Czigány György

 

                  Debussy prelűdje elé

 

Mondják-e egymást markoló kezek,

hogy akkor is velem, ha nem leszek?

Halálunk ellen lázadó vidámság

felhangjait Bach-ritmusok kívánják.

Pokol tornáca volt? – vonatra vártam.

Lépcső-korlátok ezüst hajlatában

keltek életre térded fényei.

Szaladsz le: vidám csúszda élteti

még érkezéskor tétlen mosolyod.

Hogy legyen majd, amit sirathatok.

Számítógép jelene: árva honlap,

ha nem tudhatom, lesz-e holnap?

Hivalkodó játék csak, hogy veled vagyok?

Szemérmes kuncogás és nyegle mondatok

sírjából termő végtelen?! Ne féltse

búzavirágba bújt pillantás kékje

szíved. Ne tört időm börtöne óvja

és ne hiányod láncreakciója –

te tündér cinkosa a képtelennek!

Temérdek vízben megmerülve szentek

testünk templomai, lét bujdosása.

Isten a kedvünk ruhátlanul látja,

mert nincs különb, szerető fölöslegnél

s ha sodrában egy percre megremegnél

őrangyal derűjével kell nézni rád,

pusztaságban nyílt erika-virág.