Földesdy Gabriella

 

Néhány levél Kosztolányi Dezső utolsó éveiből

 

Írók, költők anyagi problémáiról, megélhetési gondjairól csak szélsőséges esetekben szól az irodalomtörténet. Egy-egy író koronkénti tiszteletdíja, netán annak vásárlóértéke legfeljebb anekdotába való téma, vagy éppen elhanyagolható információ.

Kosztolányi életének utolsó két és fél esztendeje a betegség jegyében telt el: orvosok, gyógyszerek között, stockholmi sugárkezelések, végül a budai János Szanatórium következett. Mindez igen sokba került, s hiába volt elismert író, aki sok-sok megjelent kötettel, számtalan hírlapírói kötelezettséggel és jónak mondható jövedelemmel rendelkezett, a pénz sosem volt elég.

Néhány éve a véletlen folytán kezembe került pár kéziratos levél, amely levelezéstöredék a Prágai Magyar Hírlap és az író közti súrlódásokat illusztrálja. Időrendi sorrendbe rakva őket szomorú történet rajzolódik ki.

 

K. D. postai levelezőlapja 1934. nov. 12-i dátummal (a postai bélyegző kelte 1934. okt. 13!)

 

„A Prágai Magyar Hirlap tekintetes kiadóhivatalának.        Prága

 

Bármennyire méltánylom is azokat a nehéz körülményeket, melyekkel most a Prágai Magyar Hírlap küszködik, kénytelen vagyok kérni a tekintetes kiadóhivatalt, hogy hónapok óta hátralékos tiszteletdíjamat, 460 Pengőt (a mi pénzünkben) sziveskedjék mielőbb eljuttatni hozzám. Havi tiszteletdíjam írásos megállapodásunk szerint 120 Pengő volt (a mi pénzünkben) s én a szerződésnek – amint önök is megállapíthatják – messzemenően eleget tettem. Legutóbb a hátralékos tiszteletdíjak fejében ez év júniusában kaptam 3000 cseh koronát, de akkor még mindig fönn maradt 100 Pengő tartozásuk s a júliusi, augusztusi, szeptemberi járulékaimat nem kaptam meg. Hangsúlyozottan kérem szíves és gyors intézkedésüket, mert beteg vagyok – az imént tértem haza Stockholmból – s minden fillérre szükségem van.

Igaz tisztelettel és köszönettel őszinte hívük

Kosztolányi Dezső”

 

A kiadóhivatal kissé késve válaszolt Kosztolányinak (1934. december 16.-i keltezésű levélben), s a választ megkerülve újabb ajánlattal állt elő:

 

„Nagyságos Kosztolányi Dezső író úrnak Budapest

Mélyen tisztelt, kedves Mester! – Mindenekelőtt örömmel jelentem, hogy lapunk folyhó 22.-én ujból megindul. Ebből az alkalomból tiszteletteljesen fölkérem, hogy méltoztassék ujból megkezdeni nagybecsü írásainak lapunk számára való rendszeres küldését. Tekintettel azonban arra a rendkivül sulyos anyagi helyzetre, amibe a másodszori betiltás döntötte lapunkat, tiszteletteljesen arra kérjök föl a mélyen tisztelt, kedves Mestert, hogy alábbi – még az eddiginél is szerényebb – ajánlatunkat méltoztassék elfogadni.

1. 1935 januártól kezdve a pesti lapokban megjelenő irásainak másodközléséért havonkint 400.- csehkorona tiszteletdijat ajánlunk föl, s ezt az összeget minden hónapban – az érvényes valutaátváltási előirások által engedélyezett mérvben – pontosan átutaljuk. …

