Gyimesi László

Kis Antónia új köteteiről

Huszonegy új lépcső, meg egy kis ráadás

Kis Antónia író megszületett – írtam néhány éve az írónő második könyvét (Álmok délutánja, 2008) köszöntve. Nem tévedtem. Azóta érett írásokkal letette a harmadik könyvet (Szívroham a gleccsertavon, 2011), s a tizenhármas könyvhétre megjelent új novelláinak gyűjteménye, a huszonegy írást tartalmazó Ki szeret jobban? című kötet. S még ez el sem tűnt a boltok polcairól, máris követte az első (egyelőre szerény) válogatás, a Kórház az egész világ (Z-füzetek, 2013) tematikus összeállítása.

Nem tévedtem akkor sem, amikor a tárcanovella műfajának folytatóját, sőt megújítóját véltem felfedezni a korábbi kötetek szerzőjében, a mostani két könyv meggyőzött arról, hogy a pontos, rövid, lényegre törő, csattanóra kihegyezett írások valóban szervesen kapcsolódnak a kispróza legjobb hazai hagyományaihoz.

Nézzük előbb a vastagabb új könyvet! A huszonegy novella huszonegy lépcső a szépírói lét kiteljesítéséhez: az egykori, valahai szigorú, mások írásai felett társszerzőként görnyedő szerkesztő végképp kihúzta magát, egyszemélyes törvénycikkeit beillesztette önmaga láthatatlan alkotmányába, s olyan rövid történeteket tett egymás mellé, amilyeneknek hajdanán mások tollából is minden bizonnyal nagyon örült volna.

A kötet a szeretetről, a szeretet győzelméről, vagy éppen annak hiányáról, a szeretet éhségéről szól, a beteljesedésről vagy a hiábavaló várakozásról, éppúgy a kisszerűségről, mint a nagyszerűségről; azaz valamennyiünk sorsérlelő momentumairól, örömeinkről, fájdalmainkról, telítettségünkről és ürességünkről, röviden: az életünkről.

A kötet nyitó novellája (Krisztus az útkereszteződésben) azonnal megmutatja az írói erényeket. A rövid történet ezer lehetőséget ad a giccses, édes-bús megoldásra, a szerző valamennyit elkerüli, írása úgy katartikus, hogy semmi külsődleges eszközt nem használ. A Slágermami néhány bekezdése a közhelyek mindennapi létfenntartó erejét illusztrálja, a hétköznapi lét leképezése a slágerszövegek tükörcserepeibe sem tanulság nélkül való. A Miss Marple hallgat rákacsint a világhírű pályatárs untig ismert technikájára, s a maga módján – a szeretet bevonásával – oldja fel a jogszerűség és az igazságosság dilemmáját.

Az Adonisz lázadása kettős kórházi portré, pontos megfigyelésekkel. Az ezt követő Álmomban egy kalózhajó, a mágikus realizmus eszközeivel kacérkodó groteszk novella, akár a Fantomérzés tragikomikus etűdje, új tartományokat fedeztet fel íróval-olvasóval egyaránt.

A könyv címadó írása (Ki szeret jobban?) kitűnően érzékelteti az értelem, a szándék és az érzékek ellentmondásait, a szerelem sokféleségének csapdáit. A Valentin-nap életképe a vágyak és a kapcsolatok kiüresedésének leheletfinom ábrázolásával lepi meg a befogadót. Ennek az elsekélyesedésnek a továbbgondolása, közönségesebb megjelenítése bukkan fel a kegyetlenül pontos Jamais, toujours bekezdéseiben. Az Éjszakai történet horrorba hajló cselekménye a brutális vágy és a meg sem fogalmazott szeretethiány tragikus dokumentuma, egyúttal az értékvesztés és a terjedő amoralitás látlelete. A felelősségnélküliség mint kortünet egy végletes helyzetben (egy gyilkossággá váló nemi erőszak során) a maga pőre szenvtelenségében tárul elénk, s a remek mondatokból kiérezzük, hogy a fütyörésző gyilkos ránk is vadászhat, s bármikor szembejöhet velünk az utcán, vagy akárhol. Ez a végletes értékrelativizmus hétköznapibb, s ezért talán még megrendítőbb erővel jelentkezik az Egy csodálatos mandarin című írásban.

