Gyimesi László

Átadja mégis

Később megjön, aki messze tért,

Ruháját rendben lerakja, sóhajt,

Nem mondja: megjöttem. Megjött.

Mesél majd a hosszú útról,

Biztosan mesél, ha megpihent,

És átadja szerény ajándékait.

Kalifornia tüzét egy mosolyban,

Alaszka aranyát egy szemvillanásban,

A szívébe rejtett új-angliai őszt.

Megjön, de mi már nem üdvözöljük.

Hamvaink egy másik jövő időben áznak.

Átadja mégis mentett kincseit

A méltó többieknek, akik ma még

Holdfénybe rejtik arcuk, ismeretlenek,

Akiket köszöntésére nem mi küldtünk.

Derekas idő jön utánunk, tudja,

Újrafeni az öröklött pengét, bólint,

Új dalba kezd, nem a miénkbe, újba.

Mai lecke

Ne kösd formákhoz magad,

A formák kötődnek hozzád.

A tiszta forrás elapad,

Ha betonágyba szorítják.

Nincs helye itt ágynak, betonnak,

Sziromfészek legyen a holnap.

Szanszkrit tanítás

Szálfa a park bokrai felett:

Úgy uralkodsz az éber töveken.

Miért magasztalnád a királyokat?

Moha mind az istenek kertjében.

Bolond Istók fiókjából

Balladatöredék Agamemnonról

1.

A kő hideg.

Ólom az éjszaka.

Görögnek rám a nappalok.

Gondoltam: kiabálok.

2.

A tökéletest ne itt keresd,

Itt csak a csírái vannak.

Szár, levél, virág te légy,

Gyümölcs akár. Magadra hagylak.

3.

Nem ment meg a pirkadat,

Vak csalogányok gyászdala szól csak.

4.

Fürdik a tóban az ifjú király,

Fröccsen a lágy víz, a Holdra felér,

Gyöngyre cseréli a csillagokat.

Mocskos az éjszaka, bűzlik a táj,

Csak a kéz, a lesújtó, tiszta fehér.

Medárdos

Legyűrtem ezt az évet is,

Átalszom már a többit…

Vonyítanak ezüst kutyák,

Jázminág, hajolj a földig!

Pilinckáznak a csillagok,

Szikrát pattint a holt kő,

Kizártam minden sugarat,

Szél dajkál, rongyolt felhő.

Időutazás

aztán az űr jön

meteorcsikók a sötét anyag

ismeretlen istállóiból

milliárd év termékeny törmeléke

mélyhűtött csírák arzenálja

amit üresnek gondolsz

maga az élet az

minek is magyarázom

röghöz kötött nappalok éjszakák helyett

halhatatlan sötét

örökké újraszülető fény

fel-felsíró botor világremény