E. Bártfai László

 

                         Mesterséges csendek

 

„bekerített csendben”

Zelk Zoltán: Ha ott (1971)

 

A fülsiketítő zaj tompításának ősi, önkéntelen módja a fülhöz kapott két kéz. A mozdulat antropológiailag kódolt, a világon mindenütt ugyanaz. Ha szükségét érezzük, mindannyian azt tesszük, amit Szép Ernő: „A kávéház beszél, mormol, csobog, zúg, énekel… a két tenyerem a két fülemre tapasztom”.[1] A norvég Edvard Munch négy változatban is elkészített Sikoly (Skrik, 1893, 1893, 1895, 1910) című képének előterében látható alak azért tapasztja a fülére a kezét, hogy ne hallja a saját kiáltását. A három bölcs kölyökmajom festett faszobra a XVII. században épült nikkói Toshogu-szentély istállójának egyik oldalfalát díszíti. Az első majomkölyök a fülét tapasztja be, a második a száját fogja be, a harmadik a szemét takarja el. Azt teszik, amire az anyjuk okította őket: nem hallják, nem beszélik, nem látják a gonoszságot. Ugyanaz a mozdulat, a fülhöz emelt kéz, a három példában mást és mást jelent: – Megsüketülök, nem bírom tovább hallgatni. – Szörnyű, nem akarom hallani. – Úgy teszek, mintha nem is hallottam volna semmit. Az önkéntelen mozdulat a mások vagy magam keltette elviselhetetlen zaj tompítását szolgálja, míg a fülét szófogadóan betapasztó kismajom mozdulatában pontosan az életbölcsesség harmadrésze ölt testet. Az első két esetben a mozdulatot használják, míg a harmadik esetben csak utalnak használatára. A fül átvitt értelmű betapasztásának kárhoztatása gyakori a teológiai szövegekben és a templomi prédikációkban, hiszen Máté evangéliumában az áll, hogy „Akinek van füle, hallja meg” (Mt 11,15).

 

A kifejező testmozgás, a mozgásos kommunikáció tudományát, a kinezikát Ray Lee Birdwhistell amerikai antropológus alkotta meg 1952-ben megjelent, Introduction to Kinesics című könyvében, melynek alapgondolata abban a megállapításban foglalható össze, hogy „Nincsenek »jelentés nélküli« motorikus tevékenységek.”[2] Nevéhez fűződik a kinegráfnak nevezett leírási módszer, melynek segítségével a végletekig leegyszerűsítve ábrázolta az egyes testrészeket, és helyzetüket, mozgásukat is jelezte. A pusztán testmozdulatokból álló kommunikációt nyelvnek tekintette, és a testnyelv alapegységeinek – a fonéma mintájára – a kinéma (kineme) nevet adta. A nyelvi párhuzamot kiteljesítve kinemorfémának (kinemorpheme) nevezte a kinémákból összetevődő, immáron jelentéssel rendelkező mozdulatsorokat. A kinemorfémák pedig bonyolultabb szerkezeteket, kinezikai szintagmákat alkotnak.[3] Az egyes kinezikus formák kulturális eltéréseket mutathatnak. A fülre tapasztott két kéz – alapjelentésében: ’nem bírom tovább hallgatni’ – alighanem egyetemesnek mondható, távoli rokona, a száj elé emelt jobb mutatóujj is számos helyen a hallgatásra való felszólítás jele, de példának okáért a kiöltött nyelv nem mindenütt számít gúnyolódásnak, hanem a meglepetés, a bűntudat, a harag, a tagadás, netán a bölcsesség kifejezése.[4] A süket és a néma csend jelentése már a testnyelvben is elválik egymástól. Hangzó változatuk, a néma csend és a süket csend állandósult szókapcsolat. Bár a szóhasználat ingadozó, mindkettő egy állapot maradéktalan meglétéről ad számot, a süket csend egy természeti állapothoz, míg a néma csend emberek közös hallgatásához kapcsolódik szorosabban. A süket csend van kijelentés egy nyers tényről, egy tisztán akusztikai állapotról tudósít, míg a néma csend van kijelentés egy nem tisztán akusztikus, társas csend meglétét állítja, amely gyakran kommunikatív, sőt intézményes tény is lehet, mint amilyen például az egyperces gyászszünet a labdarúgó-mérkőzések előtt.

