Kiss Dénes

Kéz köz kézközeli eszköz

Aligha véletlen, hogy a köz szavunkkal már többször is foglalkoztunk az elmúlt évtizedekben, mint ahogy az sem, hogy újra szemügyre vesszük. A gazdag példatárat létrehozó mássalhangzó-képlet a k+z. Rögtön néhány azonnal adódó példa: köz, kéz, eszköz, közel, közös, közösség, kezd, kezdet, küzd, közben, között, közelség, közeli stb. Tovább képezve és ragozva ezeket a szavakat, azonnal a háromszorosát vagy még többszörösét kaphatjuk. Íme: közti, közötti, közlekedés, kézelő, kezel, kezdetben, küzdés, küzdelem, közelében, közösködik, közösül, közvetlen és így tovább. Eközben megakadt a tekintetünk néhány érdekes szavunkon, amely a maguk módján igazi nyelvi remeklések. Lássuk például a közlekedés szavunkat, amely így tagolható: köz-le-ked-és. Persze a hivatalos elválasztása nem ez, hanem a köz-le-ke-dés. De így nem illik bele a magyar nyelv ősi törvényeibe. Rögtön látjuk, hogy amikor ezt mondjuk, mire gondolunk. Hiszen köztünk akkor lesz a legkisebb a „köz”, ha a köz elmegy. Akkor leszünk egymáshoz igazán „közel”. Másként a köz elmegy. Ha teljesen elmegy, akkor szorosan egymás mellett vagyunk. És nincs közöttünk „köz”. Bár amikor még közünk volt egymáshoz, akkor nem voltunk ilyen közel! Érdekes logikai játékot lehet kitalálni, ha még tovább folytatjuk a k+z képletű szavakkal a változatokat. S egyúttal ez is bizonyítja, hogy nyelvünk valójában nemcsak a logika, hanem a filozófia nyelve. Minden ízében erre kínálja magát, valamint a képek megjelenítésére. Ezek okán a költészet nyelve is.

Mi is maga a „köz”? Szűk térség, a szűk mássalhangzó-képlete sz+k, csaknem a k+z ellenkezője. Sőt, mondhatjuk, az is. Aki küzd például, az küszködik is. A küzdelem olykor szükséges, említhetjük az önvédelem esetét. A közlekedés arra jó, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, család, rokonság, barátok. A közösség minél inkább teljes legyen. És amikor azt kérdezzük, hogy „mi közöd hozzá”? Akkor valójában mit kérdezünk? Mivel nem mondhatjuk, hogy nincs közünk hozzá, mármint a nyelvünkhöz, bizony szükséges ezúttal is némi magyarázat. Úgy véljük, ahhoz szükséges olyan szavakat is megvizsgálni, mint a közvetlen, közvetett, közvetítés, nem szólva az olyan nem nagyon szép szavakról, mint az eszközöl, de már az eszköz szép szónak vehető. Vagy a megközelítés, megközelítőleg, közeli, közelség stb. Az sem utolsó kérdés, hogy a „köz” szótőből miért lehetséges a „közösség”, valamint a község, ami maga is kis közösség, stb. szavainkat képezni? Mi az az ősi és közös csíra, amelyből ezek a jelentéstartalmak következnek.

Látványként a térben, a köz olyan, mint a szeglet, zug, zeg-zug, sarok, tehát valami szűkebb hely. Alapjában a közeliséget, falakét, kerítésekét, szurdokokét stb. jelent, ahol a dolgok közötti tér keskeny, kicsi, szűk és így tovább. Mi-köz-ben erről tárgyalunk, látjuk, hogy a „köz” elrejtőzik a szavakban a szótagok között (eközben, aközben, időközben stb.). Az is érdekes, hogy a már ugyancsak emlegetett -hez-höz-hoz képlete, a h+z valójában igen közeli a k+z képlethez, a „h” a „k”-nak rokoni párja! De a ragok értelme is ezt bizonyítja, mert valakihez, valamihez lesz közelebb valaki vagy valami. Hazához, házhoz, ehhez, ahhoz, hozzám, hozzád hoz valamit, amivel például „előhozakodik”, s abból lehet huzavona is. Kérdés a haz-ug-ság eredendő szerepe ebben az esetben?!

Köznek szokták nevezni a szűk utcákat, ilyen köz, olyan köz, mert közel vannak egymáshoz a házak. Ezekben nehéz közlekedni. A közösség pedig az a csoport, amely valamilyen közeli kapcsolatban van egymással. Kis faluban él, kisebb-nagyobb család, miközben beszélhetünk magyar nemzeti közösségről is vagy közösségi akaratról és így tovább. Vannak közeli rokonok, közeli barátok. A dolgok valamilyen okú-célú közelsége alakít közösséget.

