Batári Gábor

 

Jegyzetek egy készülő mitikus regény
margójára

 

*Amikor eljön a shagayok ideje, hogy meghaljanak: a thaorok homlokáról lehullik az istenszem, a shegagok és xunguk levedlik bőrüket, a xhinte férfiak elvesztik szárnyaikat, mikor ezek megtörténtek, bátran kireppenhet asztráltestük börtönéből numennel övezett AHjuk. Ezzel bekövetkezett a nagy szagtalan szétesés első fázisa. Ezt követően szubtilis test-maradványaik rögvest tetemes formai átalakuláson mennek körösztül megelevenítő numen és szellem híján a tudatosság és a tudatalattiság közt, félálomban vegetáló árnnyá (BÁvá) silányulnak, a földbe szívódnak és a Seholban kötnek ki az asztrális (a közteslét) és a fizikai loka közti senki földjén, dimenzióköziségben. Ott egy idő után színes vízlabdacsokká esnek szét és a Holdról eső formájában az újszülöttek szájába hullnak. A fáradt, érzékcsalódásra hajlamos földi szemnek ez tetszik szivárványnak. Bizonyos kevésbé kifényesített tudatú természeti emberek lelkei is ide kerülhetnek, előbb a tudattalanság Holdjára persze, majd a Sehol dimenzióköziségébe, szertefoszlásuk után kiváló alkotórészei lesznek a shagayok és a daimoneusok igazi asztráltesteinek. A II-es asztrálfokozatú démoniták-dágoniták testével is ugyanez leend harmadik, egyúttal végső haláluk után. Az első és második után még vár asztrálporhüvelyük földi időszámítás szerint három napig az árnyéklétbe halkulással. Harmadik egzituszuk azonban tudatuk szinte végleges (az idők végéig és még azon is túl) kioltódását is jelenti, mert ekkor már numenjük AHjuktól is különválik. Ez okból jár a Velőszippantó általi szétrágatás még a legmagasabb rendű (finom)asztráltesteknek is örök (csak ameddig az idő tart + másfél Világnap, meg előtte egy Világéjszaka) tudatszünnappal, mert e mészáros monstrum, halálgyáros hangyász különcsócsálja a PNEUMÁt, a RUACHot, AHot a numentől. Úgy íránk az elébb, hogy a shagayok és a daimoneusok igazi (vagy közönséges) asztráltestűek, vajon miért? (Ez itten teljességgel fakultatív, csak annak a kedves jegyzetolvasónak javaslom böngészgetésre, ki jobban el akar merülni az asztrálszomatológiában.) Nos, azért, mert a tündérfajúak ál- vagy (finom)asztráltestűek, ugyanis ők a nument nem testüktől elkülönült szubsztanciaként hordozzák akár mennyiségileg többet vagy kevesebbet, mint egyéb közönséges asztralitások. Nékiek egész testök numennel áthatott, vagyis aitherizált asztrálanyagúak, ezért is marad meg testük elhunytuk után épségben, vagy éppen ellenkezőleg, teljesen eltűnik, ezért is nem tudnak természetes (ezt értse a jegyzetolvasó asztrál-faktuálisnak, mégiscsak a természetfelettiben vagyunk) halállal meghalni (csak asztrál-fatálisan idegenkezűség által), miként a forrásműben íratott.

 

**A thaoroknak, de a shegagoknak, a xunghuknak és a xhinte nőknek is ahhoz, hogy tökéletes legyen a közérzetük, mentálhigiénéjük, legalább nyolcvankét évente egyszer kiadósan be kell lakniuk. Egy effajta lakoma akár hét földi esztendeig is eltarthat. A thaorok leginkább növényevők, amióta nem áldoznak az isteneknek hekatombát, mert az Egyesült főistenek már nem efféle szakraficiomot kévánnak. (Atombombát, ugyanis atomtöltetű androidot lövének ki Geröyköt szimbolizáló Napjukba egészen égő áldozat gyanánt.) Határozának is nagy kegyesen barmaikról így: hadd éljenek. Bizony lemondtak az asztrálhúsról, mert nemes-ruachúak. Ám az tudnivaló, hogy Asztrállakában a holt anyag, az úgynevezett élettelen asztrál is ehető, egyfajta organikus tulajdonságokat mutat, és a vegetáció ugyanolyan tápláló, mint az állati asztráltestek. Mindezekért felette igen nagy a shegagok és xunghuk vérengzőssége, mert mindezek ellenére szigorúan asztrál-, sőt éterhúsevők. A xhinte férfiak aszkéták, böjtölnek olyannyira, hogy ötszáz évente esznek egy-két falatot, akkor is csak földet, forrásvizet isznak hozzá. A xhinte nők mindenevők, mert ők meg hedonisták. Ha egy thaor, shegag, xunghu vagy egy xhinte nő száz esztendő után se jut eleséghez, akkor rohamosan kezd gyöngülni, kivételes esetben még az eszméletit is elvesztheti, bár azt nem tudja tartósan, mert AHja, SPIRITUSa, PNEUMÁja, RUACHja nagyon erősen asztráltestihez van láncolva, ez okból aludni is csak hétévente kívánkozik. Tehát ha éhezésre ítéltetik, marad az állandó gyengeségérzet, a reszketés és a szédelgés. A xhinte férfival ez csak ezer év koplalás után történhet meg, és virrasztani is bír legalább ötszáz esztendeig.