 

A következőkben néhány valóban létező hangkioltó eszközt ismertetek vázlatosan. A zajcsökkentés kétféleképpen, passzív és aktív eszközökkel, technoló­giá­val valósítható meg. A passzív eszközök közül a legegyszerűbb és legismertebb a füldugó. Régebben viaszt használtak erre a célra. Kirké istennő intelmére ­Odüsszeusz magát a bárka árbocához köttette, a társak fülét pedig tenyerében meglágyított viasszal tapasztotta be, hogy ne hallják a két Szirén „mézes dalait”.[5] Manapság habosított műanyagok, szilikonok szolgálják ugyanezt a célt, szinte teljesen kiszorítva a természetes anyagokat. Az egyes füldugómárkák elnevezése csaknem mindig beszélő név: Szundi, Szilencium, SleepSoft. A passzív zajcsökkentés voltaképpen nem egyéb, mint a zajforrás és a kibocsátott zajtól megóvni kívánt terület tényleges elválasztása egymástól. Két lehetőség van: vagy a zajforrást, vagy a megóvandó területet határolják el – teljesen vagy csak részlegesen – hangelnyelő anyagokkal. Az autópályák mellett lakókat hangelnyelő falak védik a hangszennyezéstől. Az újonnan épült lakásokat, irodákat, szórakozóhelyeket is egyre gyakrabban látják el hangszigeteléssel. A kedvező hangelnyelő tulajdonságokkal rendelkező hagyományos anyagokat, mint amilyen a kőzetgyapot vagy a parafa, lassan felváltják az újonnan kifejlesztett, rugalmas, összetett (kompozit) anyagok, természetes vagy szintetizált polimerek. A fejlesztők azt a jelenséget használják ki, hogy a hangátadás számottevően csökken, ha a hang különböző sűrűségű anyagokon halad át.

A szóban forgó eljárásokkal igen kedvező csillapítás érhető el a közepes és a magasabb frekvenciákon. Ellenük szól viszont borsos áruk. A különleges anyagok beszerzése, a rendszer telepítése (akusztikai tervezés, az elnyelők szakszerű elhelyezése, rögzítése) rendkívül költséges. A passzív hangelnyelők másik hátránya, hogy súlyuk és méretük tovább szűkíti alkalmazhatósági körüket: gépjárműveken, repülőgépeken, helikoptereken stb. csak korlátozott mértékben használhatók. A passzív rendszerek akkor hatékonyak, ha a hangelnyelő anyagok vastagsága összemérhető a hang hullámhosszával. Alacsonyabb frekvenciákon a csillapítandó hang hullámhossza méter nagyságrendű, ezért – 100 Hz alatt – a szerkezet súlya, mérete és a felmerülő tetemes költségek ésszerűtlenné teszik alkalmazásukat. Az egyik legújabb német zajcsökkentő elem, a PhoneStar (Wolf Bavaria, 2005) magyar elnevezése: csendlap. A lakó- vagy irodahelyiségek falára, mennyezetére felszerelt vékony lapok apró szemcséjű homokot tartalmazó, műgyantával átitatott karton­rétegekből állnak. Mivel a csend nem anyagnév, az összetett szó előtagja – a járólap mintájára – a rendeltetésre: ’hangelnyelés’ utal, nem a lap anyagára, mint például a márványlap esetében. A csend azonban néhány tekintetben emlékeztet a főnevek és a melléknevek határvidékén található anyagnevekre, amelyek talán a nem megszámolható dolgokat jelölő főnevek közé sorolhatók a legszerencsésebben. Beszélhetünk egy, két vagy három székről, de egy, két vagy három csendről már nem, amire még a gyermekmondóka sem cáfol rá: „Egy csend, / két csend, / három csend. / Vigyázz, / el ne csend!” Ha a csend többes számban áll – mint e tanulmány címében is: Mesterséges csendek –, akkor nem valamiből többet vagy sokat, hanem fajtát jelent, hasonlóképpen a magyar borok szókapcsolathoz.

