Csák Gyöngyi

Elképesztő övezet

I. szín: Szoba. Két ellentétes sarkában ágy – az ágyakon jól látható felirat Egyenlítő – Északi-sark. Az Északi-sarkot jelképező ágyban nő fekszik állig húzva a takarót. Az Egyenlítő feliratú ágyon félmeztelen férfi ül a homályban, fülén fejhallgatóval, valamit dúdolgat – s papírból repülőgépet hajtogat, elhajítja, s merőn néz utána. Világosodik, leszáll az ágyról, nyújtózkodik – néhány fekvőtámasz után megmosdik (lavór, törülköző).

Férfi Na, ez megvolna! Nézzünk valami táplálék után, mert igencsak megéheztem a testedzésben. Mi maradt tegnapról? (Matat a reklámszatyorban, dühösen forgatja, az bizony üres.)

Lehet, hogy tegnap sem ettem? Meg azelőtt sem? Csak a beszélgetést tagadtam meg, nem az ennivalót. Így akarnak elpusztítani, persze majd azt kürtölik világgá, hogy nagy magányomban éhségsztrájkba fogtam, és ez az oka korai halálomnak. Hogyne! Ebből ugyan nem esznek! Nem adom fel olyan könnyen! Ami igaz, igaz, itt az Egyenlítő környékén nincs nagy választék a kajában, de hátha akad némi gyümölcs, mondjuk egy kis banán… (Feláll, tesz néhány bizonytalan kört az ágy körül, majd visszahúzódik az ágyra.)

A hülye majmok felzabálták a banánt, ezek mindent felzabálnak, ami a mancsuk közé akad. Csak lássak meg egyet is itt ólálkodni, kitekerem a nyakát, ki én!

(Nézegeti löttyedt izmait, s folytatja.)

Kitekerem, ha tudom, ha lesz még annyi erőm, ám lehet, hogy a gorilla tép cafatokra engem, de az is jobb ennél az éhezésnél, ennél az éhes magánynál. Az orvosnak pedig beszámolok az intézeti állapotról. Elvégre is elvonókúrán vagyok, ami azt jelenti, hogy a szeszesitaltól kell távol tartaniuk, nem a kenyértől. Istenem, ha vagy, titokban legalább egy falatot hullajts az ölembe! Dehogy hullajt, dehogy, esze ágában sincs. Nagyon haragudhat rám, hogy idáig engedett süllyedni – süllyedni idáig engedett.

Tényleg, a hajóm! A hajóm milyen zátonynak ütközött, hol törött darabjaira egykor? (Ellágyulva folytatja.) Élsz-e még, Penelopé? Udvaromban hány kérő udvarolgat neked? Lehet, azóta meghaltál Te is, nem várod árbocos hajóm a kikötőbe többé?

Kellett nekem, hát persze, kellett ragadozó véremnek a csalogató távol, az izmaimnak feszülő szél, a tenger sós illata, a bűnbe csalogató szirének dala. Kellett a kaland, a megpróbáltatás hosszú távon. Hűséget vajon hol találok? Kellett a lankadó remény, a hányattatás annyi korban, undor a mámorban s a fölösleges álmokban. Vajon mindez mi végre? Hogy éljek itt, ha egyenlítőt ácsolva körém, a világ eltereli figyelmemet. Étel nincs, ceruza nincs, csak a sok zörgő papír, új hajnal köszön rám, nincs mit tenni, feltalálom és hajtogatom a modern világ repülőgépeit. (Berreg hosszan.) Hű, de ócska ez a papír – nem engedelmeskedik az észnek – pedig szorgosan hajtogatom, felröppentem, aztán zuhan, a fenébe is lezuhan! Nincs gép benne, bár lehetne, röpíteném újra – zúgva hasítaná a terem áporodott levegőjét. (Felhajít egy papírrepülőt, s lemondóan legyint, majd az ágy rácsait kezdi erőből rázni.) Meddig kell itt maradnom, barmok? Meddig kínoztok még? (Ordít, ágyát zörgeti, majd abbahagyja hirtelen.)

Mit beszélek? Megbolondultam volna egészen, hiszen a száműzetést önként választottam. Ami igaz, igaz. Elvagyok magamban, csak az étellel ne bánnának csínján, de azt mondják, túl sokan vagyunk. (Megjelenik a zajra a szemüveges, idős úr, ő az ápoló.)

Ápoló Ne óbégass, te féleszű!

Férfi Nekem te nem tilthatsz meg semmit! Akkor ordítok, amikor akarok.

Ápoló Tudom, hogy a magad feje után mégy. De most mégis tilos a hangzavar.

Férfi Gondolj az emberi jogaimra! Beszélek csak azért is!

Ápoló Ne olyan hangosan! Felébreszted a másikat!

Férfi Miii? Ki van itt rajtam kívül?