A II-es asztrálfokozatú démonoknak: daimoneusoknak, dágonitáknak, runitáknak fizikai időben mérve minimum ötezer esztendőnként kell táplálékot venniük magukhoz, ha ezt nem teszik meg, oly hangosan kezd gyomruk korogni, csörögni, morogni, mint Vidróczki híres nyája, mindezt a rettenetet kíséri még sánta, cincogó cimbalomhangként, júliusi, nyüszögő nyenyereszóként szemeik kopogása. Környezetük a zaj hallatára fejvesztve menekül, maga az éhkoppon maradt démon pedig megsiketülhet, ezért az ellen megzavarása céljából a dágonita minden-hatósági elitet enyhén kiéheztetve küldik a csatába, mert gyomruk kis morgása is nagy ijedelmet kelthet az ellenség soraiban. Ha pedig nem hajtják álomra fejüket legalább ötezer évente egyszer, ámokfutó, tömeggyilkos zombivá fajulnak. A magisterfokozatú démonok (kik kivétel nélkül daimoneusok) és persze a legfőbb, az egyetlen, a mindenkori végrehajtóhatalmú Magister, mivel náluk vala a numen nyitja, maszksisakjuk által poétikusan szólva a numenlégzést, helyesebben az ÉLETprincípiummal való állandó átitatódást gyakorolják, így nincs szükségük se pihenésre, se energiabevitelre, magyarán se alvásra, se táplálkozásra. Ebben megelőzik még a milói istennőket is, sőt a theo-riai isteneket is, mert nékiek, még ha nagyon ritkán is és nagyon kevésre is, de azért szükségük van eledelre – méghozzá az Istenek Eledelére –, alvásra rendhagyó alkalmakkor (például egész éjszakás táncos mulatság után). Sőt felléphet kényszer-alvás is (narkolepszia, ájulat) igen súlyos történések hatására, mondjuk az egyik láb teljes elvesztésének pszichés sokkjától (már csak az eset valószínűtlensége miatt is), ahogy Vanda Geröyk Brün istennővel bal-esett meg. Ám közös vonás a milóiakban és a daimoneusokban, hogy mind a két fajzat a függőségig rászokhat a földies ízesítésű kosztra, melynek bőséges fogyasztásától az asztráltest csúnyán elhájasodhat, mint némely tokás daimoneus, természetesen magisteri tábornok esetében láthatjuk, míg a milóiak éterteste még a mértéktelen tivornyázásoktól sem szed egy cseppnyi súlyfelesleget se magára, legfeljebb még formásabbra kerekedik s finom, nőies izmokat növeszt.

Az I-es asztrálfokozatúak a tündérek eledelét eszik, ki tudja, mi az, na jó, valamiféle pogácsaszerű étersűrítmény, ha nem veszik magukhoz rendszeresen (legalább ezredévente), akkor elvesztik tündérerejöket, vagyis szupergyorsaságokat és szilajságokat az amazonok, akaraterejöket, viadalos ügyességöket, jóstehetségöket és hősihalott-istápoló kiváltságokat a valkűrök, zsugorodó- és torokátharapó képességöket a nimfák, bölcsességöket a tündék. Ha pedig egyáltalán nem táplálkoznak, egy galaktikus nap eltelte után testök a néki járó éteradag híján majdhogynem olyanra válik, mint egy közönséges asztráltest. Tudatuk veszthet éberségéből, előfordulhat, hogy szemök lecsukódni vágyik akár már hétszáz esztendőnkint egy szundításnyi időre. (Következőleg normál állapotban nem lehetnek valami nagy alvók, tulajdonképp egyáltalán nem alszanak.) Eszméletök folytonossága is megszakadhat egy szemrebbenésnyire, hogy észre sem veszik, ami egyébként csak a gyönyörűséges fejükre mért nagymérvű csapástól fordulhat elő, persze ez esetben huzamosabb időre, még istenek közt is úgy egy-két másodikuniverzális órácskára, akkor megtörténhet az is, hogy asztrál-étekre fanyalodnak, ha ez bekövetkeznék, sürgősen tündértápot kell nékik még a föld alól (a senki földjéről, a dimenzióköziségből) is szerezni.

