Ébert Tibor

A cirádás korláton túl

(Novotny Gergely emlékére)

a cirádás korláton túl

élesre fent penge a messziség

az aszfaltos utcák

szakadt bakancskéreg utakká vedlenek

s hol újságpapirosba csomagolt

zsíros kenyérben szikkadt a nyár

a piramisépítő idő

nyüzsgő lárvái alatt

elmozdult a föld

a cirádás korláton túl

a kis gabányi mosolyára

kiszakadt az ég

fekete csigák másznak a füveken

hűvös kapuöböl felé terel

a hat kubikos

aki eljött értem

a tornyon fennakadtak a koszorúk

szalaguk füstköd

lengeti majd a szél

eltalicskázza a könnyeket

a könyveket árkokba messze

a cirádás korlát mögött a pedellus

csöngőjét rázza kiabál

Tornyok

a tornyok bejöttek

a szobámba

a torony a galambokkal

a torony az idővel

számlap meg mutatók nélkül

a torony harangjával némán

szent györggyel a torony

a tornyok bejöttek a szobámba

hogy kiröpüljenek a galambok

itt hagyják az időtlenséget időt

zengjen a harang éjjel-nappal

s megöljék a sárkányt

kifolyjon a vére

Nem jött el senki

nem jött el senki

én vagyok

nemsokára öt óra

s ez a higanyezüst délután

az estbe süllyed le

lassan átváltozik a völgy

mély színű nyitott szarkofággá

nem jött el senki

én vagyok

hószagú volt a reggel

amikor elindultam

varjak ültek a fákon

nem jött el senki

Kilencágú fa

kilencágú fa az ősz

fekete madár az ötödik ágon

alatta a botos, zöld ruhájú csősz

ül s a lányra néz

fehér vállára

a homokban bronzra mélyülnek

a csillámló homokszemcsék

felrebben a fekete madár

széttárja szárnyát

a hetedik ágra száll

ül mozdulatlan csöndben

mosolyog a botos, zöld ruhájú csősz

a lányra néz

fölötte kilencágú fa az ősz