Ébert Tibor

A másolat

láttam őt

önnönmagamat

szemembe nézett

szemébe néztem

ott feküdt előttem

órákig győzködött engem

hogy az ő igazsága

az igazság

az egyetlen igazság

ő a bizonyosság

s ez az igazság

az enyém is

az én tulajdonom

láttam őt

találkoztam vele

láttam a színeit

a test a hús

az értelem cinkos okoskodásainak

a tudat teremtményeinek

nagy metamorfózisát

a kiáltásokkal lázadásokkal

könyörgésekkel agóniák

hamis cintányérfényeivel

a csendekkel

a csendek némult foszlányaival

a zarándokcsendekkel

kisimult belenyugvásokkal

végtelenségével

az enyémmel

egyetlenségével

……

aztán elfordultam

és bennem továbbnyújtózkodott

az üzenet

az élet másolataként

Vonulás

elvonulnak…

hosszú defilé

vonul ami

halottból élő

a végtelenségbe

nézem ezt a

csörgősipkás vonulást

(sziszifuszi menetelés)

messzire az örökkévalóság

hajadonfőtt mégis

beállok a sorba

utolsónak mint ki

élőből halott

Kérdezd meg az esőt

Körbejárva

feltételesen mondd el,

egészen vagy félig,

kilépve magad tükréből,

közismert tények hajókáznak:

melegek a lábfejek a naptól,

csőtörések ásító napja volt,

a csúszdák lelkiismerete csöndes…

Vedd komolyan,

készülj fel a változásra:

kérdezd meg az esőt.

Tisztulás

az ember bebújik a csatornába

s a párás szőrös meleg

foszlányos csöndjében

várja nagy metamorfózisát

lassan kiürül belőle

elfelejti a felszín magasztosságát

álnok és álszent önáltatásokkal

teletűzdelt csodáit

a mocsok szenny fekália patkányok

árnyaival begöngyöli bepólyálja

a maradandó csatornalét: a tisztulás

Szilánkok

vonzások tekintetében

falfehér az arcom

így mázolják át

festékekkel púderekkel

s álarcot kapok

a rám pingált ábrák

jelek játék jelentőség

misztérium átváltozásaiban

klaunként bohócként

mutatványosként színeimmel

a harsogókkal s a némákkal

maskarámmal

tárgyak jelenségek közegében

pőre magammal

szem a homlokom rejtőzésében

tükrök előtt állok

hogy bennük összetörjek

a végtelenség szilánkjaira