Falusi Márton

Rád nézve utána

ad notam Szeptember végén

Most nyúlnak a hölgyön a sztreccs boreászok,

alléra kepesztet erős feneket,

félnapnyi magány elején beparázok:

én tettem-e életemért eleget?

Tyúk csőre szemelgeti végig az udvart,

mint tűsarok ír tele földhivatalt,

metrumra irón fara ring, ki-kirugdal –

agilis daliának adom ki magam.

„Pecunia non olet” – ennyi a sláger,

könnyen fanyalog, ki csak elmaradoz,

de én, kire koldusa presztízse ráver?

Választva hiún a bohóckalapot

tág munkaidők jogi praxisa passzé,

árnyat vet e titkolodó papíron

rézmetszetű honfiú, római arcél,

mit körbecirógat a hűs horizont.

Mondd, doktori címedet átíratod majd?

Ítéljenek inkvizitorikusan:

„hasznos maga, vagy sem a társadalomnak,

személyit elő, igazolja, Uram!”

Erkölcsi kenőanyagát dögönyözze

roncsolt menetekbe, csapágyaiba,

anapesztusait vigye föl gyönyörödve –

rád nézve utána, Hazám, naivan!