Ápoló Valaki. Ez nem tartozik rád.

Férfi Még hogy nem tartozik rám? Ugye viccelsz, öreg?

Ápoló Ez a valóság. Csendben kell maradnod egy ideig a másik miatt.

Férfi (felháborodva) Emlékeztetlek, hogy korábbi dicsőséges múltamra való tekintettel, külön szobát biztosítottatok számomra.

Ápoló Persze, persze, tiéd ez a helyiség, de vannak néha kivételek, kivételes helyzetek,

Férfi Milyen kivételes helyzetről ugatsz? Megtudhatnám végre?

Ápoló Az, hogy telt ház van nálunk.

Férfi Megőrülök! Telt ház van nálunk. Mégis kit hoztatok ide?

Ápoló Egy asszonyt szállítottak be nemrég…

Férfi (felháborodva) Egy asszonyt? Volt pofátok egy asszonyi állatot ide zárni? Ide, a közelembe?

Ápoló (bizalmasan magához inti a férfit)

Férfi Egy tapodtat sem mozdulok. Magyarázatot kérek!

Ápoló (bizalmasan közelít) Ide figyelj, apafej! A szomszédod csak átmenetileg van itt, tudod, a női osztályon már mozdulni sem lehet. Ez meg olyan elesett, kómában van, szinte hálni jár belé a lélek, és ott pedig azok az amazonok meg is ölnék talán. Lehet, hogy a holnapot így sem éri meg…

Férfi Ez szép, mondhatom! Egy haldokló asszony! Vitesd el, de tüstént! Nincs kedvem senkivel sem megosztani a meleget! (Kiabál.)

Ápoló Megint ordítasz, ne-ne, mert felébreszted!

Férfi Nem állok jót magamért, ha itt hagyod.

Ápoló Nem hallottál még felelősségről? Mi nemcsak érted, a másikért is felelősséggel tartozunk.

Férfi Felelősség! Én magamért felelek, de már úgy látszik, nem sokáig. Vidd el a nőt, ha mondom!

Ápoló Nem viszem! Ne pofázz már annyit!

Férfi A kutyaistenit! Pofázok, amikor csak akarok, és annyit, amennyi jólesik! Asszonyt hoztok, enni bezzeg nem adtok. Ez nincs rendjén, sehogy sincs rendjén. Ezt még bevésem ebbe a korhadt padlóba, ha addig élek is.

Ápoló Jól van, jól! Igazad van. Nemsokára hozok valami harapnivalót, de addig próbáld megőrizni a nyugalmadat!

Férfi Hogy őrizzem meg a nyugalmamat? Átvertél, és éhes vagyok, éhes!

Ápoló Talán egy nyugtató injekciót adnék. Akarsz injekciót?

Férfi Már telebökdöstétek a hátsó felem. Juszt se akarok! Juszt se kell a szaros injekciótok! Szedd inkább a lábadat, és hozz ennivalót!

Ápoló Ígérd meg, hogy most az egyszer nyugton maradsz.

Férfi Mi lesz, ha megígérem?

Ápoló A kedvenc ételedet hozom, az ünnepi fogást, jól megrakom a tányérodat, tartalékolhatsz belőle holnapra is.

Férfi Oké! De most az egyszer, és csak azért, mert majd kilyukad a gyomrom. És ne felejtsd el, hogy nem lettem vegetáriánus közben, a tányért, ajánlom, megpakold!

Ápoló Pszt, pszt. (Szája elé emeli ujjait.)

Férfi Pszt! Mit pszt? Az embernek be kell fognia a pofáját, ha zabálni akar, az embernek meg kell hunyászkodnia, ha éhen veszni nem akar? Milyen ócska helyzet, milyen ócska egy világ – mondhatom.

Ápoló De tedd hozzá, hogy nem is dolgozol, egész nap henyélsz, zenét hallgatsz meg a papírjaiddal vacakolsz.

Férfi Én dolgozom, gondolkozom helyetted is, rágódok a léten eleget, nem adsz soha elég papírt.

Ápoló Megint csak dühöngsz. Menjek vagy ne menjek? Ez itt a kérdés. (Aggódva áll az ágy sarkánál.)

Férfi Szedd a lábad, hozz kaját! Aztán még ma takarítsátok el az asszonyt a közelemből, mert nem állok jót magamért. Hallod?

Ápoló Úgy lesz, úgy lesz, szavamra. Keresek majd neki egy biztonságos sarkot valahol. Na, mentem..

Férfi Öreg! Próbálj boros kólát csempészni a poharamba szódavíz helyett, úgy talán könnyebben elviselem ezt a tortúrát…

Ápoló Elvonón vagy itt. Te is tudod, hogy tilos.