Aztán a magyar szavak jelentései többféle ok miatt elágaznak. Lássuk egymás mellett az érintett szavak egyikét-másikát. Köz, közel, közelség, közvetlen, közeledik, kéz, kezd, kezdődik… És itt álljunk meg. Mert a kéz, kezd, küzd stb. nagyon sokszor így függ össze: a kezünkkel kezdjük a küzdelmet. Ekkor a küzdelem módját, formáját is közöljük, közlendőnkben. Azonban még sok mást is. Például a küzdelem a közelünkben kezdődött és így tovább. Tehát a cselekvést, a helyet, a módot, sőt, az időt is közöljük, mert az mondjuk vagy írjuk, hogy kezdetben, kezdetkor, amikor elkezdődött stb. Vagy például a segítséget: kezére játszott, kézre kerítette, jól kezelte nemcsak a játékos a lábával a labdát, hanem valaki valamilyen ügyet. Tehát nem ügyetlenkedett, hanem készségesen közbenjárt. Mindenki – a közösség – véleményét fejezi ki a közvélemény, mégpedig nemcsak közbenjárással, de közzétett közleményben is. Különösen fontos ez, ha közérdekű közügyekről van szó. Mert egyébként is sok ilyen és hasonló szó, mint például a közigazgatás, közmunka, községháza, közérdek, közmű, közért, közlekedés, közread, köztársaság, közönség, közadakozás, közbiztonság és így tovább bizonyítja, hogy a köz szavunk közvetlenül együttlétet, sokaságot, emberi közösséget fejez ki. Vagyis nemcsak egymástól való távolságot: közel – távol, hanem valamilyen okból megvalósult egymáshoz való tartozást, például rokoni, lakóhelyi, szülőföldi közösségi azonosságot. És azt is, hogy valaki közülünk való, illetve nekünk közünk van valakihez, valakikhez. Azaz a köz fontos alapszavunk! Mert azt jelzi, hogy valakikhez közvetlen közünk van – ez a szavunk: közvetlen, szintén azt jelenti, hogy közeli rokon vagy másként szólva, barátságos, barátkozó, közvetlen ember az, akiről szó van.

De lehet valakit közre keríteni, s lehet valaki „közönséges”, a beszéde, tettei miatt. Lehet közösség tagja, van közösség elleni vétek, s akad olyan, aki bár közülünk való, mégse közénk tartozik. Ám olyan közülünk való is lehet, akihez nincs semmi közünk, nem közösködünk vele semmiben és semmivel. Mindezek csak példák arra nézve, hogy a köz használati lehetősége a nyelvünkben sokféle. Egyszerre lehet egyetértő és akár ellenséges, ellentétes jelentésű is ugyanaz a szó. Hiszen a sajátos „közvetlenség” is lehet sértő és bántó, valamint barátságos is. A fenti példák csupán utalások a használati lehetőségekre, de korántsem a teljességet mutatjuk be. A valóságban ennek a többszöröse található nyelvünkben.

Érdemes megnézni, hogy a k+z mássalhangzó még milyen magánhangzókkal alkot szavakat. Íme: ,,kaz”’, talán csak a „kazal” szavunkban található, ami sok-sok viszonylag rendezett szalmaszálból áll. Ezek persze nagyon közel is vannak egymáshoz, hiszen egymáson találhatók. A „káz”-ra nem találtunk szót. A „kez” valójában „kéz”, mert azzal kezdünk, kezelünk, ahogy sokszor emlegettük, a kéz kézközeli eszköz! Benne van még a küzd, küzdelem, küzdés stb. szavakban. A „kiz”, „koz”, „kuz” szótövekkel nem alkotott szavakat a nyelvünk. Legalábbis nem jellemző, mert akkor legalább egy eszünkbe jutna. Igaz, a „z” hangzó finomult, amikor esz-köz-zel vagy anélkül készítünk, „kézítünk” valamit. Mert ahogy másutt írtuk, minden bizonnyal a készítés elődje a kézzel való tevékenység megnevezésének. A munka is küz-delem. A kez-dés kézzel történik. Tehát alapvető köze van egymáshoz a két szónak. És alighanem az sem lehet véletlen, amikor valamit készítünk a kezünkkel, az egyszer csak kész lesz, elkészül.

Terjesszük ki a k-h változatra egy kissé a vizsgálatot, illetve a h+z képletre. Íme: hez-höz-hoz. Tehát van „híz” is, de van haza, ház, hoz, húz stb. És ne feledjük, hiszen számokkal foglalkozunk elsősorban, azaz mennyiséggel, a közvélemény, közösség és így tovább sokra, netán sokaságra, közönségre is vonatkozhat. Ilyesmire utal a közveszély, bizonyos fokig a köztisztviselő is.