2. Visszamenőleg a még ki nem fizetett tiszteletdijakért Kiadóhivatalunk nevében tisztelettel fölajánlok 1500.- csehkoronát, mint általányösszeget, amivel 1934. év végéig fennállott minden követelése részünkről ki lenne egyenlitve. … Jól tudjuk, hogy a folyó évért visszamenőleg 1500 koronánál többel tartozunk, azonban a rendkivüli nehéz pénzügyi helyzetre való tekintettel kénytelenek vagyunk arra kérni Nagyságodat, hogy ezzel a kisebb összeggel sziveskedjék megelégedni. Csekély viszonzásul viszont megigérjük, hogy a jövőben a havonként esedékes szerény tiszteletdijat minden hónapban pontosan … utaljuk át. Ne vegye rossznéven tőlünk Nagyságod, hogy a számunkra oly igen értékes irásaiért ily szerény – az irások magas értékét szinte sértő – tiszteletdijat ajánlunk föl, azonban reméljük, hogy tekintetbe fogja venni és méltányolni fogja kivételesen nehéz és megnehezült helyzetünket. Egyben tisztelettel kérjük, hogy a december 22.-én este megjelenő karácsonyi számunkba szánt kéziratát lehetőleg legkésőbb szerdán (19-én) sziveskedjék postára adatni. Amennyiben 20.-án nem kapunk Öntől uj kéziratot, bátrak leszünk régebbi kéziratai közül egyet felhasználni karácsonyi számunkban. …

maradok mély tisztelettel őszinte hive”

olvashatatlan ceruzás aláírás

 

Az olvashatatlan aláírás feltehetően Forgách Géza szerkesztő nevét rejtheti (Prágai Magyar Hírlap), mert Kosztolányi az ő nevére küldi immár ultimátumszerű, igen haragos válaszát. A levélen nincs dátum, a gépirat alól a kézjegy is hiányzik, sőt boríték sincs, valószínűleg egy Kosztolányi leveléről készült gépiratos másolattal állunk szemben. A szövegből azonban egyértelműen kiderül, hogy a fenti (1934. decemberi) levélre küldött válaszról van szó.

 

„Nagyságos Forgách Géza urnak, a Prágai Magyar Hirlap szerkesztőjének  Prága

 

Igen tisztelt, kedves szerkesztő uram, sajnálattal értesültem, hogy ajánlatában eddigi csekély tiszteletdijamat is felére óhajtaná leszállitani. Ezt az ajánlatot ön »szinte sértő«-nek nevezi. Én megalázónak érzem. Éppezért nem fogadhatom el, bármennyire együtt érzek is önökkel s méltányolom azokat a szomoru körülményeket, melyekkel küzködnek. Ha az én sokoldalu, nagyarányu munkásságomat, mely sohasem másodközlés, hanem egyidejü közlés, csak ennyire értékelik, akkor helyesebb, hogyha megszüntetjük kapcsolatunkat. Az, amit ön felajánlott havi tiszteletdijul, a gépirási és bélyegköltségemre se igen futja. Amennyiben tehát más ajánlatot nem tehetnek, arra kérem önt, ezuttal hivatalosan és ön által a Prágai Magyar Hirlap kiadóhivatalát is, hogy nekem járó teljes tartozásukat s a szerződés szerint való törvényes végkielégitést sziveskedjenek minél előbb kifizettetni. …

… jó hive  Kosztolányi Dezső

 

Erre a kioktató levélre már nem jött közvetlen válasz. A Prágai Magyar Hírlap más taktikát alkalmazott: feltehetően a lap pesti kirendeltségénél tájékozódtak Kosztolányi haragjának mértékéről, vajon komolyan gondolta-e az író, hogy végleg megszakítja a kapcsolatot velük? Kosztolányi cikkei nyilván emelték a lap irodalmi színvonalát. Minderre a Prágai Magyar Hírlap budapesti szerkesztőségének egyik munkatársi válaszából következtethetünk.

 

„Nagyságos Lükő Géza urnak    Budapest, 1935. márc. 10.

vezérigazgató  Prága

Kosztolányi-ügy

 

Kedves Gézám!

Március 4-én kelt leveledre tisztelettel értesitelek, hogy Kosztolányi Dezső urral semmiféle szerződést nem kötöttünk. Megállapodtunk vele abban, hogy vasárnaponként ugyanazt a cikket adja le számunkra, a melyik a Pesti Hirlapban jelenik meg. Ezért havi 120 – egyszázhusz – pengő tiszteletdijat kap a prágai Kiadóhivataltól. Ezen tulmenően semmiben sem történt megállapodás.

