Csák Gyöngyi

Vasárnap

Nehezen lélegzem,

mélyen hallgatok,

szívem valami nyomja,

hirtelen közelebb jön a múlt;

Piaf könyörög a szerelemért

egy érces dalban,

sikoltó vágyai félrevert harangok.

Erősödik a vízió

Fenyegető szürke égbolt

decemberben szinte félholt,

utaznál el, de nem lehet,

kimetszették a szívedet.

Erősödik a vízió;

jelenben a múlt kelleti magát,

távolodó lépteid verik fel

a nádas magányos farkasát.

Visszhangozza szűkölését

az idő részvétlen fala,

befellegzik a románcnak végleg,

marad-e híre, ha elveszik nyoma.

Vangelis zenéjére

Homokos dűnén keresed

a magányt tompító,

beszédes lábnyomot,

mely elvezet Robinsonig,

hogy tekintetedben

lássa meg arcát,

s dadogva üdvözöljön

szerelem-anyanyelvén.

Áloműző hajnalon

furcsa borzongás tölt el:

közeledben vaknak is

letapogatható domborzattá változik

megkérgesedett szíve.

Kényszerű csendjét megtöröd,

földjén hevered ki a régi,

zavaros álmokat.

Ígéri, törvényeidet

sohasem szegi meg,

ha menned kell egyszer;

óvó tekintetével

kövezi utad.

Hallucinációk

A piszkosszürke

égbolt gyémántkontúros

felhőt úsztatott.

Meseszövetben

elevenedő minták

arcvonásaink.

Léleksíkban meg-

fogannak hajmeresztő

történeteink.

Erős szorítást

érzek a szívem körül,

értek nyelvedül.

Fagyott tervek a

dzsekim zsebében, lehet,

miattuk fázom.