 

A csendszoba, a wellnesshotelek új szolgáltatása, csak a nevében csendes. Kétségkívül nyugalmat sugárzó helyiség, de többnyire nem lezárt tér, hegyre, tóra, tengerre nyíló, széles ablakokat vágtak a falába. Pontosabb elnevezés volna a relaxációs szoba. E helyiségek mennyezete sokszor a csillagos eget idézi, az illatfürdő és a gongok rezgései pedig – a hirdetők állítása szerint – „cirkuláltatják a pozitív energiákat”. 2013 tavaszán adták át az Amszterdami Egyetem kórházának rák- és sebészeti központjában a háborítatlan elmélyülést szolgáló csendszobát (Stiltekamer), melyet a Studio D/Dock tervezett és nyomtatott ki. Az olasz Francesco Messori elképzelését ugyanis honfitársa, Enrico Dini, a D-Shape, a háromdimenziós épületnyomtatás feltalálója váltotta valóra. Az év nyarán a hangzatos szalagcímeket kedvelő szakújságírók mennydörgő csendszobának nevezték el a Mercedes új luxuslimuzinját (S 63 AMG), egyszerre utalva a gépkocsi rendkívül kedvező gyorsulási tulajdonságaira, illetve arra, hogy a konstruktőrök szinte teljesen kirekesztették az utastérből a külvilág zajait. A csendszoba a híradásokban egyre gyakrabban tűnik fel ’süketszoba’ jelentésben, a szinonimává válás folyamatának lehetünk tanúi. Az inkább szakkönyvekből, egyetemi jegyzetekből ismeretes visszhangmentes kamra kifejezés is egyre többször fordul elő az újságnyelvben, mégpedig attól függetlenül, hogy a szóban forgó helyiség terem nagyságú-e, vagy valóban csak akkora, mint egy kamra. A süketszobát régebben camera silentának ’csendes szobá’-nak is nevezték.

 

A süketszoba hangtani mérések (audiometria, akusztika) végzésére szolgáló ablaktalan helyiség, melyet úgy építettek meg, hogy kizárja a külvilág hang­jait. A legtökéletesebb megoldás az, ha rugókon függesztik fel egy még nagyobb szobában, mintegy abban lebeg, így padlója, mennyezete, falai nem érintkeznek semmilyen szilárd anyaggal. Falait hangszigetelik, felületét úgy alakítják ki, hogy elnyelje a belső térben keletkezett hangokat. A süketszobában többek között a hallásküszöböt mérik, illetve azt vizsgálják, milyen mértékű a hallásvesztesége azoknak, akik különösen zajos munkahelyen dolgoznak. Azt is vizsgálják, milyen egy hangforrás – repülőgépmotor, fúrógép vagy műszerkijelző – közvetlen, visszaverődéstől mentes hangja, zajszintje. Az angol kifejezés – anechoic ­chamber ’visszhangmentes helyiség’ – fizikai értelemben telitalálat, míg az összetett magyar szó – süketszoba – az egyén tapasztalata felől ragadja meg a jelenséget. 1951-ben a zeneszerző John Cage a Harvard Egyetem süketszobájában döbbent rá, hogy teljes csend nem létezik. A világ legcsendesebb helyisége Steven Orfield laboratóriumában, Minneapolis (Minnesota) belvárosában, a Seward városrészben található. A Guiness-rekordról 2004. január 21-én kiállított tanúsítvány –9,4 dB-t hitelesít. (Összehasonlításképpen: 30 dB körül érzékeljük csendesnek a szobát, amelyben tartózkodunk.) Azok a vállalkozó szellemű emberek, akik bemerészkednek ide, csak a saját testhangjaikat – szív- és tüdőhangok, nyelés, gyomorkorgás, a fül halk pattogása – hallják. Steven Orfield megfogalmazása szerint: „A süketszobában mi magunk válunk hanggá.” A vizsgálati személynek gyakran támadnak hallucinációi, de ha sötétben kell lennie, csaknem mindig. A csúcstartó mindössze 45 percet bírt ki a süketszobában, de örökkévalóságnak érezte az eltelt időt. Az Európai Űrkutatási és Technológiai Központ (European Space Research and Technology Center – ­ESTEC) James Clerk Maxwellről elnevezett visszhangmentes helyiségében, a hollandiai Noordwijkban 2005 óta nemcsak akusztikai kísérleteket végeznek, hanem űreszközök elektromágneses interferenciáját és áramlási diszturbanciáját is mérik.

