Báger Gusztáv

A portalanítás eleganciája

A porzsákot kiszerelni már eleve mestermunka,

ahhoz technikum kell, hogy frappánsan rázd és szemsérülés nélkül

úszd meg a takarítást. De a por természetét is tanulmányozhatod közben,

és ehhez már főiskola kell, hogy leírd, a pormacskák a semmiből nem tudnak

megszületni. A láthatatlanból bújnak ki ugyan, de az nem semmi.

A televízió képernyőjén kísérletezem, letörlöm azzal a speciális bőrrel,

amit direkt erre „szocializáltak”. (Ó, szegény disznó, akit levágtak, leszúrtak,

hogy a beleibe kolbászt, a saját húsát ledarálva, töltsenek,

ó szegény malacka, akinek azután a bőrét impregnálták háztartási célra.)

Ó, ember, mily kegyetlen a Te érdekérvényesítő praxisod.

Szóval, a TV üvege öt percig se bírja, már öt perc után landolnak rajta

új porszemek és szöszök. Kis fonalszálak, hajak és virágpor.

Öt perc után már szemmel látható a munkám eredménye,

más szóval kudarca. Még egyszer letörlöm és folytatom a por-

szívó összeszerelését. A zsinórt le kell tekernem

a gömbölyded testről, mert a kedvesem mindig rácsavarja, körbe.

Balról jobbra. Így kell letekerni, mielőtt bedugnánk a konnektorba.

Azután rácsatlakoztatom a fémcsöveket, amellyel az ágy alá is benyúlhatok,

majd a szívófejet is felhelyezem és benyomom a POWER feliratot.

Ekkor fölzúg a berendezés, de hirtelen le is áll. Kicsapja a biztosítékot.

Kénytelen vagyok kikapcsolni a számítógépet, leoltani a folyosói villanyokat,

de hát nappal van. Aztán újra POWER.

És elindul a szánkázás, a szőnyegek dörzsölése-szívása.

A küszöbök mellett nagy porgombolyagok keringőznek.

Az erkély tövében kis szentjánosbogarat szippantok fel.

A hamutartóból két arany fülbevaló csúszdázik végig a fénylő csőben.

Ebből balhé lesz. Azután felhajtom a szőnyeget, mert alatta is van

szöszből-szőrből szövedék. Majd a székek és asztalok alatt futok végig.

Egy gombfocilabda és egy régi kétforintos is áldozat.

Majd egy névjegy akad a porszívó torkán. Kiszedem gyorsan

és megnézem, kinek a papírja. A Feri névkártyája.

Még jó, hogy leesett. Mára beszéltük meg, hogy hívom. –

Csengetnek. A postás morog. Tíz perce nyomja. Nem tehetek róla,

porszívóztam, mondom. Tíz perc az nagyon sok a világmindenség szem-

pontjából, folytatom a postás kioktatását, annyi idő alatt tízezer porszem leszáll

a szoba tárgyaira. Megszállják a terepet, mint űrlények.

Igen, igen. Egyezzünk meg. A por univerzális. De igazoltatni kell minden

útlevél nélkül utazó porszemet.

megint nyugat

Hol nyugat, hol meg vadkelet.

A Kánon kissé összetett.

„Könnyen szőtt álmot a Nyugat

– hegyek próbálták hangjukat.”

A visszhang azóta hullám:

megmérő esőként hull rám.

S bár rozsdásodnak a klisék,

kinőtt pongyolák, neglizsék

még celebrálják a misét:

„süssünk ostyát, ne csak pitét!”

Múltat babrál a képzelet:

tortából maradt még szelet.

Egy őszinte mondat. Talán.

Csokor az oltár asztalán.

Nyári metamorfózis

Hiába ömlő haja, fény-karja,

mely ölbe vesz,

a dús nyár botránya,

a virág is, tönkremegy, íme.

Hiába varázsa, ereje,

kikezdi az alkonyat.

Maga sem tudja talán,

idegen tollakkal dicsekszik.

Hiába tünékeny dicsősége,

mellyel beragyog!

Hiába izzása és melege,

mely öröknek tűnik.

Hiába mondja, hogy hiába!,

Ő a Nyár, nagy, kövér derűvel!

Ősszel őt is leírják szépen

kurzivált kisbetűvel.