Húsleves. Csak úgy.
A terítés konyharuha.
Nem zizzen élesre keményített
Hófehér asztalkendő,
Nagyapa történetei
süteményillatú édes vasárnapon
Mise után az ünnepi ebédnél
Már rég hallgatnak.
Nem lesz ügyetlenül titkolt
Randevú sem.
És a gyermek jóízű sikkantása se
csap
A húsleves arany fodrába –
Kirepült ő már a szigorú
szeretet
Tenyeréből.
És hol a családfő?
Hol?
A konyhafalára tapad a múlt
Emlék sebzi a magányt
Az őrült tülekedés odakünn
Nem akar engem társnak.
Magnóliák eszelős illata
bágyadt madonnák templomok
mélyén
sóvárogva tárják fel
titkaik
durva látogatók
pillantása előtt
Egy palazzóból zongora szól. . .
.
lakatlan szobában
régi kerevet
Casanova bókját őrizgeti
és a lagúnák felett
egy kurtizán
bíbor emléke
fel-felsír
Tükör peremén futok
tört éle felsebez
hova tart az esztelen száguldás
idősíkok gyilkos szikrái közt?
Mintha
találnom lehetne
valamit.
. . .
talán egy tanút a káprázatra –
arcok szilánkjai fúródnak belém
– nem tudom őket összerakni! –
a semmi résein egyre csak
hullanak,
mint elszakadt zsákból a
búzaszemek.