 

2010. október 1-jén, az önkormányzati választások előtt két nappal az őszi PLACCC Fesztivál keretében egy furcsa, soha nem látott alkalmatosságot gurítottak ki a Moszkva térre (2011. május 12. óta ismét Széll Kálmán tér), a metrókijárat közelébe. Kukucska Gergely építész és Nagy Attila Balázs akusztikus (D1618 Műhely) egy kétszer két méter alapterületű csonkolt hasábban önjáró süketszobát alakított ki. A csendautomata délelőtt 10-től este 6-ig üzemelt. A sárgára mázolt kabinba, melynek egyik oldalára keresztirányban fekete csíkokat festettek, bárki térítésmentesen betérhetett öt percre, hogy az ajtót magára zárva, a lüktető forgalom kellős közepén élvezze a csendet. Még ki is kukucskálhatott a térre egy kajüt­ablakon. A BKV-sárgára mázolt, csíkos fülkét megkedvelték a járókelők. Szívesen tértek be a fülkébe akkor is, amikor az Erzsébet téri Gödör mellett (2010. október 4–10.), majd a Műcsarnok bejárata előtt (Egyszerű többség kiállítás, 2011. március 26 – április 23.) vesztegelt, hogy ráébredjenek az akusztikai hulladék eltakarításának szükséges voltára. Egy hallókészülékeket és hallásvédő eszközöket gyártó cég támogatásával 2012 májusában már tíz keréken gördíthető csendeskabint helyeztek ki a főváros forgalmas köztereire, metrólejárókba, áruházakba. Az eseménysorozat szervezésével megbízott Hallásvilága.hu Nonprofit Kft. munkatársai füldugókat is osztogattak a járókelőknek, hogy így hívják fel a figyelmet az egyre gyakoribb halláskárosodásra és a cég termékeire. A téglalap alapú, fehér műanyag hasábok a műszaki átvétel után távolról otromba jégszekrényre, közelről a vidéki strandfürdők jegyszedőfülkéire emlékeztettek. Az utolsó ecsetvonásokat most is a festőkre hagyták. Aknay János, ef. Zámbó István, Koronczi Endre stb. ezeknek a téglatesteknek az ajtajára, ablakára festették a fül és hallás ihlette alkotásaikat.

 