Láttuk, mit produkál a numen az asztráltesttel, a tündérfajúak esetében, ha élelemként, szilárd táplálékként hasznosítják némi rendszerességgel. Tündérerőt ad: bölcsességet, szupergyorsaságot, jóstehetséget, hősihalott-gondozó kiváltságokat, zsugorodóképességet, ám aioni halhatatlanságukért az asztráltestüket sugárzásként átitató éter a felelős. Amúgy ez az étersugárzás a közönséges asztráltestűeknek és az alatta lévő fokozatúaknak kisebb rezgésszámú, alacsonyabb hatékonyságú asztrális, a milóiaknak és az isteneknek nagy rezgésszámú, szuperhatékonyságú fotonumenikus principális, a priori ÉLETenergiaként funkcionál. Csak a fennebb említett finom-asztráltestűeknek mutatkozik közepes rezgésszámú, közepes hatékonyságú éterikus erőmegnyilvánulásként. Tehát itten tulajdonképpen a fizikai és természetfeletti világ ÉLETprincípiumának, a numennek három különböző létszinten, háromféle módon történő megnyilatkozásáról van szó (a negyedik a durva anyagi korpuszkulák és hullámok). Ez az ÉLETenergia-princípium a természetfelettiben élő minden organizmusnak, a legegyszerűbbtől egész az istenekig az alaperőforrása. Persze szüntelenül magukba kell szívniuk, mint a földi élő szervezeteknek a levegőt, ha ez csak öt másodikuniverzális minutomig is megvonatna tőlük, azonnal teljes tudatkioltódással járó pusztulással pusztulnának még a leghalhatatlanabbak is. Szerencsére ilyen vonatkozásban nem tudnak egymásnak ártani, csak a Numinózum képes ezt megtenni: megfosztani teremtett lényeit (akiknek nincs ÉLETük önmagukban) ettől az alaperőforrástól – monisztikusan kifejezve, mindent közös nevezőre hozva egy alapegyenletre –, a numentől, de nem teszi, csak a Világéjszaka előtt.

A milóiaknak legalább 50 000 évente egyszer hozzá kell jutniuk nektárhoz, amritához, szómához (fénynumenből szűrt üdítőital), ambrósziához (fénynumenből sűrített drazsé és zselé), ha ez nem történik meg, kisebb szellemi rosszullét jön reájuk, s végül az istennők félistennővé, a félistennők finom-asztráltestű tündérfajúakká fokoztatnak, de halhatatlanságuk szigorúan megőrződik (ezért csak a finomtestig silányulhatnak). Amint beveszik az ambrósziadrazsét és nektárt kortyolnak, helyreáll eredeti magasztosb állapotok, sőt egy ideig égi isteni tulajdonságaik, azaz isteni hatalmok lészen. Tudatuk testük határain kívülre tágul egész a természeti és a természetfeletti lokák határaiig; mindentlátók lésznek térben és időben, látják a jövőt, a múltat, a gondolatokat, akár milliárd fényévnyire elnézelődnek, testileg bárhol ott teremnek, egy időben több helyen lehetnek egyszerre, a maguk lokáiban mindenhatók s mindentudók lésznek. Mivel a theo-riai istenek naponta hozzájutnak e (minden)hathatós bogyókhoz és lónyálhoz, nékiek szinte állandóak ezen égi isteni tulajdonságaik, azaz isteni hatalmuk folytonos, mert ugye az „égben” vagynak az asztrális loka láthatatlan szférájában. Csak ha hosszabb ideig (cirka egymillió földi év) nem jutnak nektárhoz és ambrósziához, fokoztatnak a milói divinalitás, déva(j)ság szintjére, azaz csak a csupasz halhatatlanságuk, elpusztíthatatlanságuk és sebezhetetlenségük marad isteni hatalom nélkül. Ám ez csak az Olümposzról hosszasan elkóborló, engedetlen istenekkel eshet meg. Vagyis a milói istennők azért ritkán midentudók és -hatók, mert az ambrószia és a nektár nagy mennyiségben csak az Olümposzon található, így csak néha, de azért a bűvös 50 000 éven belül jutnak hozzája. A milóiak tulajdonképpen olyan, az „égből” valahogy huzamosabb időre lekerült, vagyis isteni hatalom nélküli istennők és félistennők, akik aránylag ritkán férnek hozzá a nektárhoz és az ambrósziához.