Gyimesi László


Dobszó a sötétben


Dobszó kurkássza a sötétet,

A kéket és a nem is kéket,

Ta-tam-ta-tamtam – ünnepel,

Mert ünnepnek lennie kell,

Lesz virradat is, csöpp csoda,

Odajutunk. Vagy máshova.


Vagyunk, illetve volnánk,

Miénk lehet az ország,

Miénk lehet a tél, nyár,

A hajnaltól még ez jár,

És mindaz, ami jut még,

Őszökbe gyűrt reménység.


Kardok élén fordul a holnap,

Ne tudd meg, miért dobolnak,

Ne mondd ki, nincs szavunk arra,

Amit a dobszó eltakar ma.

A ritmus kék sötétet épít,

De eljuttat a feketékig.


Ne mondd a hangokat hazugnak,

A fészekcsöndből napra buknak,

Ők tépik szét a szürke fátylat,

Csillámderűvel operálnak,

Metszik ki a dühünk mocskát,

Miénk vala s lesz az ország –


Nem gyűlölet és nem hazugság,

A kék sötétet kések mossák,

Éles esők egy égi tóból,

Tavasz-ígéret a pót-pokolból,

Ha tudjuk is, túlzás, mese

A csendből kibomló zene.