A rögzített vagy gördülő süketszobákat a hangmérnökök úgy alakítják ki, hogy oda még a legkisebb zaj se szűrődjön be, onnan még az ordítás se szűrődjön ki. Egy új magyar találmány azzal kecsegteti jövőbeni tulajdonosát, hogy a legközönségesebb szobákban is bátran kieresztheti a hangját, mégsem fog senkit sem zavarni. Az OrdiTronic egy vastagabb csőre emlékeztető készülék. A hangelnyelő alkalmatosság elsődleges rendeltetése az egyénben felgyülemlett munkahelyi feszültség levezetése. A feltaláló, Tóth Gergő azt nyilatkozta a Blikk című bulvárlapnak (2012. január 22.), hogy a kipufogóra hasonlító találmányának már a prototípusa is elkészült. A legkülönfélébb színárnyalatokban és mintázatokkal gyártják majd, ha egyszer végre a fejlesztők rendelkezésére áll a kivitelezéshez szükséges összeg. Egy úgynevezett crowdfunding portálon próbálták összegyűjteni a makacs érdeklődők és a nagyobb kockázatot vállaló befektetők pénzét. A kreatív projektek közösségi finanszírozására létrehozott honlap (www.creativeselector.hu) 2012 kora tavaszán az üvöltőcső mellett kizárólag nőknek tervezett széket, kutyák és gazdájuk egymáshoz illő ékszerkollekcióját kínálta. Amíg a mintegy 35-40 centiméteres cső (állítólag) még az ordítás hangját is elnyeli, addig a hagyományosan szaruból vagy szarvasagancsból, újabban fémből, műanyagból készült kutyasíp az ember számára nem hallható, magas frekvenciájú hangokat ad ki. (Az egészséges fiatal felnőttek által érzékelhető rezgéstartomány 20 és 20 000 Hz között van.) Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy többnyire a legközönségesebb zeneszerszámok hangterjedelme is meghaladja az emberi fül hallásküszöbét. Az önmagukban nem hallható hangok két, egy időben megszólaló felharmonikus különbségeként azonban megjelenhetnek a hangképben. Nincs tehát semmi borzongató misztikum abban, hogy a hallhatatlan olykor hallható. Egyre több olyan hangfalat gyártanak és forgalmaznak, amelyekben ultramagas frekvenciájú hangsugárzók is vannak.

Az aktív zajcsökkentés (ANC: Active Noise Cancelling) elvét 1933. január 27-én Paul Lueg szabadalmaztatta Németországban, majd a következő esztendőben az Amerikai Egyesült Államokban is. A feltaláló, a filozófia és az orvostudomány doktora, hosszú éveken át fizikusként dolgozott. A Harmadik Birodalom hatósá­gai­nak packázása és értetlensége miatt a gyakorlati alkalmazás voltaképpen csak a második világháború után kezdődött meg. Az ötvenes évek elején egymást követték a szabadalmak. Akkortájt ez benne volt a levegőben: a szabadalmilag védett rendszerek repülőgépek és helikopterek pilótafülkéjében, később utasterében csökkentették a zajt. Az aktív zajcsökkentésnek nagy előnye, hogy különösen kis és közepes frekvenciákon (0 Hz-től 1 kHz-ig) hatásos. Lueg azt ismerte fel, hogy az interferencia jelensége alkalmas lehet a zavaró zajok tompítására, kioltására. A hanghullámok ugyanis erősíthetik (konstruktív interferencia), gyengíthetik, akár ki is olthatják egymást (destruktív interferencia). A destruktív interferencia jelensége a következőképpen írható le: ha két azonos frekvenciájú hanghullám fáziskülönbsége 180° – azaz ellenfázisban vannak –, akkor a hullámhegy egy hullámvölggyel esik egybe. Kioltják egymást. Az eredő amplitúdó ekkor: A = |A1 – A2|. Ha A1 = A2, akkor az eredő amplitúdó nulla. A hangkioltó készülékek tervezői éppen ezt a hatást szeretnék előidézni, a hangmérnökök pedig a tiszta hangkép érdekében elkerülni. A hanghullámok egymást kioltása ugyanis szándékolatlan is lehet, sok bosszúságot és fejtörést okozva a hangfalakat építő, koncerttermeket hangosító vagy lemezfelvételeket készítő szakembereknek.

 