Férfi Hogyne tudnám, de a férfiosztályra nőt kvártélyozni is tilos. Nemde? Jelentem is a nagyvizitkor…

Ápoló Miféle zsaroló állat vagy te? Jól van. A kedved szerint lesz, hozok kólás bort neked. Lehet, hogy az állásomba kerül, de ha csalni kell mindenáron, teszem. Csak tartsd a szád, és vigyázz a nőre! Ha csak egyetlen hajszála is görbül, jaj neked s nekem. Sietek, ahogy csak tudok.

Férfi Ezt már elintéztük volna, de mi lesz, ha közben felébred az asszony? Hm?

Ápoló Látod, ez nem jutott eszembe. Nagy Casanova hírében állsz, azt hallottam rólad, hogy értesz a nők nyelvén. Nyugtasd meg valahogy, mert igencsak hisztérikus alkat a szerencsétlen.

Férfi Még mit nem! Hogy én egy hisztérikával bíbelődjek?

Ápoló Ez az esély is benne van a pakliban, bízz a szerencsében!

Férfi A rohadt életbe is! (Kiabál.)

Ápoló Te tényleg idióta vagy, hiába bizonygatod folyvást az ellenkezőjét. Nem tudsz az indulataidon felülkerekedni? Gondold át higgadtan újra, enni vagy nem enni? Döntésedre várok.

Férfi Azt mondtad az imént, hogy zsaroló állat vagyok, te túlteszel rajtam mégis. Betörném a fejed, ha nem tisztelném a korod…

Ápoló Tudom, nem ütsz meg, csak jártatod a szádat, mint ahogy tudod, ha agyonütnél, senki sem nevezne többé magában meghibbant fiának. Sőt mi több, már sohasem hagynád el ezt a házat.

Férfi Nem miattad, magamnak nem akarok többet ártani.

Ápoló Megegyeztünk volna végre?

Férfi Kénytelen vagyok, ha nem akarok éhen dögleni.

Ápoló Ez már beszéd!

Férfi Nem kell a blabla!

Ápoló Itt hagyom a mobiltelefont, csöngess rám, ha baj van.

Férfi Ne fontoskodj! Mit kezdenék egy nagyképű mobiltelefonnal? Utálom a csörgését, megöli a csendet. Próbálj az irodából kicsempészni néhány üres papírlapot inkább!

Ápoló Nem, nem! A világ összes papírja sem volna elég esztelen firkálásaidhoz meg a repülőidhez.

Férfi Ez a legnagyobb kérés, ne tagadd meg tőlem!

Ápoló Nem lopok miattad! A szemét papírjaidra költöm csekély fizetésem. Van egy üres irkám otthon, azt majd elhozom.

Férfi Megteszi az is, csak ne felejtsd el!

Ápoló Van bőr a képeden a semmiért ekkora kívánságlistát benyújtani? Van bőr a képeden még? (Fejét vakarva, dohogva megy el.)

Férfi Persze hogy van! Lehet, ekkora fogásra nem lesz több alkalom. (Hallgatózik.)

Férfi Csönd van, mekkora csönd, a legyek zümmögését is hallani. Megnézem, mit csinál az asszony a másik sarokban. (Távcsövet hajtogat papírból, és a másik sarkot szemléli. A nő a másik ágyban hányja-veti magát.)

Férfi Az anyád úristenit! Nehogy leess, nehogy elpusztulj időnap előtt, mert akkor fuccs a pazar ételnek meg az italnak! Még az Isten se mosná le rólam a gyanút, még azt hinnék, én intéztelek el.

(A nő egyre jobban mocorog – leesik az ágyról.)

Férfi (rémülten) Jaj, csak fel ne dobd a bocskort! Várj még, inkább délután és ha lehet, máshol!

Nő (ébredezik, éledezik) Már megérkeztem volna? Sötétség vesz körül, én a világosságba akartam eljutni, Uram…

Férfi (a nézőtér felé) Szegény, ez bizonyára a fejére eshetett. Mit dumál a sötétről meg a világosságról? Most lépett volna át a mennybe vagy a pokolba? (Hallgat, hallgatva lapít.)

Nő Nagyon-nagyon fázom! Istenem, engedj örökre elaludni!

Férfi (önkéntelenül felkiált) Nem, még ne! Ha lehet, egy darabig bírd még! Az anyád istenit, ki kell bírnod!

(A nő mocorog, próbál felülni, de visszahanyatlik [koppanás].)

Férfi Ez a szerencsétlen megint elintézte magát. (Hallgat.) Túl nagy a csend. Nagyot esett, talán bele is halt? Nem, az nem lehet! Megyek és megnézem.

(Elindul a másik irányba, azonban valami ellenállásba ütközik, alig vonszolja magát, térdre rogyva közelít a másik sarok felé.)

