Koosán Ildikó

Szerdahelyi Istvánnak

„Az van, mi lesz…

Csak téged mondlak, rólad fennmarad

ahogy beszélsz egy üres vászonszéknek,

teát főzöl, megkéred, hogy terítsen,

majd estebédet adsz annak, ki nincsen,

s a semmivel ölelteted magad:”

   (Szerdahelyi István: Balatoni szonettek)

Százezer évig maradsz, aki voltál

E sokszín világ nyitját feszegetve,

Rendszerbe fogni az értéket benne,

Dolgozol, s mindétig újabba fognál;

Akit tudás hajt, tisztelnek az évek,

Határtalan a távolság, az álom;

Eltörpül, ami kolonc a világon,

Lyukadjanak bár rostává a részek.

Ismerni vágysz még, látni az egészet

Itt, most, amin nem győz az enyészet,

Szívósan, mint a fa, a sziklára nőtt.

Tollam hegyén, lásd, e méltatlan szavak

Vallanak Rólad, és kedves ez a nap

Álmodó léted is hinni: a költőt…

Nyolcvan év! Rászántál két emberöltőt!

Szombathely, 2014. szeptember 16.