Szabó László Tibor

Telefonálunk, újra csak telefonálunk…

A 342-es járat 8 óra 30 perckor indult a város egyik külső negyedéből. A busz már legalább öt perce állt a megállóban, amikor az első utas, egy harminc év körüli fiatalember felszállt. Azonnal előkapta a mobilját és nyomta a megfelelő gombokat: – Szia, Marcsi! Késni fogok egy félórát, nyissátok ki a boltot, a tegnap érkezett zoknikat meg rakjátok fel. Hogy mi? Most nincs időm rá, még négy pasast kell felhívnom.

Izgatottan pötyögtetett, a másik kezével meg a táskájában kotorászott – nem találta a határidőnaplót. Kis idő elteltével újabb fej jelent meg a hátsó ajtónál, és rövidesen egy csinos, húsz év körüli lány pottyant le a szűkre szabott ülésre: – Te vagy az, Ágnes? Képzeld el, tegnap vettem egy új pulcsit. Az eladónő – az a szemétláda – kimondottan pimasz volt velem. Hívott a Bandi? De hát náluk szilveszterezünk! Remélem, hogy az a trampli nem lesz ott, tudod, aki tavaly… Hát miért nem hívod? Nem működik a mobilja? Micsoda emberek vannak…

Közben megjelent a buszsofőr is. Komótosan lépkedett az első ajtó felé, közben telefonált. A vezetői fülkébe belépve sem kapcsolta ki a mobilját, hanem ügyesen a nyakához szorítva, a kormányülésen folytatta a beszélgetést.

Az autóbusz kezdett megtelni. Egy idős házaspár telepedett le nehézkesen az egyik ülésre, majd mindketten mobilt rántottak és megpróbálták egymást túlkiabálni: – Felkeltél már, cicuskám? A jégszekrényben mindent megtalálsz… – Józsi, te vagy az? Mi van veled? Azt ígérted, hogy szilveszterig megjavítod a kerti kaput… Vigyázz a tejesdobozzal szívem, mert valahol ereszt… Vajazd meg rendesen a kenyeret, olyan soványka vagy… Hogy nincs étvágyad? Mit mondasz? Hogy ki az a hülye, aki mellettem így üvöltözik? A nagyapád beszél a Józsival. Nem értem, hogy mit mondasz…

A művezető emelt hangon és keményen adta ki utasításait. Jóllehet a busz közepén ült, de azért hátul is mindenki jól hallhatta: – Még nincs ott? Azonnal ki kell rúgni, amint előkerül! Csak semmi visszapofázás!

A mellette ülő középkorú, szakállas férfi abbahagyta a mobilozást és megragadta a művezető karját:

–Ki pofázik itt? Maga üvölt, mint egy állat! Hát mit képzel, jóember?

–Nem hozzád szóltam! Pofa be!

–Ezt azért még megbeszéljük, ha leszállunk, te rohadt tetű! – átült a túloldali ülésre.

Két sorral mögöttük egy hajléktalan kucorgott a jócskán megkopott ülésen. Kezében egy ütött-kopott mobilt szorongatott, már messziről látszott rajta, hogy ősrégi típus, valamelyik kukából szedhette ki. A telefon megszólalt, és a férfi gyenge, határozatlan hangon válaszolt: – Igen, itt vagyok félúton a föld és a pokol között. A borom már elfogyott, kéne valami harapnivaló… Fűtik az aluljárót? Nahát, a sarok persze már tele van. Nem, itt nincs huzat, majdnem új ez az autóbusz…

Már több megállót elhagytak, és a busz kezdett zsúfolttá válni. Az újonnan felszállók is azonnal elővették telefonjukat, és beszéltek, kiabáltak, átkozódtak, dühöngtek, szidták a hivatalokat és a politikusokat, nyájas szavakkal kívántak ismerőseiknek boldog új esztendőt, hiszen az óévből már csak szűk két nap volt hátra. A hangerő egyre fokozódott, hangfoszlányok, hangos kiáltások töltötték be az utasteret. A busz vezetője is megállás nélkül telefonált, miközben fél kezével bravúrosan irányította a járművet. Jóllehet ezen a kocsin is ott függött a vezetőfülke falán a felirat, miszerint a busz vezetőjével menet közben beszélgetni tilos, de a szöveg már régen kiegészült az alábbi sorokkal: „Ez alól kivételt jelentenek a kollégák, barátok és családtagok.” Egyik barátja hívta. A felirat egyébként is a buszon utazókra vonatkozott, a másik előírást pedig, amely a vezetés közbeni telefonálást tiltotta, senki sem vette komolyan

Az egyik megállóban egy 16 év körüli lány kapaszkodott fel, maga előtt tolva hegedűtokját. Még el sem helyezkedett, amikor már fel is csörrent zsebében a mobil: – Anyu, te vagy az? Hogy nem gyakoroltam tegnap rendesen? Most, itt pótoljam?