A bevezetőben arra utaltam, hogy Kis Antónia írásművészete a magyar kispróza legjobb hagyományaira támaszkodik. De az írónő műveltsége, útkereső szenvedélye más kapcsolódásokat is lehetővé tesz. A kötetben mindvégig jelen van a francia egzisztencialista próza (elsősorban Sartre) hatása, az Eltűnt a katarzis című novellában pedig – megszólítva – megjelenik Samuel Beckett szelleme is. Természetesen a nyomok felfedezése nem jelenti azt, hogy Kis Antónia bárkit utánozna. Egyszerűen ugyanazokkal a gondokkal, világproblémákkal küzd, mint a nagy elődök. S annyira átérzi az ő törekvéseiket, hogy külvárosi környezetbe helyezve hőseiket, karikírozni is meri a mesterek stílusát, mondandóját.

Szétfeszíti a tárca kereteit A bádogember halála című elbeszélés. Mind terjedelmét, mind eszközeit tekintve egy jövendő kisregény csíráit látom benne, vagy az önmagukat itthon vagy külföldön „megcsinálni akaró” magyarok sorstragédiájáét. Az Anyám kalapja hasonló indíttatású írás, a tárgyak jelképpé emelésének finom ábrázolásával kiemelkedő darabja a kötetnek. A halhatatlan szeretet prózába mentett himnusza. A múltnak kútja az álom, az emlékezés és a valóság egyvelegét villantja fel, pompásan, fájdalmasan.

A következő három írás az író szatirikus vénáját igazolja. Az öngyilkos robot találó és tanulságos karikatúra a gépek világáról és elgépiesedő világunkról. A Koporsó alakú zömített tömítőgyűrű a kiüresedett életmodellek fájdalmas torzképe, benne a lezüllő kert örök érvényű metaforáival, a Háztáji olimpia pedig az ezeken felülemelkedő derű (a következő nemzedékek kreativitását ígérő, óvatos) optimizmusával örvendeztet meg. Ez utóbbi novella szintén a kötet kimagasló darabjai közé emelkedik.

A könyv utolsó három írása a nemzedékek közötti értékeltolódások keserédes lenyomataival ajándékoz meg. A Hócsillagok karácsonyra primer formában, a Lassúzás éjfélkor kicsit áttételesebben, A hatszárnyú angyal pedig a szürrealizmus vívmányait beépítve segít abban, hogy feldolgozzuk egymás igencsak eltérő értékeit. Úgy vélem, ez utóbbiban a két Margitka párhuzamos és mégis összeforró története, a hozzájuk kapcsolódó szimbólumok ereje a legkényesebb kritikusi igényeket is kielégítő módon került ábrázolásra – ez az írás bármely kortárs prózaantológiának dísze lehetne.

Az új novelláskötettel – mint már említettem – csaknem párhuzamosan jelent meg az írónő első válogatott kötetkéje is (Kórház az egész világ – Z-füzetek/152). A címadó írást nem számítva valamennyi tárcanovella az előző kötetek meggyőző darabja volt, újraközlésük indokoltságához nem fér kétség. A szerkesztés koncepcióját is jelző kötetcím igen találó – úgy hajaz Shakespeare-re, hogy beleteszi az igencsak aktuális tapasztalatokat is. A kitűnően egymás mellé válogatott írások némiképp cáfolják a Beckettre hivatkozó novella panaszát: legtöbbjükben ott lappang az annyira hiányolt katarzis. A Pityu bácsi északra megy röpke remeklése mellett ki kell emelnünk Az indián varrónő álomszerű történetét, valamint a másik kötet ismertetésekor megemlített Fantomérzés kegyetlenül pontos sorait.

Kis Antónia első szépírói jelentkezésekor kitűnt pontos mondataival, tiszta nyelvével, fegyelmezett, kulturált szerkesztésmódjával. Hamar túljutott a kezdő írók gyermekbetegségein, rátalált a számára legmegfelelőbb stílusra, formára. Nem egyszerűen műveli a hagyományos kisprózát, hanem beleépíti a kortárs irodalom más műfajokban született eredményeit, s a maga gazdag tapasztalatait, nőiségét, egész – vonzó – személyiségét. Olvasói híveivé válnak, s minden bizonnyal kíváncsian várják a következő köteteket.

Kis Antónia: Ki szeret jobban? – Hungarovox, 2013

Kis Antónia: Kórház az egész világ – Z-füzetek, 2013