Különös, hogy folyvást akadályba ütközöm itt, pedig ez az én felségterületem. Ki hallott már ilyet? Különös, nagyon különös… (Szélvihar, hópelyhek mindenfelé, a férfi egyre nehezebben halad, majd leroskad és leheletével melengeti kezeit. Fejét hitetlenkedve csóválja.)

Ilyen még nem pipáltam! Ilyen csak a mesében lehetséges. Honnan ez az ellenállás? Micsoda szégyen, hogy nem tudom áttörni magam a téren. Nagyon hideg van, megvesz az isten hidege, legalább az ingem hoztam volna magammal. De ki gondolta, ki gondolhatta, hogy így lesz? (Újra elindul, s hirtelen meghallja a nő hangját.)

Nő Nem tudom, nem tudom…

Férfi Mit vinnyog ez a nő? Bizonyára megviselte az esés és a hideg. Ha minden igaz, már csak néhány lépésnyire vagyok.

(Nekirugaszkodik, még lassabban halad, körülnéz. Meghökkenve olvassa a magasból lelógó táblán a feliratot: ÉSZAKI-SARK, csodálkozva motyog.)

Megáll az eszem! Ki gondolta volna, hogy a szobám másik sarkában van a sarkvidék!

Nő Nagyon-nagyon fázom.

Férfi Meghiszem azt! Itt lehet is fázni. Jó helyre kerültél, ez lesz majd a veszted. (Meglátja a földön heverő asszonyt, s fohászkodik.) Isten, ha vagy, ne altasd el őt, még nem untam meg a nyakamon a fejem!

(Szűnik az erős szél, a hóesés eláll, a férfi odaér a nő közelébe, nézegeti és erősen csodálkozik.)

Férfi Mintha láttam volna már ezt az asszonyt, de hol és mikor, arra nem emlékszem. Talán a sors űz tréfát velem? Mily különös és milyen kegyetlen, hogy az arc ismerős, s a hang, ki lakik mögötte, rejti amnéziám. Megnézem, él-e még. (Lehajol, hallgatja az asszony szívverését.) Lélegzik szerencsémre, bár a szíve egyenetlenül dobog. Számlálhatatlan sebből vérzik, lehet, azt alkonyt sem éri meg, nemhogy a holnapot…

Mit érdekel az alkony és a holnap, csak délig bírja ki! Nem fűlik hozzá sehogy sem a fogam, de muszáj elsősegélyben részesíteni. (Tép a nő szoknyájából egy cafatot, s azzal törölgeti sebeit.)

Nő (mocorog, halkan könyörög álmában…) Nem tudom nézni, nem… Fordítsd el a fejem!

Férfi Jól megüthette magát, mert félrebeszél. Majdcsak magához tér, ha itt maradok vele.

Nő Nem, nem, nem!

Férfi Álmában beszél, vajon kivel hadakozik, kinek mond ellent? Van időm kivárni. Addig én is alszom. Egészségesebb az alvás ekkora hidegben. (Ásít, leheveredik, a nőhöz fordul.) Így is kell, te bestia! Aludj szépen, nyugodtan és mélyen.

Nő (beszél álmában) Körötted a múlt démonai, a lant zenéjére elevenedtek meg, követnek azóta…

Férfi Úgy látszik, az alvásnak lőttek. Mit pofázol annyit?

Nő (folytatja álmában) Légyzümmögés a rémült csont körül, mind a jussukra vár ma…

Férfi Hű, a mindenit! Ez a nő horrort álmodik!

Nő Hagyjátok abba, hagyjátok abba! Nem látjátok, hogy fáj neki?! Hitvány páriák!

Férfi Hol jár ez a szerencsétlen? Miért viaskodik így és ennyire?

Nő E szörnyű próbatételt nem bírom tovább. A körből kilépek, ki kell lépnem a körből…

Férfi Micsoda rémálom! Ilyet nem pipáltam még életemben, pedig a kenyerem javát megettem. Talán ha kilép abból a körből, nyugodtabban alszik.

Nő Fáj látni magam ennyi nő között…

Férfi Hát csak nem apad szavaid bő csatornája? Lehet, hogy buzi ez a némber.

Nő Tekinteted ugarrá változott földjén hiába keresem a választ, arcod napraforgója előlem földre billen…

Férfi Mintha mégiscsak egy férfihoz beszélne, meg kell hagyni, hogy választékosan, mondhatni szépen. Akkor ez egy szerelmi álom valójában. Hátha kiderül valami majd a tudatalatti révén, álmodj tovább, asszony…

Nő Elengedem zsibbadt karod… elengedem zsibbadt karod.

Férfi (a karját tapogatja, rémülten felszisszen) Nem emlékszem, hogy megsérültem volna, mégis mintha fájna a karom. Kék és zöld foltok körös-körül. Lehet, nem is ez a nő, hanem én álmodok. Miféle kelepcébe estem?