Az ANC az interferencia elvén működő elektroakusztikai rendszer. A zavaró jelet (amely általában hallható zaj, de általánosabb értelemben bármilyen rezgés lehet) a konstruktőrök úgy szüntetik meg, hogy a zavarhatással egyező amplitúdójú, de ellentétes fázisú másodlagos zajt (rezgést) juttatnak a rendszerbe, mégpedig oda, ahol a zavar fellép. A zajforrásból érkező jelet a beavatkozó hangszórókból (aktuátorokból) kiadott inverz zajjal nyomják el, és így – a hanghullámok destruktív interferenciájának eredményeként – csöndes zónák alakulnak ki a hibamikrofonok környezetében. A csöndes zónák a mikrofonok r sugarú környezetében alakulnak ki, ahol r hozzávetőleg az elnyomandó jel hullámhosszának negyede. Ha például a zavarjel 50 Hz frekvenciájú, akkor r = 1,7 m, 1 kHz esetén pedig r = 0,085 m. A példa szemléletessé teszi az ANC-rendszerek felhasználásának korlátait: mivel nagyobb frekvenciákon a hullámhossz egyre kisebb, a kialakítható csöndes zónák mérete is számottevően csökken. A hangszórókat tápláló jel a hibamikrofonok jeleinek és a zajforrásból közvetlenül vett referenciajelnek a segítségével, bonyolult jelfeldolgozási algoritmussal határozható meg. A jelfeldolgozásnak valós időben, néhány milliszekundum alatt meg kell történnie, ezért nagy sebességű digitális jelprocesszorokat (DSP: Digital Signal Processor) építenek a készülékekbe. A mikrofonok jelei analóg/digitális átalakítás (A/D) után kerülnek a DSP-re, a hangszórók végerősítőit pedig a DSP kimenetéről, D/A-átalakítókon keresztül táplálják. Korábban dinamikus hangszórókat alkalmaztak aktuátorként, de hátrányai (hatalmas teljesítményigény, méret és súly) miatt egyre gyakrabban használnak piezokerámia lapokból álló ellenrezgéskeltőket.[6]

 

Az aktív zajelnyomás során nem elhanyagolható akusztikai késleltetéssel kell számolni, vagyis a digitális jelfeldolgozásnak meg kell „jósolnia”, milyen inverz zaj generálása lesz a leghatásosabb. A módszer ezért sokkal eredményesebb a determinisztikus zajok (csaknem állandó frekvencia és lefutás), mint a sztochasztikus zajok kioltására. Szerencsésebb sorsú országokban a légkalapáccsal dolgozó munkások aktív fülvédőt viselnek. A determinisztikus zajok további ismert példái: az ipari transzformátorok búgása, a nagy teljesítményű ventilátorok, klímaberendezések üzeme, a gépjárművek hajtásrendszere keltette zajok, a turbólégcsavaros repülőgépek hajtóművének, légcsavarjának, a helikopterek rotorjának zaja, rezgései. A zajelnyomás annál hatékonyabb, minél több mikrofon-hangszóró párt üzemeltetnek a csendesíteni kívánt térrészben, amely sokszor – mint az aktív fülvédő esetében is – pusztán egy emberi fej. A Sony azokat az „ártudatos” vevőket célozta meg a világ első digitális zajcsökkentő fejhallgatójának (MDR-NC500D) kifejlesztésével és piacra dobásával, akik úgy döntöttek, hogy életüket egyhuzamban üzleti úton töltik. Az egykori Malév flottájában is szolgáltak Bombardier DASH8-Q400 típusú turbólégcsavaros repülőgépek, melyek NVS-rendszere (NVS: Noise and Vibration Suppression System) aktív zaj- (rezgés-) csökkentő berendezés. A digitális jelfeldolgozó referenciajelét a légcsavar fordulatszám-jeladója küldi. A törzsbe a légcsavar rezgéseit érzékelő mikrofonokat építettek, a zajelnyomást pedig a törzsborításban elhelyezett, inverz zajjal meghajtott aktuátorok végzik. A légcsavar keltette rezgéseket, zajokat a törzs nagy részében mintegy 20 dB-lel csökkenti a rendszer.

