Földesdy Gabriella
Néhány levél Kosztolányi Dezső utolsó éveiből
Írók, költők anyagi problémáiról, megélhetési gondjairól csak szélsőséges esetekben szól az irodalomtörténet. Egy-egy író koronkénti tiszteletdíja, netán annak vásárlóértéke legfeljebb anekdotába való téma, vagy éppen elhanyagolható információ.
Kosztolányi életének utolsó két és fél esztendeje a betegség jegyében telt el: orvosok, gyógyszerek között, stockholmi sugárkezelések, végül a budai János Szanatórium következett. Mindez igen sokba került, s hiába volt elismert író, aki sok-sok megjelent kötettel, számtalan hírlapírói kötelezettséggel és jónak mondható jövedelemmel rendelkezett, a pénz sosem volt elég.
Néhány éve a véletlen folytán kezembe került pár kéziratos levél, amely levelezéstöredék a Prágai Magyar Hírlap és az író közti súrlódásokat illusztrálja. Időrendi sorrendbe rakva őket szomorú történet rajzolódik ki.
K. D. postai levelezőlapja 1934. nov. 12-i dátummal (a postai bélyegző kelte 1934. okt. 13!)
„A Prágai Magyar Hirlap tekintetes
kiadóhivatalának. Prága
Bármennyire méltánylom is azokat a nehéz körülményeket,
melyekkel most a Prágai Magyar Hírlap küszködik, kénytelen vagyok kérni a
tekintetes kiadóhivatalt, hogy hónapok óta hátralékos tiszteletdíjamat, 460
Pengőt (a mi pénzünkben) sziveskedjék mielőbb eljuttatni hozzám. Havi
tiszteletdíjam írásos megállapodásunk szerint 120 Pengő volt (a mi pénzünkben)
s én a szerződésnek – amint önök is megállapíthatják – messzemenően eleget
tettem. Legutóbb a hátralékos tiszteletdíjak fejében ez év júniusában kaptam
3000 cseh koronát, de akkor még mindig fönn maradt 100 Pengő tartozásuk s a
júliusi, augusztusi, szeptemberi járulékaimat nem kaptam meg. Hangsúlyozottan
kérem szíves és gyors intézkedésüket, mert beteg vagyok – az imént tértem haza
Stockholmból – s minden fillérre szükségem van.
Igaz tisztelettel és köszönettel őszinte
hívük
Kosztolányi Dezső”
A kiadóhivatal kissé késve válaszolt Kosztolányinak (1934. december 16.-i keltezésű levélben), s a választ megkerülve újabb ajánlattal állt elő:
„Nagyságos Kosztolányi Dezső író
úrnak Budapest
Mélyen tisztelt, kedves Mester!
– Mindenekelőtt örömmel jelentem, hogy lapunk folyhó 22.-én ujból megindul. Ebből
az alkalomból tiszteletteljesen fölkérem, hogy méltoztassék ujból megkezdeni
nagybecsü írásainak lapunk számára való rendszeres küldését. Tekintettel azonban
arra a rendkivül sulyos anyagi helyzetre, amibe a másodszori betiltás döntötte
lapunkat, tiszteletteljesen arra kérjök föl a mélyen tisztelt, kedves Mestert,
hogy alábbi – még az eddiginél is szerényebb – ajánlatunkat méltoztassék
elfogadni.
1. 1935 januártól kezdve a
pesti lapokban megjelenő irásainak másodközléséért havonkint 400.- csehkorona
tiszteletdijat ajánlunk föl, s ezt az összeget minden hónapban – az érvényes
valutaátváltási előirások által engedélyezett mérvben – pontosan átutaljuk. …
2. Visszamenőleg a még ki nem fizetett tiszteletdijakért Kiadóhivatalunk
nevében tisztelettel fölajánlok 1500.- csehkoronát, mint általányösszeget,
amivel 1934. év végéig fennállott minden követelése részünkről ki lenne
egyenlitve. … Jól tudjuk, hogy a folyó évért visszamenőleg 1500 koronánál többel
tartozunk, azonban a rendkivüli nehéz pénzügyi helyzetre való tekintettel
kénytelenek vagyunk arra kérni Nagyságodat, hogy ezzel a kisebb összeggel
sziveskedjék megelégedni. Csekély viszonzásul viszont megigérjük, hogy a jövőben
a havonként esedékes szerény tiszteletdijat minden hónapban pontosan … utaljuk
át. Ne vegye rossznéven tőlünk Nagyságod, hogy a számunkra oly igen értékes
irásaiért ily szerény – az irások magas értékét szinte sértő – tiszteletdijat
ajánlunk föl, azonban reméljük, hogy tekintetbe fogja venni és méltányolni
fogja kivételesen nehéz és megnehezült helyzetünket. Egyben tisztelettel
kérjük, hogy a december 22.-én este megjelenő karácsonyi számunkba szánt
kéziratát lehetőleg legkésőbb szerdán (19-én) sziveskedjék postára adatni.