Nő Szorításommal meg nem öllek…

Férfi (felsóhajt) Kicsit jobban érzem magam, és a karomról a foltok el-eltünedeznek. Az égnek hála.

Nő Kilépek a körből. Legyen tiéd az élet!

Férfi Aha! Megvan. Ez az asszony színésznő, és épp egy Brecht-darabbal bíbelődik. Az igazi anyát játssza, megállja a próbát, elengedi gyermekét, hogy éljen… Jól van, galambocskám, álmodj csak! A színházat szeretem én is, rokon lelkek vagyunk… Isten! A sebek! A sebei megint átütöttek! Segítek rajtad, ne félj! (Megint törölgetni kezdi a szoknyacafattal.)

Nő (ébredezik) Nagyon fáj. Uram, ne kötözz be!

Férfi Aha! Kezd észhez térni, tudja a történéseket, csupán Istent képzeli a helyembe. Nem sejti még, hogy az Úr szolgáit sorsukban magukra hagyja. (A nőhöz fordul.) Mutasd magad, asszony!

Nő Még nem láttalak, csak hallottalak. Mondd, mi a szándékod velem?

Férfi Ülj fel és nézz körül! Hogy kerültél ide?

Nő Uram, valóban te szólítasz engem?

Férfi Nem. Nem az Isten vagyok, hanem a szomszédod, egy férfi, legalábbis az voltam.

Nő (egy csapásra felriad, és rémülten húzza álláig a takarót) Egy férfi? Egy férfi a közelemben? Nem ezt kértem, Uram!

Férfi Mit vagy úgy oda! Úgy látszik, az Isten nem ért rá, és most engem méltóztatott küldeni maga helyett. Be kell érned egyelőre velem.

Nő (kétségbeesve) Menj vissza oda, ahonnan jöttél! Nincs szükségem rád.

Férfi Nem tehetem. Most én vagyok a te őrződ, őröd, ahogy tetszik.

Nő Nem illik egy nő kérését, utolsó kérését megtagadni. Hagyj magamra, kérlek!

Férfi Eszem ágában sincs elmenni innen. Az életem, a sorsom függ tőled.

Nő Még hogy a sorsod. Pont tőlem? Ha tudnék, még egyszer biztosan jót nevetnék. Hogy tőlem függ az életed?

Férfi Ahogy mondtam, úgy van, de hogy miért őrizlek, bolond lennék elárulni neked. Inkább a sebeiddel törődj! Ha tudsz mozdulni, törölgesd le magad az undorító vértől!

Nő Hát nem gyönyörű a fehér hóra csöppenő vár látványa? Majdcsak végem lesz egyszer…

Férfi Nem úgy néz ki, hogy mostanában bedobod a törülközőt. Aki ennyit dumál, nem hal meg olyan könnyen. A halálért meg kell szenvedni, asszony. Éppúgy, mint az életért.

Nő Te tanítasz engem? Gyereket szültem, én tudom, mit kell szenvedni az életért. De én most meg akarok halni.

Férfi Tudomásul vettem. Akkor maradj csöndben, és hallgasd a halál közelgő lépteit! Én is hallgatok, szólok majd, amikor elérkezik az időd. Szerintem addig még alhatsz egy kicsit. Ha akarod, betakarlak rendesen.

Nő Igazad van, alszom. Legalább fordulj el, ne bámuld megkínzott arcomat.

Férfi Ha csak ez a kívánságod, megteszem, bár nem látszol megkínzottnak, sőt mi több, elég kerekdedre sikerültél.

Nő Van bőr a képeden a halál pillanataiban gúnyolódni? Miféle ember vagy te?

Férfi Nem gúny volt az, inkább rosszul sikeredett bók. Ilyeneket már nagyon rég mondtam, szótáramból töröltem a dörgölődző szavakat.

Nő Ki vagy? Mit keresel itt északon?

Férfi Erre a kérdésömlenyre nem tudom a választ. Ne bámulj ilyen szemmel, mert igazán nem tudom.

Nő Lehetséges, hogy egy elmegyógyintézetben vagyunk-vagyok? Méghogy ne tudja valaki magáról, hogy kicsoda! Te ember! Nem vagy közveszélyes őrült? Istenem, hova vetettél? Ez az ember megfojt, vagy más módon fog végezni velem, én méltóbb halálért fohászkodtam mindig is, Uram!

Férfi De megeredt a nyelved! A félelem, a méltó halál utáni vágy nyitotta meg szavad bő csatornáit, de nem marhatsz el velük, itt vagyok a közeledben. Itt is maradok.

Nő Azért jöttél, hogy megölj?

Férfi Ellenkezőleg. Minden látszat ellenére, életben kell hogy tartsalak egy rövidke ideig.