 

A mottóként választott töredék sort – „bekerített csendben” – Zelk Zoltán annyira fontosnak tartotta, hogy egyik kötetének (1971) és versciklusának (1967–1971) is a Bekerített csönd címet adta,[7] holott költészetünkben egyáltalán nem számítanak ritkaságnak a hasonló szóképek. A legismertebb közülük Radnóti Miklós Ez volna hát… (1937) című költeményében található: „Vad versre készülök és rémült csönd kerít”. Még két példát idézek: „Engem a csönd kerít be” (Garai Gábor: Seregélyek…, 1967); „éjszakáival / a csend bekerít” (Varga Rudolf: Dal, 1997). Ezekben a metaforákban a hol tevékeny, hol tétlen csend azt hivatott érzékeltetni, hogy e szűkre vont körön belül magunk vagyunk, azon kívül pedig sötét hatalmak ólálkodnak. A vázlatosan ismertetett aktív és passzív hangkioltó alkalmatosságok viszont – éppen ellenkezőleg – merőben akusztikus csendet vonnak a köré, aki éppen ott található. Kifejlesztésük oka is meglehetősen prózai: a zajosabb világ kifizetődővé tette tömeggyártásukat. A csend valamikor közjó volt. Az osztatlan és ingyenes csendet azonban napjainkra felváltották a magáncsendek szűk, megvásárolható körei: a harcászat, a légi és közúti közlekedés, a munkavédelem, a szórakoztató elektronika legkülönfélébb berendezései és kütyüi. Nem véletlen, hogy a múlt évezred végének egyik meghatározó zenei albuma az Ipari csend címet kapta.[8]

 

Ám van, ami ellen a legkorszerűbb technikai-technológiai megoldások sem nyújtanak védelmet. A szirének hallgatása kétségkívül ilyen. Illetlenség volna, ha végezetül nem ejtenék szót e „kevercslények”[9] különös viselkedéséről, hiszen olyan sokan időztek el ennél a tárgynál.[10] Franz Kafka hűséges barátja, kéziratos hagyatékának gondozója, Max Brod rendezte sajtó alá A nyolc oktávfüzet teljes változatát, amely 1953-ban jelent meg. Kafka 1917. október 23-án, kora reggel A szirének hallgatása (Das Schweigen der Sirenen) címmel jegyezte fel ezeket a sorokat, nem volt rest hozzáfűzni azt sem, hogy az ágyban:

 

„Mármost van azonban a sziréneknek egy éneküknél is borzalmasabb fegyvere, nevezetesen a hallgatásuk. Sosem történt meg, igaz, de talán elképzelhető, hogy daluktól megmenekült valaki, hallgatásuktól azonban egészen biztosan nem. (…)

És való igaz, mikor Odüsszeusz közeledett, a mindenható énekesnők nem daloltak, akár azért, mert úgy gondolták, (…) csak hallgatásuk hozhat eredményt, akár mert (…) elfelejtettek énekelni.

Odüsszeusz azonban (…) nem hallotta a hallgatásukat, azt hitte, énekelnek, és csak ő a védett, ő nem hallja. (…)

Ha a szirének tudatos lények, ott helyben belepusztultak volna ebbe így. De hát csak éltek szépen tovább, mindössze Odüsszeusz menekült meg tőlük.

(…)

Talán, bár ez emberértelemmel felfoghatatlan, [Odüsszeusz] valóban rájött, hogy a szirének némák, aztán így nekik és az isteneknek bizonyos értelemben csak pajzsul tartotta oda a fenti látszat-eseményt ekképp.”[11]

 

A tévesen az athéni Apollodórosznak (Kr. e. 180 k. – 120 k.) tulajdonított Mitológia (Bibliothéké) hozzávetőleg kétszáz évvel később élt szerzője is hírt adott Odüsszeusz szirén-kalandjáról. Elbeszélése szerint nem két, hanem három szirén van, a leányok nevét is tudja – Peiszinoé, Aglaopé, Thelxiepeia –, testi kinézetüket is leírja: „combtól lefelé madár-formájúak”.[12] Veszedelmes lények, Homérosz írja róluk: „a mezőn ülnek (…), s körülöttük az emberi csontok / nagy sokasága hever, rothad, zsugorodnak a bőrök.”[13] Azt viszont „Apollodórosz”-tól tudjuk, hogy „ha akad hajó, amely elvitorlázik mellettük, meghalnak”.[14] Orpheusz is elhajózott a szigetük mellett, megszégyenítve őket lantszavával és igézőbb énekével: „Amikor elhaladtak a szirének mellett, (…) a saját dalaival tartotta vissza tőlük az argonautákat”.[15] A halálos kimenetelű zenei vetélkedőn – az iménti szóhasználattal – Orpheusz destruktívan interferált. Kafka naplóbejegyzése szerint azonban a szirének „éltek szépen tovább”. Legfeljebb találgatni lehet, mi történt, történt-e bármi. Keservesen nehéz eldönteni, mi ez az egész: üzemzavar vagy üzemmód? Odüsszeusz talán csak karaokézni akart, de megszeppent, a szirének pedig play backről hallgattak.


