B. Juhász Erzsébet emlékezetére

2009. december 31-én elhunyt B. Juhász Erzsébet, a Miskolci Egyetem docense.

Pályafutását a Miskolci Városi Könyvtár munkatársaként kezdte, amely választása meghatározó erővel bírt későbbi életére is. Elkötelezettsége az irodalomtudományok irányában már ekkor megmutatkozott, így nem is meglepő, hogy egyetemi tanulmányai színhelyéül az ELTE Bölcsészettudományi Karát választotta. A magyar nyelv és irodalom–könyvtár szak olyan sajátos rendszerezési képességek birtokába juttatja a hallgatókat, amelyeket rendkívül nagy haszonnal lehet alkalmazni egy későbbi kritikusi, valamint esszéista pályafutás során. Ha végigtekintünk B. Juhász Erzsébet életművén, akkor pontosan ezt látjuk visszaköszönni kiemelkedő kritikusi, valamint irodalomszociológiai tevékenységében. Az irodalom értékelésének olyan sajátos formáját választotta, amelynek során az irodalom és a társadalom sajátos kötődési pontjait sikerült feltárnia, s ez az alkotói tevékenység kiemelkedő jelentőséggel bírhat abban a korban, amelynek fő problémája az olvasáshiány. Kandidátusi értekezését – amelyet az MTA Szociológiai Intézetének aspiránsaként dolgozott ki – szintén az irodalomszociológia témájának szentelte, valamint alapítója volt a Magyar Szociológiai Társaság művészetszociológiai szekciójának.

Ahogy önéletrajzában fogalmazott: „az érték- és konfliktuskutatás, a szereplői státusok jelentősége a művek konkrét történeti szerkezetében, a deviáns karakterek elemzése, tipizálása, a deviáns tartalom váltakozása, módosulása” képezte kutatásainak fő irányát. Érték- és konfliktuskutatás egy olyan világban, amely pontosan két, eget rengető problémával bír – egyfelől az értékvesztéssel, másfelől a konfliktusok fokozódásával –, nagyon nehéz feladat. B. Juhász Erzsébet azonban vállalta ezt a nehéz harcot. Kritikai alkotómunkáiban rendszeresen kereste, kutatta az egyes irodalmi, irodalomtudományi alkotásokban fellelhető páratlan értéktöbbleteket, ezáltal kívánt rávilágítani elembertelenedő világunk igazán fontos momentumaira.

Szervesen köthető kutatói munkásságához oktatói tevékenysége is, amelyet közel húsz éven keresztül nagy odaadással és hivatástudattal végzett. Az ifjabb nemzedékek plántálását 1991-ben kezdte meg az ELTE Eötvös-kollégiumában, majd az ELTE megbízott oktatója lett. 1993-ban csatlakozott a Miskolci Egyetem frissen alapított Bölcsészettudományi Karának oktatóihoz, ahol rövid időn belül az egyik legmegbecsültebb és a diákok által egyik legkedveltebb oktató lett. 2001-ben vette át az egyetem Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének vezetését, amely irányítása alatt mind nagyobb és nagyobb hazai, valamint nemzetközi tekintélyt vívott ki.

Munkássága során páratlan figyelmet szentelt annak, hogy diákjai kiemelkedő tudáshoz jussanak. Tudományos Diákköri Konferenciák szervezésével, lebonyolításával, a készített pályaművek bírálatával, az Irodalomtudományi Doktori Iskolában végzett oktatói tevékenységével hozzájárult a jövő tudósnemzedékének megszületéséhez. Nagy jelentőséggel bír, hogy kezdeményezésére indult meg a Miskolci Egyetem bölcsészkarán a Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szervezésében a négyévenként megrendezésre kerülő Interkulturális Diákkonferencia. Élete utolsó napjaiig tevékeny alkotómunkát végzett, úgy érezte, hogy több időt és energiát kíván szánni a klasszikus irodalmi alkotásnak – egy novelláskötetet szeretett volna összeállítani, azonban a sors közbeszólt. „Érezni és nem írni. A gyermeki kegyelet önkínzó, fegyelmezett formája ez. Az elv szigorú: a szülők halála tabutéma” – írta A szülők halála tabutéma című írásában. Olyan tabu, amelynek szentségét megsérteni bűn.

Emlékezete, színes és szeretni való személyisége és tudományos alkotásai mindig az emlékezetében fog élni azoknak, akiket a szerető szülő gondviselésével igazgatott a tudományos pályára lépés nehézségei közepette.

Kasznár Attila