Nő Kicsit megkönnyebbültem, most már hallgatok.

Férfi Ha tudsz hallgatni, mert úgy vettem észre, hogy túlságosan nagy a beszédkényszered.

(A nő összeszorítja a száját. Egy perc csönd után előbuggyan belőle a szó.)

Nő Látod, hogy tudok hallgatni is?

Férfi Az a baj, hogy nem sokáig. Te törted meg a csendet megint. Javaslom, hogy beszélgessünk, ha már jobban vagy.

Nő Nem akarok beszélni, amit tudni akartam, már tudom.

Férfi Különös teremtménye vagy te az Úrnak, nem lehet rajtad sehogy eligazodni. Halni készültél, mégsem akartad, hogy átsegítselek a túlvilágra.

Nő Nem egy férfi keze által akarok elveszni. Már eleget beszéltünk mára. (Betakarózik és imádkozik.)

Férfi Magadban persze pusmogsz, csak velem nem vagy hajlandó társalogni. Pedig kihasználhatnánk azt a kis időt, ami hátravan az életedből, így szinte észrevétlenül juthatsz át a másvilágra, hallod, asszony?

Nő Nem lennék jó beszélgetőalany, már régen nem beszéltem senkivel.

Férfi Hidd el, velem szemben nincs hátrányod, hiszen időtlen idők óta ülök itt-ott (mutat az ágya felé) magányosan. Magamban szoktam beszélni, hogy ne felejtsem el a nyelvet.

Nő Aztán miről szeretnél beszélni?

Férfi Mindegy, csak valamiről. Ne hagyjuk üresen elúszni alattunk a gyors sodrású időt. Beszéljünk az égről, a tengerről és a madarakról például.

Nő Ég, tenger, madarak? Nézz körül! Mit látsz? Hóesést, ürességet. Hol vannak már a madarak, hol az ég és a tenger? Miért emlegeted a madarakat, az eget meg a tengert?

Férfi Mert a végtelenséget és a szabadságot juttatják eszembe és idézik fel emlékezetemben.

Nő Láttam én is a tengert, tükrében borzolódott arcom, egy hullám elsodorta vagy összetörte, többé nem láttam magam benne.

Férfi Bejártam én is sok-sok tengert, hajómat ott veszítettem el. Az ég vigasztalt, meg az ég madarai tartottak életben. Érted már, miért nem felejthetek?

Nő Látod, az emlékezés is arra jó, hogy felszakítsa a sebeket.

Férfi De ha nincs más, ha nem marad más, emlékezni kell!

Nő És a sebeknek vérezniük kell? A gyógyíthatatlant hordozni kell? A képeket őrizni kell?

Férfi Bizonyossággal állítom, hogy nincs jövő, kénytelenek vagyunk beérni a múlttal.

Nő És a jelen? Mi van a jelennel?

Férfi Ez nem érdekes, ezt a kort nem nekem találták fel. A jelent túl kell élni valahogy.

Nő És ez az egyetlen módja, hogy elzárva a külvilágtól emlékezzünk tehetetlenül?

Férfi Úgy van. Most afféle roncsok vagyunk, bocsáss meg a királyi többesért, az idegeink mondhatták fel egy kis időre a szolgálatot. Lehet, hogy a zsigereink tiltakoznak a külvilág ellen. Pihenni kell, és kivárni, hátha lesz még életterünk.

Nő Vagy nem lesz élettér. Igaz? Szerinted mindenki úgy gondolkodik?

Férfi Dehogy! Csak a gyengék, a saját szaros életükben kimerültek. Azt hiszem, a vesztesek stratégiája ez.

Nő És ki hozza majd el a jövőt? Van-e jövőképed?

Férfi Azok, ott kinn, majd elintézik egymást. A maradék meg rájön, hogy milyen hazugságban élnek. Akkor majd felénk fordulnak. A töretlen álmok felé fordulnak. Lehajolnak a szavakért, hogy élni melegedjenek általuk.

Nő Nehogy azt mondd, hogy felemelnek, akik eltapostak!

Férfi Ha nem hinném, már nem élnék, akarom mondani, már nem is kívánnék élni. Annyi mindent láttam már, sokat tapasztaltam…

Nő Bármit papolsz is, a filozófiád hamisan cseng és idegen a fülemnek.

Férfi Pedig bekövetkezhet a jóslatom. Hányszor sír a hóhér, és a levágott fejet a helyére örömmel visszatenné?

Nő Ez hátborzongató. Honnan tudod?

Férfi Tapasztalatból. Lehet, megöltem valakit egyszer.

Nő (messzebbre húzódik, bizalmatlanul szól a férfihoz) Akkor mégiscsak gyilkos vagy?

Férfi Ne reszkess! Nem úgy öltem meg, nem a kezemmel. A szavaimmal pusztítottam el.

