Gyimesi László

Ez is mese

A sárkány megzabálta

A legkisebb királyfit

S az elnyűtt királykisasszony

Sorsa sem kétséges többé

Ez is mese

Csak kissé szomorúbb

Koboldok járják a felpörzsölt várost

A palota romján bogáncs-koszorú

Vadmák a kunyhók helyén

Hetedhétország vitézeiről

Csorba kardok horpadt sisakok mesélnek

Fúj a sárkányszagú szél

Szirmot forró homokot

Avart szilánkos havat sodor

Söpri besöpri az időt

A tűzre táruló szakadékba

Két alkalmi vers

1.

Mókus lenne ez

Mond is valamit

Mesében élünk

Miért ne mondana

Mogyorót szerzett

A tél még messze

Tavaszra pedig

Emberré lenne

Bolond mókus ez

Vitorlás farokkal

Fáról fára szállni

Vitézi tett helyett

Mesében élünk

S ez itt egy mókus

Már beszél szegényke

Örökre elveszett

2.

Medvém, előre!

Csapd le a talpad!

Mézed és málnád

Lesz elég.

Amíg te táncolsz,

Nem mi a láncon,

A világ baja

Semmiség.

Medvém, ne nézz így!

Mi a szabadság?

Éh, vadász, hideg,

Feneség.

Dobbants nagyobbat!

Brummogd, de víg vagy,

Rajtad a bundád

Fele még.

Lehet-e?

Ez itt a múlt idő,

Bár foltos, de kerek;

Csiszolják szögleteit

Pajkos évezredek.

Mennyi üres kérdés,

Összevissza kép fedi

Az egyetlen mondatot,

Amit ki kell mondanom.

Megfordult az idő,

Én szembehalok vele,

Lehet-e más utam,

Ha már fekete a hajnal?

Vas vason

A parancsszó elhalt,

Hull utána lomb, kóró, szemét,

Dögkutak kora őszi költészete,

Szétfutó seregek zaja.

Illúzió itt minden,

A zörgő avarból kibukó csont is,

A magasztos elmúlás ígérete,

Az árokba szórt fegyverek.

Parancsszó, illúzió…

A rend, ha készül, így halott.

Vagonok várnak, vas vason vacog,

Hamis himnuszok hátterében.