Kiss Dénes

Az eltűnő idő

Az idő elmúlva hova tűnik

hova pereg le? Miféle homokórán

hull át másik világba?

Az idő elmúlva el is pusztul?

Vagy összegyűlik odatúlban

s valahol újra sűrűn egyberakódik

heggyé hegycsúcsokká emelkedve

érinthető lesz? Gyúrható anyag?

Színe támad vagy se színe se hamva

mert megsemmisül? S végleg

Ami örökre megszűnhet az sose volt

Arra nem lehet se szó se tapasztalás

Csak félrevezet lelket és elmét

köddé válik benne kép és esendőség

s a köd is eloszlik fölpárolog

s miként a pára enyészik levegővé

Vagy az idő másfajta minőség?

Nincs benne anyag csak a tiszta

eszme s a lélek párlata? Fénylő

és sötét erő? Amiben tágan ring

a csillagi-földi világ kakukkfészke

benne irdatlan tejutakkal?

Az időnek nincsen folyása sehol

az időben nincsen fő irány

de nem áll mégsem – örökös mozgás

minden irányban s így tölti be

a lehető űrt minden térben

nesztelen loccsan akár a víz

kemény s kegyetlen hullámütése

s nemcsak kívül a tárgyakon

hanem belül is minden dologban

az idő zúz mindent ízzé-porrá

Átjár tüzet-vizet hitet s álmot

és fölemészti vasak fémek

mindenféle halmazállapotát

Az idő vakító lüktetés

amit nem a szemünkkel látunk

de az egész test nézi keserűn

figyeli bennünk a mész a foszfor

a vas a só a tengerből való

és mindenféle ásványi anyag

s jóllakat hűvös másodperceket

táplálja a könyörtelen múlást

az idősödés szüntelen lemondás

az ember arcán keserű mosoly

visszatérés az öntudatlanság

vak és keserű anyaméhébe

Tiszta szív évszáma 1956

Vigyázok rá és úgy is őrzöm

mint anyám emlékezetét

Vagy még jobban mint kört a körzőn

Azt rajzolom papírokra

a világon szerteszét

Ami hiány mind ötvenhat

eltitkolt szép szelleme

Pusztításban építkezés

Sorsunk fölemelő szárnya

s hitvallásunk nagy szíve

Kötöző hiányok

Leginkább a hiányok kötöznek meg

Amit nem láthatok épp az tart szemmel!

Amúgy is a vakságommal nézek

Gyűlöletet sugárzok szerelemmel