Nő Ezt csak azért mondod, hogy megnyugtass, igaz?

Férfi Úgy nézek ki, mint egy vérszomjas vadállat?

Nő Nem tudom. Nem tudom, hogy néznek ki a gyilkosok. Van-e fegyvered?

Férfi Ne izgulj! Nem tartok fegyvert. Valójában békés vagyok, csak ha kihoznak a sodromból, akkor változik vérszomjassá természetem.

Nő Kénytelen vagyok hinni neked.

Férfi Mivel nincs más választásod. Igaz, ugye? (Hallgatás, utána.) Udvariasra váltok. Fájnak-e még a sebeid?

Nő Nem fájnak igazából. A belső sebek lüktetnek jobban, azokat pedig bekötni sem lehet. Talán az Isten megsegít, vagy az idő.

Férfi Isten meg az idő! Az egész csak marhaság. Ürítsd ki a lelkedet, úgy lépj át a jövőbe. Bántott valaki talán?

Nő Nem emlékszem semmire, mert álmaimban történt velem valami. Tompa ütésektől sajgó lélekkel ébredtem fel. Elviselhetetlen fájdalom kínoz azóta is. Pedig szépet álmodtam, visszavágytam álmaim helyére, és vágyom azóta is.

Férfi Az ember nem tud álmok nélkül élni. Persze, az álmok elviselhetőbbé teszik a létet.

Nő És megkínoznak, amikor véget érnek, és nem tudjuk felidézni és folytatni őket, a hiányuktól fáj a lélek.

Férfi Majd eszedbe jut egyszer minden, még az álmod is. Miért vagy itt?

Nő Önként jöttem, a halál csöndjére vágytam.

Férfi Semmi sem köt az elhagyott világhoz már?

Nő Talán a zene, a zenék…

Férfi Látod, végre van valami közös érdeklődési pontunk, mert a zenét én is szerettem, belé hasít fáradt tagjaimba, csiklandozza elmém, be- és kitölt a mondhatatlan. A zene el- és felröpít.

Nő Visszahúz a sötét melegbe, és a boldogságra csábít.

Férfi Most hogy érzed magad?

Nő Csuklik szívemben a baritonista hangja, pedig eljöttem onnan.

Férfi Veszni hagytál mindent, házat, hazát is?

Nő Könnyűnek látszott, közben a szférák zenéje szólt.

Férfi Mi elől menekültél hát annyira?

Nő A hangtól, mely mögött senki sem lakott, azt hittem, az Isten lesz, ki magához emel.

Férfi Bolond vagy és gyáva, mondhatom.

Nő Akárcsak te! Arról ugye nem beszélsz, hogy vetett a sors téged is ide?

Férfi Arról nem. Elég, hogy régóta itt lakom.

Nő Hol is vagyunk tulajdonképpen?

Férfi Most az Északi-sarkon didergünk, ha hiszed, ha nem, a szobám túlsó felében.

Nő Mi? (Felháborodva.) Egy szobában lakunk? Hogy egyezhettem bele?

Férfi Téged senki sem kérdezett, eszméletvesztéssel hoztak ide az ápolók.

Nő És hol a te helyed, hol a te ágyad?

Férfi Messze, a szoba másik felében, az egyenlítői melegben. Itt vacogok, lásd, ott meg sohasem fázom.

Nő Mi ez az egész? Egy szobában hideg észak és az egyenlítői meleg? Mondd meg őszintén, te ember, hol vagyunk?

Férfi Elég erősnek érzed magad, hogy a valósággal szembenézz? Ha megtudod, lehet, hogy újra felfakadnak a gyógyuló sebeid.

Nő Nem érdekel a fájdalom! Azt mondd meg, ébren vagyok, vagy most is álmodom?

(A férfi hallgat. A nő feláll, igazítja ruháját, körülnéz.)

Férfi Hűha! Még nem is láttalak így egészben, pedig már mióta bíbelődök itt veled. Mutasd az arcod is!

Nő Mit érnél, mondd, mit érnél vele?

Férfi Rég nem láttam asszonynak szemét közelről, pedig a lélek tükre az.

Nő Elterelted a szót a lényegről. Azt kérdeztem az imént, hogy hol vagyunk!

Férfi Lehet, nem leszel boldogabb a hírtől.

Nő Akarom tudni, hallgatom.

Férfi Az ország legrégibb, legpatinásabb intézete a mienk.

Nő Egy elmegyógyintézetben lakunk?

Férfi Nevezd, ahogy akarod! Sokféle szerzet húzza meg magát ezen a helyen.

Nő (kétségbeesve) Idáig süllyedtem volna?

Férfi Most még itt vagy, ide bezárva. De tapasztalatból mondom, az ellátás tűrhető, s az egészben a legjobb a csend.