Amennyiben 20.-án nem kapunk Öntől uj kéziratot, bátrak leszünk régebbi
kéziratai közül egyet felhasználni karácsonyi számunkban. …
maradok
mély tisztelettel őszinte hive”
olvashatatlan ceruzás aláírás
Az olvashatatlan aláírás feltehetően Forgách Géza szerkesztő nevét rejtheti (Prágai Magyar Hírlap), mert Kosztolányi az ő nevére küldi immár ultimátumszerű, igen haragos válaszát. A levélen nincs dátum, a gépirat alól a kézjegy is hiányzik, sőt boríték sincs, valószínűleg egy Kosztolányi leveléről készült gépiratos másolattal állunk szemben. A szövegből azonban egyértelműen kiderül, hogy a fenti (1934. decemberi) levélre küldött válaszról van szó.
„Nagyságos Forgách Géza urnak, a Prágai Magyar Hirlap
szerkesztőjének Prága
Igen tisztelt, kedves szerkesztő uram, sajnálattal
értesültem, hogy ajánlatában eddigi csekély tiszteletdijamat is felére óhajtaná
leszállitani. Ezt az ajánlatot ön »szinte sértő«-nek nevezi. Én megalázónak érzem.
Éppezért nem fogadhatom el, bármennyire együtt érzek is önökkel s méltányolom
azokat a szomoru körülményeket, melyekkel küzködnek. Ha az én sokoldalu,
nagyarányu munkásságomat, mely sohasem másodközlés, hanem egyidejü közlés, csak
ennyire értékelik, akkor helyesebb, hogyha megszüntetjük kapcsolatunkat. Az,
amit ön felajánlott havi tiszteletdijul, a gépirási és bélyegköltségemre se
igen futja. Amennyiben tehát más ajánlatot nem tehetnek, arra kérem önt,
ezuttal hivatalosan és ön által a Prágai Magyar Hirlap kiadóhivatalát is, hogy
nekem járó teljes tartozásukat s a szerződés szerint való törvényes
végkielégitést sziveskedjenek minél előbb kifizettetni. …
… jó hive Kosztolányi
Dezső
Erre a kioktató levélre már nem jött közvetlen válasz. A Prágai Magyar Hírlap más taktikát alkalmazott: feltehetően a lap pesti kirendeltségénél tájékozódtak Kosztolányi haragjának mértékéről, vajon komolyan gondolta-e az író, hogy végleg megszakítja a kapcsolatot velük? Kosztolányi cikkei nyilván emelték a lap irodalmi színvonalát. Minderre a Prágai Magyar Hírlap budapesti szerkesztőségének egyik munkatársi válaszából következtethetünk.
„Nagyságos Lükő Géza urnak Budapest, 1935. márc. 10.
vezérigazgató Prága
Kosztolányi-ügy
Kedves Gézám!
Március 4-én kelt leveledre
tisztelettel értesitelek, hogy Kosztolányi Dezső urral semmiféle szerződést nem
kötöttünk. Megállapodtunk vele abban, hogy vasárnaponként ugyanazt a cikket
adja le számunkra, a melyik a Pesti Hirlapban jelenik meg. Ezért havi 120 –
egyszázhusz – pengő tiszteletdijat kap a prágai Kiadóhivataltól. Ezen tulmenően
semmiben sem történt megállapodás.
Hogy mennyi a vele szemben még
fennálló tartozásunk, erre nézve – sajnos nem adhatok e pillanatban pontos
felvilágositást, mert az utolsó fizetésről szóló nyugta nincsen a kezemben.