Nagy nehezen előkapirgálta a hegedűjét és rákezdett Mozart – Egy kis éji zenéjének első tételére. A körülötte ülő vagy álló telefonálók egy pillanatra abbahagyták ügyeik tárgyalását, aztán még nagyobb hangerőre kapcsoltak. Váratlanul egy éles hang sivított át a tömegen: – Mit képzel? Milyen jogon mondja nekem, hogy hülye kurva vagyok? Kikaparom a szemét, aljas gazember!

A mellette álló férfi kivette füléből a mobil dugóját, rábámult az asszonyra és sértődött hangon válaszolt: – Elnézést, nem magával beszélek, hanem a barátnőmmel – majd folytatta a kiabálást. Elöl sem volt jobb a helyzet. Egy három év körüli kisgyerek visított, üvöltött és verte öklével édesanyja karját. A nő közben rendületlenül telefonált, egy pillanatra sem nézett a kislányra. Az újévi malacsült volt napirenden.

A következő megállóban egy kutyás úr szállt fel a középső ajtón. Valaki a kutya lábára léphetett a tömegben, mert az eb keserves vinnyogásba kezdett, majd hangos ugatásba ment át. Gazdája ügyet sem vetve rá, folytatta a felszállás előtt megkezdett telefonbeszélgetést: – Fellebbezni fogok! Egyébként is később jött az idézés. Nem fogok a maguk szája íze szerint ugrálni! Mi?… Majd leülöm, de nem fizetek! – A férfi határozott hangvételét csak a mellette álló fiatal lány érzéki gügyögése tompította: – Nagyon ciki ez nekem… tudod te is, hogy szeretlek… majd úgy csináljuk, mint a múltkor… adj egy puszit…

A busz zsúfolásig megtelt, és már nem is állt meg a kijelölt helyeken. A sofőr nagy erővel taposta a gázpedált, az utolsó lakónegyedet is elhagyták. Üres, hófödte szántóföldek mellett rohantak el, majd magas hegyek következtek, és végül egy kietlen, sivatagos táj. A sofőr csak telefonált, telefonált. Az utasok mit sem vettek észre az útvonal megváltozásából és az egyre növekvő sebességből, hiszen nem volt idejük erre figyelni. Előttük, a távolban apró, majd mind nagyobb villanások borították be az égboltot. Elkezdődött a szilveszteri tűzijáték – gondolhatták egyesek a száguldó buszban. Az utasok egyre hangosabban telefonáltak, gesztikuláltak, próbálták egymást túlharsogni. Aztán hirtelen eltűnt a térerő, és pillanatokon belül néma csend lett. Tanácstalanul néztek egymásra. Váratlanul egy hatalmas tűzcsóva jelent meg előttük, és a mindent elsöprő rezgéshullámok néhány másodpercen belül a száguldó buszt is elérték.

Televíziós beszélgetés

–Tisztelettel köszöntöm a Digi-Dong-Domino TV nézőit és vendégünket, Csobolya Dénes urat, a Nemzeti Gabonaügyi Főhatóság elnökét. Önök a Futótűz Magazin heti adását látják. Mint ismeretes, adásunk a futótűzként terjedő hírekkel foglalkozik, és örömmel közölhetjük, hogy nézettségünk hétről hétre rohamosan növekszik.

A műsorvezető csókra csücsörített szájjal rövid szünetet tartott. A kamera Csobolya Dénes főhatósági elnökre kúszott, aki feszengve gyűrögette csíkos szövetből készült zakóját és igyekezett elhessegetni magáról a lámpák fénynyalábjait. Rutinos közszereplőnek tűnt, de a fényszórókat kimondottan utálta, és az előtte álló pohár felé próbált menekülni. De mielőtt még megkóstolhatta volna az előtte hintázó ásványvizet, a műsorvezető lecsapott rá: – Elnök úr! Mint hírlik, szóval ebben a hőségben, csak azt szeretném mondani, hogy milyen kondíciók lennének a legmegfelelőbbek… ugye érti, hogy mire célzok?

