Baán Tibor

Vadászkaland

Ki teszi a széppé-varázslást –

a szépséget ki ápolja, ki növeli?

(Törzsi költészet – Óceánia)

A nagy semmi hullámai közt vergődött.

Ősisten látta, hunyorított és kifogta.

Egyik pikkelye lángolt,

Azt kirántotta.

Fölkapta rögtön a szél,

Vitte, vitte.

Magasra,

Nagyon magasra.

Abból lett a Nap.

Ősisten elfáradt és a levegőbe dőlt,

Levegőágyán elhevert.

Mosolygott és nőtt a szakálla.

Szemhéját szétfeszítette egy tengeri csillag,

Kilesett és visszabújt.

Az ősisten tovább aludt.

Megbökdöste egy napsugár,

Erre felébredt.

Ereiben édes ujjongás támadt.

Meglátott egy lándzsahalat,

Kifogta szempillantás alatt.

Súlyos volt.

Anyja minden lándzsahalnak.

Egy álmos pikkelyét kitépte.

Fölkapta a szél,

Abból lett a Hold.

A halat visszadobta az emlékezet

Mogorva őstengerébe és rögtön elaludt.

Míg levegőágyán hevert

Álmában sasok beszéltek,

Majmok ugrándoztak.

Egy szemtelen kolibri megcsipkedte a fülét,

Az ősisten elkergette.

Csak a levegőt kergette.

Sóhajtott s meglátott egy

Tollkupacot,

Nem volt élő, se holt.

Kifogta és magához tért,

Repdesett.

Elhullajtotta egyik tollát.

Fölkapta rögtön,

Vitte a világszél.

Abból lett a Föld:

Hegy és völgy,

Folyó és tenger

Abból lett a Föld,

A Földből az ember.

Ősisten ásított ekkor,

Elhevert s hagyta teljesülni a teremtést.

Álmában a nagy madár,

Csillagszemű, griffszárnyú Időmadár

Mit tesz?

Viszi az éjt,

Hozza a fényt.

Viszi ima-varázslatunk,

Bemutatja ősistennek.

Rég volt, de rég.

Vésett arcunkon

Jövendő fiaink s lányaink arca

Szalad át.

A Szellemek Háza közben

Gyöngyfüzérektől díszesen

Figyeli, mit teszünk?

A döngölt föld,

A kakasvérrel öntözött

Hajnalt kukorékol.

Gyerünk! Gyerünk!

Összegyűlünk a varázsló

Kontyos házánál.

Türelmesen várakozunk.

A varázslóban az idő

Létrája egyre hosszabb.

Alszik és nem jön ki.

Alszik és kijön.

Alszik és ébren van.

Kijön és táncol.

Jövőt ígér. Jövőt ígér.

Szívdobogást a futásnak.

Jól peng az íj,

Jól folyik a folyó.

Minden hulláma tudja helyét.

Fut és fölfedezi

Az erdő rejtekét.

A fény kedvét leli

Abban, hogy kiszínezi

A hegyeket, a völgyeket.

Ezt énekli a varázsló,

Napfényben is álmodozó,

Ezt éneklik az ifjak

Titkos jelekkel tetováltak,

Csontékszerekkel dúsak.

Fölemelik lándzsáikat

És íjaikat és törpeségük

Nőni kezd az égbe,

Elindulnak magasodva.

Elmennek és nem jönnek vissza.

De mindenki őket várja.

Várja. Várja. Várja.