Nő (méltatlankodik) Micsoda átverés! Nem hallgatott meg az Isten. Látod, hova záratott be végül?

Férfi Nem kell félned! A legtisztább lelkek laknak itt, akiknek a szenvedésből és a szenvedélyből jócskán kijutott. Ezt a kevés időd majd átvészeled. Milyen szép és szomorú a szemed. Kár, hogy nem láttam előbb…

(Zaj, megjön az ápoló, hallatszik a kanálcsörgés.)

Nő Mit mondtál? Mit akartál mondani még?

Férfi Hallod ezt a zajt, vissza kell mennem az egyenlítői melegbe. Nincs kedved velem tartani?

Nő Menni? Mozdulni sem tudok, megbénít a hír, hogy a bolondokházában lakom.

Férfi Megszokható ez is. Csak ne túrázd fel magad annyira! Felszakadnak ismét a sebek.

Nő Ne aggódj, van belőle elég, itt majd jegelgetem.

Férfi Látod, máris feltalálod magad, kihasználod a klíma és a helyzet előnyeit. Fogadom, járni is tudsz, állj fel és gyere velem!

Nő Áll fel és járj! Krisztus mondta ezt. Miért biztatgatsz?

Férfi Nem biztatgatlak, hívlak másodszor is. Odaát délen van egy magnóm, zenét hallgatunk, és ha meggyógyulsz, ha kedved lesz…

Nő Mit csinálhatok?

Férfi Hallgatunk zenét, s ha szeretsz, táncolunk.

Nő Köszönöm a hívást. Most inkább pihennék, elfáradtam nagyon.

Férfi És az élettel hogy állsz? Élni akarsz-e?

Nő Már végképp nem tudom…

(Az ápoló kiabálása szakítja meg a beszélgetést.)

Ápoló Huszonnyolcas! Huszonnyolcas! Hova tűntél?

Nő Nem mutatkoztál be, lásd, és már tudom a neved is.

Ápoló Ne hülyéskedj, fiam! Hoztam minden földi jót. Ételt és italt is, ahogy megrendelted. Hol kujtorogsz? Ugye nem szöktél meg?

Nő (mosolyogva) Ami igaz, igaz, hogy huszonnyolcas vagy te! Siess kajálni!

Férfi Megosztanám veled szívesen.

Nő Mit osztanál meg velem?

Férfi Az ünnepi kaját, amit az őrzésedért kapok, és még…

Nő Az ételt meg a nagy magányt is megosztanád velem?

Férfi Talán mást is, talán.

(Az ápoló folyton kiabál.)

Nő Ne hozd a frászt az ápolóra! Későre jár, menj békével el!

Férfi Ígérd meg legalább!

Nő Milyen ígéretre vársz?

Férfi Hogy meglátogatsz szerény lakomban.

Nő Nem tudom, lehet, hogy egyszer…

Férfi Kelletlen jöttem, és milyen nehezen indulok haza.

Nő Menj, és ne nézz vissza közben!

Férfi Úgy nem lehet, hogy az ember ne nézzen vissza.

Nő Isten veled!

(Az ápoló lélekszakadva keresgéli őt az ágya alatt, majd körbe-körbe fut, megkönnyebbül, amikor észreveszi a férfit, készséggel teszi elé a tálcát. A férfi vacog az ágyán is.)

Ápoló Hol, az isten háta mögött jártál? Te, te beteg vagy? Hiszen a 40 fokban vacogsz. Edd meg a reggelid, felvágott is van, meg sajtocska, az ám!

Férfi Már nem vagyok éhes.

Ápoló És a boros kóla, az sem kell?

Férfi Szomjas sem vagyok.

Ápoló Te tényleg beteg vagy! Hozzak egy lázmérőt?

Férfi Egy pokrócot hozz inkább, hogy betakarózzam.

(Az ápoló fejcsóválva térül-fordul.)

Ápoló Hoztam egy új kazettát, meghallgatod?

Férfi Azt meg, a zene jó, a zene mindenre jó, a zene felemel. Hoztál papirost?

(Közben zajok hallatszanak, az ápolók beszélnek a másik oldalon, a nőt hordágyra teszik és viszik kifelé a színről.)

Férfi (felül és visszafojtott lélegzettel hallgat) Mi ez a zaj észak felől?

Ápoló Megígértem, hogy elvisszük innen a másik beteget, amilyen gyorsan csak lehet.

Férfi (a párnába fúrja az arcát és rázkódik a válla) Már nem, már nem! Az nem lehet.

Ápoló (a férfihoz lép, homlokát tapogatja) Te egész biztos lázas vagy, magas lázad lehet, mert félrebeszélsz. Hozom a lázcsillapítót, azonnal hozom.

Férfi Menj a jó édesanyádba! Dögöljetek meg! Dögöljetek meg! Mind! Mind!