Noha ahogy említettük, ezzel a szóval és mássalhangzó-képlettel már foglalkoztunk. Mégis tudunk még újat mondani. De előbb lássuk a nagyon közeli k+s, illetve s+k képletet.

Miközben nyomozunk, elénk áll egy érdekes szó: „megszámolhatóságunk”, illetve ennek lehetséges több változata. Azaz nem rejthetjük el adott esetben, hogy hányan vagyunk. Például a csatatéren látszódnak az erőviszonyok. Maga a viszony, viszonyítás, viszonylag stb. is számtani, mértani, vagyis aránykifejezés. Mielőtt tovább haladnánk a mintegy száz „szám”-ot tartalmazó szavunk közelebbi szemlélésével, nézzük, hogy a k+z, k+s, k+sz képletekből milyen jelentések következnek, illetve ezekhez tartoznak az ellenkező irányúak is, például a s+k, (sok), sz+k stb. Az utóbbi is inkább viszonylatot, mondhatjuk, hogy mértani állapotot fejez ki. Szűk, szükség, szikes, szikár, szikra, az ellenkezői például küszöb, keshedt, keskeny és így tovább. De sorolhatnánk még példákat: „elszámoltathatóságaink”, másfajta is akad persze. Lám: a „legeslegbetetéztethetetlenebbeknek” szavunkat, ha „földaraboljuk”, ahogy mi a magyar nyelv törvényét ismerjük, ezt kapjuk: leg-es-leg-betet-éz-tet-he-tet-len-ebb-ek-nek. Azonnal látjuk, hogy ismétlődő azonos szótagokat találunk. Elképzelhetjük, hogy ezek is mint fontos „segédeszközök” ott vannak készenlétben az agymezők dombjaiban, készen a sokféle használatra. De a „leg”, ami szerepelhet például a mérleg, fölösleg stb. szavak végén, vagy a „len”, amely ott van a „len-ne” elején éppen úgy, mint a „tét-len” stb. végén, ott sorakoznak. Ugyanakkor a „tet” szinte önálló szó, különösen a „tét” formájában. Ha bizonyos tettünket betetőzzük, egyúttal betetézzük. Mondhatom, hogy a hasonló érdekes és magyaros példák sora be-tet-éz-tet-he-tet-len! Na ez az, amit úgy mondunk MAGYARÁZAT vagy MAGYARÁN szólva. Ezek azok a „magyarázatok”, amelyek önmagukban is okos, elemző értelmezések is egyszerre, nemcsak szavak. Teljes joggal állíthatjuk, hogy a magyar nyelv rendkívüli jellegzetességei. Hozzájuk hasonló sincs a nyelvekben. Egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy a vándorló szavak útiránya, ezer közül az idők folyamán legfeljebb egy volt olyan, ami az idöközben kialakult „más” nyelvekből vezetett a magyarba. Ám a kezdetektől a magyar volt a „csillagközi ősnyelv”. Minden más felfogás már nem sokáig tartható. És ezt elsősorban nem a nyelvek, hanem a számtan, mértan, logika bizonyítja. Meg az az atomfinomságig ható rend, ami a magyar nyelvet, ezt azt élő szervezetet, szerteágazó rendszerekkel áthatja. Hosszan eljátszhatnánk azokkal a magyar szavakkal, amelyeket már emlegettünk korábban s amelyekből – bennük a „szám” kifejezéssel – mintegy száz található dolgozatunkban, és nemcsak számomra, számodra, számára, számunkra, számotokra, számukra, hanem mindenki számára meggyőző bizonyíték arra nézve, hogy nyelvünk ráadásul rendkívüli képességekkel is rendelkezik még, amiket valamennyiünknek meg kell ismerni. Mert az egyúttal önismeret is lesz, valamint tudásunk páratlan jelentőségű gyarapítása. Nem is vitatható, hogy a nyelv valóságosan kézközeli eszköz. Méghozzá az emberiség közös alkotása. Olyan, amihez fogható nincs más. És ne legyünk olyan kicsik, amilyennek szeretnének tudni bennünket azok, akik arra pályáznak, hogy uralkodjanak rajtunk. Legyünk olyanok, amilyenek természetünktől adódóan még ma is vagyunk: méltóságosak és nagyok a tisztességben, az emberségben, a méltóságban, de a határozott emberi tartásban is. A magyar nyelvnek nincs ellenfele a világon! Ezt jó volna egyszer és mindenkorra megjegyeznünk!