen.