Szerelmes vers
Azt kéred, nyüszítsek,
gyűrődjem alátok,
kínban táncoltasson
e szerelmes átok,
tövestől csavarjon
poklomig és vissza,
fullasszon magamba
tengerként a tinta
– vér helyett folyatom,
hiszen nem is lélegzem,
észre sem veszem, hol,
mikor mit vétkeztem,
legyek száj- s kalandhős,
ördög, legyek férfi,
ki érintéssel a
fát is megigézi,
de célomat így se
érjem el – hátha fáj,
vonyítsam a remény-
telenség válaszát,
hogy hiába alku,
hiába áldozat,
robot és félelem,
megtűrni másokat,
égjek tovább, hogy szí-
vem már fekete kő,
forgasson bátran e
ceruzahegyező,
fúródjam, kopjak el,
önmagammal telten,
éljem át nőként is,
mit én követeltem,
és forgácsaimból
támadjak fel aztán,
s tán elhiszed, hogy nem-
hiába utaztál
velem eddig, e vég-
telen csöndességbe,
magányunk ágai
összeérhetnek végre…
Hogy vak illúziók
délibáb-hőseként
nem hagytál, köszönöm;
csupáncsak tőre ért
durva megszokásnak,
s úgy éreztem, ennyi,
egyetlen szívvel nem
lehet megfelelni…
vége. Isten elte-
metett… részeg vagyok…
mert most fölemelnek
szent hétköznapok.
Túl az üveghegyen,
a pusztító álmon,
hogy egyedül kell ma-
gamat kitalálnom;
lehet, hogy késő, le-
het, közös hajnalunk,
nem látszunk még, de kösz,
jelentem, megvagyunk;
már időd sem kérem,
eleget fosztogattam,
tovább nem rabollak,
mindent visszaadtam.
Különös hangszert, gyűj-
teni foglak inkább,
akkor is szólj nekem,
ha szemem már nem lát.