Philippe Claudel

Zazie vakcinája

(Le vaccin de Zazie)

Egészen kicsi kora óta, amikor már gügyögni kezdett, minden vágya egy vakcina feltalálása volt. Mellesleg az első szó, amit ki tudott ejteni, ez a „vakcina” volt, amely nem a legkönnyebb szavak közé tartozik és sokaknak okoz kiejtése nehézséget. Nos, Zazie-nak az első szava volt, még a Papát és a Mamát is megelőzte. Szülei kissé nyugtalankodtak, de végül aranyosnak találták, hogy a mindig mosolygós, négykézláb kúszó kislány szüntelenül a „vakcina! vakcina! vakcina!” szót ismételgeti.

Később, amikor Zazie hároméves lett, egyik este szobájába hívta apukáját és anyukáját, és bejelentette nekik a nagy újságot. Találjunk fel egy vakcinát, csak tudni kellene, hogy mi ellen is védje meg az embereket.

Zazie óriási ötlete, amelyet a szülei feszült figyelemmel hallgattak, az volt, hogy a vakcina hatására minden ember legyen kedves a másikhoz. Íme, a Zazie-vakcina! Mamája tapsolt, papája szintén, de mindketten elmagyarázták neki, hogy egy ilyen vakcina csak álom, mert egyetlen tudós vagy feltaláló sem képes kifejleszteni. „De Zazie igen!” – felelte nekik gyermekük.

Azzal már másnap nekiállt számításokat, kutatásokat és kísérleteket végezni: zabpehely, krém, macskaszőr, eperszirup, forró csokoládé, szappanbuborék, sajtfondü és minden egyéb felhasználásával, ami csak a háztartásban a keze ügyébe került.

Amikor megkérdezték tőle, mit csinál, így válaszolt: „A vakcinámat gyártom, a vakcinát, amely kedvessé teszi az embereket.” Kezdetben ezen mindenki jót mulatott. Szülei büszkék voltak, hogy kislányuk korát meghazudtolóan intelligens és ilyen komoly téma foglalkoztatja már kicsi korában.

De az évek múlásával az ismerősök kezdték megunni a dolgot, és Zazie ötletét ostoba rögeszmének minősítették. Még a szülei is nyugtalankodtak, és orvoshoz vitték. Ám az orvos semmit sem csinált. Egyáltalán semmit. Zazie pedig újult erővel folytatta a vakcina kidolgozását.

Zazie hétéves volt, amikor találkozót kért a köztársasági elnöktől, hogy beszámoljon neki kutatásairól és a segítségét kérje. Az elnök meghallgatta, azután így szólt hozzá: „Kedves Zazie, önnek fantasztikus energiája van. Hazánknak szüksége van a friss erőkre, új lendületre, fiatal tehetségekre, mint ön is, de könyörgöm, mire lenne jó egy ilyen vakcina? Ha minden ember kedves és mindenki boldog lenne, nem léteznének többé problémák. A világon és országunkban rendben folynának a dolgok, és rám nem lenne semmi szükség. Hová jutnék így, kedves Zazie? Munkanélküli köztársasági elnök nem létezik!

–Ön igazán gonosz ember! – válaszolta Zazie, azzal becsapta maga mögött az ajtót.

Zazie egyre több időt töltött otthon. Minden idejét a vakcinakutatással töltötte. Rengeteg könyvet olvasott. Fekete tábláján bonyolult számítások sorakoztak. Hihetetlen kísérleteket végzett laboratóriummá alakított szobájában. Iskolába nem járt. Sokan azt mondták: „Zazie teljesen megbolondult!”

Nyolcévesen Zazie majdnem célt ért, de elhibázta a mustár és a fekete cipőpaszta adagolását.

Kilencéves volt, és csak néhány centi választotta el a megoldástól, amikor Robert, a macska felborította az üveget, amely összetört a kőpadlón.

Tízéves korában Zazie úgy gondolta, megtalálta a megoldást. Két kanál vakcinát adott be Jojónak, a kerület legrosszabb gyerekének. De Jojo mély álomba merült, két hétig durmolt, és amikor végre felébredt, szerelmes verseket szavalva, városszerte futkosni kezdett. Úgy látszik, túl nagy adagot kapott a vakcinából.

Végül, tizenegy éves korában Zazie megtalálta a vakcinája tökéletes és végleges összetételét, a híres vakcináét, melyet azóta Zazievacnak neveznek. A legvadabb tengerimalacokból háromszázon tesztelték. Másnapra az állatok szelídek lettek, mint a kezes bárányok. Megkezdték a Zazievac ipari méretű gyártását. Világszerte ingyenesen forgalmazták. A háborúk azonnal befejeződtek. A gazdagok támogatták a szegényeket. Az ellenségek összebékültek. Megszűnt a nyomor, az éhezés, nem volt több szörnyűség, konfliktus. Zazie megkapta a kémiai, az orvosi és a Béke Nobel-díjat. Minden nagyobb városban szobrot emeltek neki. Szent Zazie napja az emberiség nemzetközi ünnepe lett.

Zazie nagy boldogságában sem vált beképzeltté. Az újságíróknak, akik tervei felől kérdezték, azt nyilatkozta, hogy szép volt ez a tíz év, amelyet a vakcina kifejlesztésére fordított, de most már újra iskolába kell járnia, mert rengeteg időt vesztett rendes tanulmányaiban.

Philippe Claudel író, filmrendező. 1962. febr. 2-án született Dombasle-sur-Meurthe-ben (Franciao.). Nancyban az egyetem irodalomprofesszora, valamint az Audiovizualitás és Mozi Európai Intézetének tanára. Számos regény, novelláskötet és film alkotója. 2003-ban Renaudot-díjat, 2007-ben Goncourt-díjat kapott.

Le monde sans les enfants et autres histoires – A világ gyerekek nélkül és egyéb történetek (Stock Kiadó, 2006) c. kötetből