Bizonyos azonban, hogy tartozunk még neki. Kosztolányi nincsen Pesten, és igy
nem tudtam vele érintkezésbe lépni. …
Kérem, hogy bejelentéseimet
tudomásul venni sziveskedjél.
Szeretettel és hüséges
barátsággal köszönt
Zólyomi
Dezső/?/”
Így telt el az 1935-ös esztendő, tartozás, hátralékos tiszteletdíj, egyidejű közlések, vagy az se. A következő levelet ismét a kiadóhivatal küldi az írónak. A téma: a meglévő szerződés felbontása.
„Nagyságos Kosztolányi Dezső iró
urnak Budapest
Mélyen tisztelt Iró Úr!
Lapvállalatunk vezetőségének
álláspontja értelmében Munkatársainkkal esetleg fönnálló fix megállapodásainkat
föl kell bontanunk s a jövőben pénzügyi okokból csakis cikkenkint honorálhatjuk
Munkatársainkat. Őszinte sajnálattal közöljük ezt Nagyságoddal, egyuttal
azonban azon reményünknek adunk kifejezést, hogy nagyértékü irásaival ezután is
meg fogja tisztelni Iró Úr lapunkat.
Kérésünk
ezekután az, hogy méltoztassék tudomásul venni, hogy folyó évi február elsejétől
kezdve a fix megállapodás megszünik közöttünk, – továbbá sziveskedjék közölni
velünk, hogy esetenkint egy-egy cikkért (irásért) mily összegü tiszteletdijra
tart igényt. Februártól kezdve havonként egy-két irást szeretnénk Öntől
vásárolni. Mihelyt jobb lesz pénzügyi helyzetünk, igyekezni fogunk
visszaállitani Nagyságoddal kapcsolatban az eddigi helyzetet. …
Kedvező válasza reményében
maradunk őszinte tisztelettel készséges hivei a felelős szerkesztő
távollétében: Darvas
Dr.
Kvatkó Pál”
Feltehetően a lap pénzügyi helyzete nem javult ezután sem, mint ahogy Kosztolányi betegsége sem fordult jobbra, hiába utazott ismét Stockholmba. Itt kapta meg a kiadó levelét a szerződés felbontásáról. A hosszas huzavona után inkább megkönnyebbülés lehetett, mint csalódás. Stockholmból a választ már nem az író írta, hanem az ő nevében felesége egy postai levelezőlapon.
„Lükő Géza úrnak
Prágai Magyar Hírlap szerkesztősége Praha, Csehszlovakia
Stockholm 1936. febr. 20.
Igen tisztelt igazgató uram, itt ért
bennünket a Prágai Magyar Hirlap elhatározása, mely az urammal évek óta
fönnálló szerződést fölmondotta. Ezt természetesen tudomásul vesszük és
tisztelettel közöljük, hogy igényt tartunk – minden olyan kárpótlásra, melyel
az ilyen önnáló – munkásság jár, azonkivül kérjük, hogy a lap régi tartozását,
mely eddig 860 Pengő, sziveskedjenek a legrövidebb időn belül kiegyenliteni.
A fizetési feltételekre vonatkozólag megbizzuk egy csehszlovákiai ügyvéd
ismerősünket, hogy tárgyaljon a Prágai Magyar Hirlappal. Egyébként mindenképpen
rendelkezésükre vagyok csak azt hangsulyozom, hogy nem csekély betegségemben
sürgősen minden fillérre szükségem van. Igaz híve és tisztelője:
Kosztolányi
Dezső nevében”
A nagybeteg író és felesége hamarosan hazatértek Stockholmból, s várták a prágaiak jelentkezését, vagyis a pénz átutalását, hiszen minden fillérre szükség volt. Március közepén sem volt még válasz, s Ilona asszony – ezúttal saját nevében – lépett föl követelvén a hátralékot. Bár a címzés, boríték hiányzik, feltehetően megint Lükő Gézának írt, esetleg Forgách Gézának.
„Igen tisztelt főszerkesztő úr,
Budapest, 1936 márc. 16.
