Philippe Delerm

 

Autórádióból kapott hír

 

„Itt a France Inter, tizenhét óra, híreket mondunk. A mikrofonnál…” Rövid szignál, majd: „Most kaptuk a hírt telexen: Jacques Brel meghalt.”

Ezen a helyen az autópálya gyorsan lejt egy jelentéktelen völgybe valahol az evreux-i és a mantes-i kijárat között. Már rengetegszer járt erre anélkül, hogy aggodalmaskodott volna egy teherkocsit megelőzni, avagy nyugtalanította volna a pályakapunál történő fizetés. A vidék hirtelen állóképpé merevedett. A másodperc törtrésze alatt történt. Biztos volt benne, hogy a fénykép rögzült. Ez a háromsávos oldala a pályának semmitmondó és szürke, később a Szajna völgye felé kapaszkodva jellegzetesebbé válik, amit nem is gyanítani. Még talán az Antar vörös-fehér kamionja a jobb sávban is benn marad a képben. Így fedezte fel egy helynek a valóságos voltát, melyet nem volt kedve megismerni, s amelyhez eddig csak bizonyos unalom és könnyű fáradtság társult.

Jacques Brelről rengeteg képet őrzött, a dalokhoz kötődő serdülőkori emlékek és a kitörő lelkesedés fizikai áradata formájában, amikor 1964-ben az Olympia színpadán az Amsterdam című sanzont énekelte. De mindez majd eltűnik. Az idő múlik. Előbb Brel sok dalát fogják hallani, sok megemlékezés közepette. Azután egyre kevesebbet, végül semmit. Az élet filmje pereg tovább, az autó szélvédője a mozivászon, az autórádió a kamera. A filmtekercs az agyában forog. Az utazással is így vagyunk, elmosódott tájak követik egymást, végül egy nap kikristályosodnak. Jacques Brel halála egy háromsávos autópálya az Antar nagy kamionjával a jobb szélen.

 

 

Lelőhely: Philippe Delerm: La première gorgée de bière (Az első korty sör és egyéb apró örömök) Édition Gallimard, 1997

 

Gyümölcsszedés

 

Nyár végi ballada régi barátokkal. Közeledik az iskolai évnyitó, és néhány nap múlva minden újrakezdődik. Jó ez az utolsó lófrálás, amely már a szeptember hangulatát idézi. Nincs szükség meghívásra a közös ebédhez. Elég egy telefon vasárnap kora délután:

–Jöttök szüretelni?

–Furcsa, de ugyanezt akartuk nektek javasolni!

Mindig a megszokott helyre térnek vissza, a kis úton az erdő szélén. A szederbokrok minden évben sűrűbbek és áthatolhatatlanabbak. A levelek matt zöldek, a szárak és a tüskék borvörösek, színűk hasonlít a papírra, amellyel a könyveket és a füzeteket kötik be. Mindnyájuknál műanyag doboz, hogy a bogyók ne törjenek össze. Minden különösebb lelkesedés és fegyelmezettség nélkül látnak hozzá a munkához. Két vagy három edény elég lesz az őszi reggelikhez. De a legnagyobb öröm a szorbet. A szederszorbet még aznap este fogyasztva, hűvös lágyságával, melyben benne szunnyadnak az utolsó napsugarak.

A gyümölcsök aprók és ragyogóan feketék. De jobb szeretik megkóstolni az itt-ott piros pöttyös bogyókat, melyek íze enyhén savanykás. A kezeket gyorsan fekete foltok tarkítják. Jól-rosszul letörlik a fűben.

Beszélgetnek. Mindenről és semmiről. A gyerekek komolyak, félelmeiket vagy jó benyomásaikat idézgetik egy-egy tanárral kapcsolatban. Mert a gyerekek iskolába készülnek, és a gyümölcsös ösvénye már az iskolakezdést sugallja. Az út szelíden kígyózik, alig valamit lejt: nyugodtan lehet társalogni. Két zápor között a fény felragyog és melegít. Begyűjtötték a gyümölcsöket, begyűjtötték a nyarat. A mogyorós kanyarulatában lassan belesimulnak az őszbe.

 

Karner András fordításai

 

 

Philippe Delerm francia regényíró és novellista 1950-ben született Auvers-­sur Oise-ban. Bölcsészettudományi tanulmányai után 1975-től Normadiában tanár. Több irodalmi díj kitüntetettje.

Az 1997-ben megjelent Az első korty sör és egyéb apró örömök c. kötete az élet jelentéktelennek tűnő, de hangulatában maradandó élményeit örökíti meg.