Csepcsányi Éva

Tengertáj

Gondolataim tengerre nyíló ablakok,

nem ismerem a nagy vizet.

Függöny, redőny, bent félhomály,

csak a hullámtörést hallgatom,

meg hajnalban a szirének énekét.

Messzi földről matrózok érkeznek,

erős hangjuk a falakon áthatol,

majd hónapokig némaság.

Félek a kék végtelentől –

legalábbis ahogy képzelem.

Bátrak mind, kik a partra kijárnak

s a holtak könnyében fürdenek.