Stockholmból haza érkeztünk s az uram nagybetegen
fekszik a János szanatóriumban. Arra kérem főszerkesztő urat, legyen szives
intézkedni, hogy az uramnak járó 860 Pengőt, a
felmondási időre járó összeggel együtt sürgősen megkapjuk. Nagyon rosszul esne,
ha közvetitő segítséget kellene igénybe vennünk. Az uram mindig pontosan
teljesítette kötelezettségét és ha ismét dolgozni fog, örömmel veszi fel ujra a
kapcsolatot, egy ujabb megállapodás szerint. Kérésemet nyomatékosan ismételve
vagyok főszerkesztő úr igaz híve: Kosztolányi Dezsőné”
Vajon ki hitte még komolyan azt, hogy Kosztolányi rákos betegsége másfél évnyi szenvedés után jobbra fordul? Nem lehettek sokan. Bár a feleség az általa írt visszaemlékezésben többször is említi, hogy az orvosok még ekkor is hitegették az írót is és a hozzátartozókat is: bármily rossz állapotban is van, még felépülhet. Ez a kegyes hazugság bizony a közép-európai térségben igen elterjedt volt sokáig. Kosztolányi esetében magát a pontos diagnózist sem hazai orvosok állították fel helyesen, az első stockholmi látogatása idején az onkológus orvos közölte Kosztolányinéval, férjének karcinómája van. (Kosztolányi Dezsőné: Kosztolányi Dezső. Bp., Holnap, 1990.)
Ilona asszony tehát reménykedik még, ezért írja a levélben: „ha ismét dolgozni fog, örömmel veszi fel ujra a kapcsolatot”. Ha Kosztolányi mégis meggyógyult volna, nem valószínű, hogy örömmel vette volna fel a kapcsolatot a prágaiakkal. Vagyis az „örömmel felveendő kapcsolat” csak azért kerülhetett be a levélbe, hogy mielőbb megkapják a szerkesztőségtől a régen várt hátralékot.
A pénz csak nem érkezett meg március végéig sem, így a Kosztolányi házaspár kénytelen volt „közvetítő” segítségét igénybe venni, vagyis ügyvédhez fordulni. Dr. Nagy Zoltán ügyvéd 1936. április 1-jén írt rövid felszólító levelével zárul Kosztolányi prágai tiszteletdíjainak története.
„T. Prágai Magyar Hírlap, Praha.
Panska Ulica 12.
Kosztolányi Dezső ügyfelem, aki
sulyos operáción ment keresztül és szanatóriumban fekszik, megbizott, hogy
kintlévőségeit hajtsam be, minthogy betegsége igen nagy összegeket emészt fel.
Minthogy ügyfelemnek Önök is tartoznak 860.- pengővel és ezenkivül a felmondási
időre járó javadalmazásával,
… ezen összegeket sürgősen
átutalni sziveskedjenek.
Teljes
tisztelettel Dr. Nagy
Hogy fizetett-e a szerkesztőség vagy mégse, nem tudjuk. Az viszont bizonyos, hogy az író az egész 1936-os évet márciustól a János Kórház fertőző sebészeti osztályán töltötte. Közben mindössze alig egy hónapra engedték haza, lakásába. Ez júliusban volt, augusztusban vissza kellett mennie, számos gégemetszés várt rá november 3-án bekövetkezett haláláig. Ilona asszony végig mellette volt, etette, felolvasott neki, reménykedett és elcsüggedt, de emlékezéseiben a közben felmerült anyagi nehézségekről, hátralékokról, tartozásról és tiszteletdíjakról semmit se írt. Még az is lehet, hogy mindenki megfeledkezett erről, más pénzforrások kerültek előtérbe. Kosztolányi meghalt és eltemették. Ez volt a fontos, még József Attilának is, aki 1937-es Thomas Mann üdvözlése című versébe is bevette a halált, mint tényt:
„Most temettük el szegény Kosztolányit,
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág”
A fent vázolt pénzügyekhez hasonló módozatok mindig is mellékesek és elhanyagolhatóak voltak és lesznek is egy művész életművében. Inkább csak furcsasága érdekes a dolognak, meglepetésként hat, hogy egy író is a piacról él, vannak kiadásai, tartozik és tartoznak neki is. Mindössze kiegészül, teljessé válik a róla eddig alkotott kép. Így van ez jól.