[1]     Szép Ernő: Éjfél, in: Szép Ernő: Sok minden, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat, Budapest, 1914, 11–12.

[2]     Ray L. Birdwhistell: Introduction to Kinesics: An Annotation System for Analysis of Body Motion and Gesture, Foreign Service Institute, Washington, D. C., 1952 (I. 1) 10.

[3]     Ray L. Birdwhistell: Kinesics and Context: Essays on Body Motion Communication (1970), University of Pennsylvania Press, Philadelphia, 1990 (III. 17) 115.

[4]     Vö. Weston La Barre: Kinezika, paralingvisztika és kulturális anthropológia (1967), fordította Dr. Buda Béla, in: Kommunikációelméleti Szöveggyűjtemény, I. Tankönyvkiadó, Budapest, 1977, 142.

[5]     Homéros: Odysseia, fordította Devecseri Gábor, Új Idők Irodalmi Intézet Rt. (Singer és Wolfner), Budapest, é. n. [1947] (XII. 47–52.) 188. és (XII. 173–179, 187.) 192.

[6]     Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Máthé Sándor hangmérnöknek hasznos tanácsaiért, segítségéért.

[7]     Zelk Zoltán: Bekerített csönd, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971

[8]     Madrugada: Industrial Silence, Virgin Records Norway AS, 1999

[9]     Vö. Marót Károly: A szirének, Az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei, XI. 1957, 1–4. sz. 17. skk. – Kisebbfajta könyvvé terebélyesedő elemzése során egyébként élesen bírálja ezt a szóhasználatot, amely a bemutatás szerény céljára érzékletessége miatt alkalmas.

[10]    Franz Kafka halálának tizedik évfordulójára írott tanulmányában Walter Benjamin is kitér a szirének hallgatására: Franz Kafka (1934), fordította Tandori Dezső, in: Walter Benjamin: Angelus Novus. Értekezések, kísérletek, bírálatok, válogatta Radnóti Sándor, Magyar Helikon, Budapest, 1980, 790–791. – Walter Benjamin egy másik magyar nyelvű válogatáskötetének címét a szerkesztő Franz Kafkától kölcsönözte: „A szirének hallgatása” (válogatta és fordította Szabó Csaba, Osiris Kiadó, Budapest, 2001). – George Steiner pedig a szirének hallgatásával fejezi be híres esszéjét: A költő és a csönd (1966), fordította Julow Viktor, in: George Steiner: Egyre távolabb a szótól. Tanulmányok, Modern Könyvtár 183. Válogatta és az utószót írta Sükösd Mihály, Európa Könyvkiadó, Budapest, é. n. [1970] 80–81.

[11]    Franz Kafka: A nyolc oktávfüzet (1916–1918), fordította Tandori Dezső, Cartaphilus Kiadó, Budapest, 2005 (III) 30–31.

[12]    Apollodórosz: Kivonat Apollodórosz Mitológiájából, fordította Horváth Judit, az utószót írta Szepessy Tibor, Az Ókori Irodalom Kiskönyvtára, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 (VII. 18) 153. és (VII. 19) 153.

[13]    Homéros: Odysseia (XII. 45–46) 188.

[14]    Apollodórosz: Kivonat Apollodórosz Mitológiájából (VII. 19) 153.

[15]    Uo. (I. IX. 25). 33.