Erdélyi Sándor

képzőművész

 

A gyermek- és ifjúkori élmények kitörölhetetlen nyomot hagytak benne.

A vidéki emberek mentalitása, a természettel magától értetődő együttélése még ma is elevenen él az emlékeiben.

Egykori rajztanára, első mestere Kraumann Erik volt, aki atyai barátja és támasza kamaszkora és felnőtté válása idején, az ő művészete, embersége, életfelfogása kitörölhetetlen nyomot hagyott benne.

1973-ban érettségizett Pécsett a Művészeti Szakközépiskolában, ötvös szakon. Az ottani emlékezetes tanárai: Simon Béla, Rétfalvi Sándor, Nádas Éva, Palotás József és Bérces Gábor.

A természetábrázoló tanulmányok, rajzok és festmények hosszú sora biztos alapot nyújtott egyéniségének kifejlődéséhez. Tájképek, portrék és kompozíciók százai után jutott el jelenlegi kifejezésmódjához.

A színek és formák mellett mindig is fontos volt számára a felület kialakítása. Az első plasztikus képét 1978-ban készíti, a címe Sáros út, mellyel egy országos pályázaton első díjat nyert 1982-ben.

1981-ben Budapesten volt az első kiállítása. Azóta közel harminc önálló és számtalan csoportos kiállításon szerepelt, egy alkalommal Ausztriában is bemutatkozhatott.

Az utóbbi néhány évben piktúrája, erőteljesebb irányt vett. A képei emóciógazdagok, rejtélyesek, színviláguk izzó és erőteljes.

Festményei főként magánszemélyeknél vannak, de számos munkája található holland és osztrák gyűjtőknél, illetve különféle intézményekben.

Tagja a Független Magyar Képzőművészeti Egyesületnek.