Vihar
közeleg
Vihar közeleg
közelít az ősz
immár nem vihog a nyár
olyan sületlenül mint
csitrileány teliképpel
a csillaghíjas éjszakába
közeleg a vihar
közelít az ősz is
sületlen maradtam a nyáron
de teliképpel vihogtam
a csillaghíjas éjszakába
csitri leányzók!
Milyen
romantikus képzeleted van
Csupa
hegy-völgy meg tisztás meg zuhatag
Leülnék
meginni veled egy kávét
de
tudod messze idegenben találok majd társra
Leülnék. Visszafoglalnám helyem a képlékeny múltban
És
mondanám. De mit mondhatnék mégis
Hogy
ne így!? Nincs tisztás csak zabolátlan
zuhatag
ahol
sebesen úszik el az élet?
Tudhatod. Sebesen úsznak el a nagy szavak is
A
pokolban is elücsörögnék veled még egy szóra!
Egy
szót susognék. Titkomat magába foglalja
Olyan
idegen az a szó. Az idő szinte semmivé
mosta
Neked
adnám. Egy időtlen csók foglalatában
Csak
vigyázz! Nyelvedet föl ne karcolja
Félálom volt, vagy tán egészen az…
Súgtam-búgtam, amit másnak nem, soha
amit magamnak is csak; magamnak se, soha igazán
Locsogó bor és egy könnyed vállrándítás:
hopp, a füledbe lökve a szó, a mondat
mondatok sürü fonala; életem egy vakvágánya
Hallod, amit én nem szivesen, amit sohase igazán
Furcsa, csak a vonatokon van vészfék
sínek futnak a láthatatlanba
sínek futnak – gyorsabban, mint én…
Most itt vagyok: a
megszentségtelenített sivatag
futnak a dzsippnyomok
keresztül-kasul