Hogy mennyi a vele szemben még fennálló tartozásunk, erre nézve – sajnos nem adhatok e pillanatban pontos felvilágositást, mert az utolsó fizetésről szóló nyugta nincsen a kezemben. Bizonyos azonban, hogy tartozunk még neki. Kosztolányi nincsen Pesten, és igy nem tudtam vele érintkezésbe lépni. …

Kérem, hogy bejelentéseimet tudomásul venni sziveskedjél.

Szeretettel és hüséges barátsággal köszönt

Zólyomi Dezső/?/”

 

Így telt el az 1935-ös esztendő, tartozás, hátralékos tiszteletdíj, egyidejű közlések, vagy az se. A következő levelet ismét a kiadóhivatal küldi az írónak. A téma: a meglévő szerződés felbontása.

 

„Nagyságos Kosztolányi Dezső iró urnak          Budapest

 

Mélyen tisztelt Iró Úr!

Lapvállalatunk vezetőségének álláspontja értelmében Munkatársainkkal esetleg fönnálló fix megállapodásainkat föl kell bontanunk s a jövőben pénzügyi okokból csakis cikkenkint honorálhatjuk Munkatársainkat. Őszinte sajnálattal közöljük ezt Nagyságoddal, egyuttal azonban azon reményünknek adunk kifejezést, hogy nagyértékü irásaival ezután is meg fogja tisztelni Iró Úr lapunkat.

Kérésünk ezekután az, hogy méltoztassék tudomásul venni, hogy folyó évi február elsejétől kezdve a fix megállapodás megszünik közöttünk, – továbbá sziveskedjék közölni velünk, hogy esetenkint egy-egy cikkért (irásért) mily összegü tiszteletdijra tart igényt. Februártól kezdve havonként egy-két irást szeretnénk Öntől vásárolni. Mihelyt jobb lesz pénzügyi helyzetünk, igyekezni fogunk visszaállitani Nagyságoddal kapcsolatban az eddigi helyzetet. …

Kedvező válasza reményében maradunk őszinte tisztelettel készséges hivei a felelős szerkesztő távollétében: Darvas

 

Dr. Kvatkó Pál”

 

Feltehetően a lap pénzügyi helyzete nem javult ezután sem, mint ahogy Kosztolányi betegsége sem fordult jobbra, hiába utazott ismét Stockholmba. Itt kapta meg a kiadó levelét a szerződés felbontásáról. A hosszas huzavona után inkább megkönnyebbülés lehetett, mint csalódás. Stockholmból a választ már nem az író írta, hanem az ő nevében felesége egy postai levelezőlapon.

 

„Lükő Géza úrnak

Prágai Magyar Hírlap szerkesztősége Praha, Csehszlovakia

Stockholm 1936. febr. 20.

 

Igen tisztelt igazgató uram, itt ért bennünket a Prágai Magyar Hirlap elhatározása, mely az urammal évek óta fönnálló szerződést fölmondotta. Ezt természetesen tudomásul vesszük és tisztelettel közöljük, hogy igényt tartunk – minden olyan kárpótlásra, melyel az ilyen önnáló – munkásság jár, azonkivül kérjük, hogy a lap régi tartozását, mely eddig 860 Pengő, sziveskedjenek a legrövidebb időn belül kiegyenliteni. A fizetési feltételekre vonatkozólag megbizzuk egy csehszlovákiai ügyvéd ismerősünket, hogy tárgyaljon a Prágai Magyar Hirlappal. Egyébként mindenképpen rendelkezésükre vagyok csak azt hangsulyozom, hogy nem csekély betegségemben sürgősen minden fillérre szükségem van. Igaz híve és tisztelője:

Kosztolányi Dezső nevében”

 

A nagybeteg író és felesége hamarosan hazatértek Stockholmból, s várták a prágaiak jelentkezését, vagyis a pénz átutalását, hiszen minden fillérre szükség volt. Március közepén sem volt még válasz, s Ilona asszony – ezúttal saját nevében – lépett föl követelvén a hátralékot. Bár a címzés, boríték hiányzik, feltehetően megint Lükő Gézának írt, esetleg Forgách Gézának.

„Igen tisztelt főszerkesztő úr,

Budapest, 1936 márc. 16.

