Debussy prelűdje elé
Mondják-e egymást markoló kezek,
hogy akkor is velem, ha nem leszek?
Halálunk ellen lázadó vidámság
felhangjait Bach-ritmusok kívánják.
Pokol tornáca volt? – vonatra vártam.
Lépcső-korlátok ezüst hajlatában
keltek életre térded fényei.
Szaladsz le: vidám csúszda élteti
még érkezéskor tétlen mosolyod.
Hogy legyen majd, amit sirathatok.
Számítógép jelene: árva honlap,
ha nem tudhatom, lesz-e holnap?
Hivalkodó játék csak, hogy veled vagyok?
Szemérmes kuncogás és nyegle mondatok
sírjából termő végtelen?! Ne féltse
búzavirágba bújt pillantás kékje
szíved. Ne tört időm börtöne óvja
és ne hiányod láncreakciója –
te tündér cinkosa a képtelennek!
Temérdek vízben megmerülve szentek
testünk templomai, lét bujdosása.
Isten a kedvünk ruhátlanul látja,
mert nincs különb, szerető fölöslegnél
s ha sodrában egy percre megremegnél
őrangyal derűjével kell nézni rád,
pusztaságban nyílt erika-virág.