Az elnök nagy levegőt vett és hozzákezdett: – Most ilyenkor, nyár derekán, de ezt a kedves nézők is tudják, szóval csak azt szeretném bevezetőül elmondani, hogy…

Motyorek Dezső műsorvezető azonnal belevágott a mondatába: – Több telefonos megkeresést is kaptunk a kedves nézőktől a témában, az érdeklődés, hogy úgy mondjam, rendkívüli, én magam is… de ezt most hagyjuk, később még visszatérek rá…

Az elnök újra nekivágott első mondatának.

–Szóval a gabona, az más, mint például a gépkocsi. Valamennyien tudjuk, hogy a gondos előkészítés ellenére, egyszóval, csak azt akartam itt kiemelni, hogy…

–A gabonaágazat, mint tudjuk, rendkívül fontos szerepet játszik az ország életében, de még nem beszéltünk a termőföldek állapotáról. Körvonalazná nekünk a legutóbbi akcióprogramokat és az ezekből adódó legsürgősebb feladatokat?

–A feladatok végtére adják magukat, természetesen mindig a főcsapás iránya a meghatározó. De erre térjünk vissza később…

–Ne feledje szavát, a nézők elsősorban arra kíváncsiak, hogy miért, meddig és hogyan… Azt hiszem, hogy ezt nem kell önnek mélyebben kifejtenem, ha valaki képes helyes választ adni ezekre a kérdésekre, az éppen ön, Csobolya úr…

Az elnök homlokát kiverte a verejték. De ezt csak ő érezte így, a smink mindent felfogott. A lámpák mindenesetre kíméletlenül ontották fényüket a beszélőkre, a kamerák pedig fáradhatatlanul mozogtak, váltogatták egymást. A technika most is hibátlanul működött, a nézők többsége már háromdimenziós képernyőn követhette a riportot.

–Az aratás, mint ezt ön is tudja, de nem akarom itt a nézőket jelentéktelen részletekkel terhelni, tehát elkezdődött.

A műsorvezető azonnal reagált az elmondottakra, az elnök pedig kihasználva a számára beállott holtidőt, megragadta poharát.

–Ezzel kapcsolatban csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy… de erről egy másik adásban volt már szó… talán nem túlságosan szubjektív az a véleményem, miszerint a kezdés… de ezt ön valóban sokkal jobban tudja, mint én…

–Ha a géppark oldaláról közelítjük meg a kérdést, akkor természetesen úgy van, ahogyan ön gondolja, de ebbe most ne mélyedjünk bele túlságosan. Mi is volt az utolsó kérdése? Igen, tudom már… Ön nagyon jól látja a problémákat. Ha tovább firtatjuk az okokat, akkor minden kétséget kizáróan eljutunk az alapokhoz, vagyis egy új beruházási politikára lenne szükségünk.

–De miként alakul a fajtaválaszték a kalászosok kérdésében? Beszéltem egy szakemberrel, aki kijelentette, hogy… de hagyjuk ezt most, ugyanis vészesen fogy az időnk. Még egy utolsó kérdés: miként látja elnök úr azt, amit én és a kedves nézők nem látnak? Strukturális problémák ezek, vagy pedig egyedi megoldásokat követelnek?

–Az ön által felvetett kérdések megválaszolásával most túl messzire mennénk, ezeket egyébként is csak több szakember bevonásával, egy kerekasztal-beszélgetés keretében tudnánk megvilágítani.

Motyorek Dezső műsorvezető megelégedett arckifejezéssel fordult a nézők felé, és magabiztos hangon összegezte az interjúban elhangzottakat: – Kedves nézőink! Megnyugvással vehetjük tudomásul, hogy a nyári aratás kellő időben elkezdődött, bizonyos strukturális nehézségek ellenére is jól halad, az országot az idén sem fenyegeti éhínség. A jövő héten Csuromi Vizes Károly, az Országos Csatornaügyi Hivatal főtanácsosa lesz a vendégünk, kérem, hogy kövessék vitaműsorainkat. A következő alkalommal is több, komoly érdeklődésre számot tartó témát fogunk érinteni. Viszontlátásra!

A hangot lekapcsolták, a nézők egy ideig még láthatták az egymással parolázó szereplőket, majd befejezésül egy felirat is megjelent, mely szerint a közreműködőket a Suba Soma Kft. öltöztette.