Stockholmból haza érkeztünk s az uram nagybetegen fekszik a János szanatóriumban. Arra kérem főszerkesztő urat, legyen szives intézkedni, hogy az uramnak járó 860 Pengőt, a felmondási időre járó összeggel együtt sürgősen megkapjuk. Nagyon rosszul esne, ha közvetitő segítséget kellene igénybe vennünk. Az uram mindig pontosan teljesítette kötelezettségét és ha ismét dolgozni fog, örömmel veszi fel ujra a kapcsolatot, egy ujabb megállapodás szerint. Kérésemet nyomatékosan ismételve vagyok főszerkesztő úr igaz híve: Kosztolányi Dezsőné”

 

Vajon ki hitte még komolyan azt, hogy Kosztolányi rákos betegsége másfél évnyi szenvedés után jobbra fordul? Nem lehettek sokan. Bár a feleség az általa írt visszaemlékezésben többször is említi, hogy az orvosok még ekkor is hitegették az írót is és a hozzátartozókat is: bármily rossz állapotban is van, még felépülhet. Ez a kegyes hazugság bizony a közép-európai térségben igen elterjedt volt sokáig. Kosztolányi esetében magát a pontos diagnózist sem hazai orvosok állították fel helyesen, az első stockholmi látogatása idején az onkológus orvos közölte Kosztolányinéval, férjének karcinómája van. (Kosztolányi Dezsőné: Kosztolányi Dezső. Bp., Holnap, 1990.)

Ilona asszony tehát reménykedik még, ezért írja a levélben: „ha ismét dolgozni fog, örömmel veszi fel ujra a kapcsolatot”. Ha Kosztolányi mégis meggyógyult volna, nem valószínű, hogy örömmel vette volna fel a kapcsolatot a prágaiakkal. Vagyis az „örömmel felveendő kapcsolat” csak azért kerülhetett be a levélbe, hogy mielőbb megkapják a szerkesztőségtől a régen várt hátralékot.

A pénz csak nem érkezett meg március végéig sem, így a Kosztolányi házaspár kénytelen volt „közvetítő” segítségét igénybe venni, vagyis ügyvédhez fordulni. Dr. Nagy Zoltán ügyvéd 1936. április 1-jén írt rövid felszólító levelével zárul Kosztolányi prágai tiszteletdíjainak története.

 

„T. Prágai Magyar Hírlap, Praha. Panska Ulica 12.

 

Kosztolányi Dezső ügyfelem, aki sulyos operáción ment keresztül és szanatóriumban fekszik, megbizott, hogy kintlévőségeit hajtsam be, minthogy betegsége igen nagy összegeket emészt fel. Minthogy ügyfelemnek Önök is tartoznak 860.- pengővel és ezenkivül a felmondási időre járó javadalmazásával,

… ezen összegeket sürgősen átutalni sziveskedjenek.

Teljes tisztelettel Dr. Nagy

 

Hogy fizetett-e a szerkesztőség vagy mégse, nem tudjuk. Az viszont bizonyos, hogy az író az egész 1936-os évet márciustól a János Kórház fertőző sebészeti osztályán töltötte. Közben mindössze alig egy hónapra engedték haza, lakásába. Ez júliusban volt, augusztusban vissza kellett mennie, számos gégemetszés várt rá november 3-án bekövetkezett haláláig. Ilona asszony végig mellette volt, etette, felolvasott neki, reménykedett és elcsüggedt, de emlékezéseiben a közben felmerült anyagi nehézségekről, hátralékokról, tartozásról és tiszteletdíjakról semmit se írt. Még az is lehet, hogy mindenki megfeledkezett erről, más pénzforrások kerültek előtérbe. Kosztolányi meghalt és eltemették. Ez volt a fontos, még József Attilának is, aki 1937-es Thomas Mann üdvözlése című versébe is bevette a halált, mint tényt:

„Most temettük el szegény Kosztolányit,

s az emberségen, mint rajta a rák,

nem egy szörny-állam iszonyata rág”

 

A fent vázolt pénzügyekhez hasonló módozatok mindig is mellékesek és elhanyagolhatóak voltak és lesznek is egy művész életművében. Inkább csak furcsasága érdekes a dolognak, meglepetésként hat, hogy egy író is a piacról él, vannak kiadásai, tartozik és tartoznak neki is. Mindössze kiegészül, teljessé válik a róla eddig alkotott kép. Így van ez jól.